I Dzsemjong dél-koreai elnök részt vesz július 7-8-án az ankarai NATO-csúcstalálkozón a török fővárosban, Ankarában - közölte pénteken a kelet-ázsiai ország nemzetbiztonsági tanácsadója.

A tájékoztatás szerint az államfő célja, hogy védelmi ipari együttműködést építsen ki Dél-Korea és a NATO-tagállamok között - számolt be Vi Szunglak egy sajtótájékoztatón.

I Dzsemjong Ankarában találkozik Mark Rutte NATO-főtitkárral, és részt vesz egy csoportos csúcstalálkozón az indiai-csendes-óceáni térség országainak vezetőivel, köztük Japán, Új-Zéland és Ausztrália képviselőivel. Emellett részt vesz a NATO védelmi ipari fórumán is, és beszédet tart az egyik ülésen.

"A geopolitikai bizonytalanság mélyülésével a NATO-tagállamok növelik védelmi kiadásaikat, és erőfeszítéseket tesznek saját hazai hadiipari gyártási kapacitásaik megerősítésére is" - hangsúlyozta Vi. Hozzátette: "Dél-Koreának, amely nem tagja a NATO-nak, a szövetség szabványai alapján kell előmozdítania a NATO-val való partnerségeket a védelmi anyagok exportjának megkönnyítése érdekében".

A NATO és az indiai-csendes-óceáni régió közötti együttműködés az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan erősödik - mondta a tanácsadó. "Európa biztonsága nem független Ázsia biztonságától. Erre ékes példa az, hogy észak-koreai katonák Oroszország oldalán harcolnak Ukrajnában" - tette hozzá.

Vi szólt arról is, hogy a dél-koreai államfő hivatalában további csúcstalálkozókat szerveznek más országok vezetőivel a védelmi együttműködés érdekében, de erről nem közölt további részleteket.

A Törökországban teendő kétnapos látogatása után I Dzsemjong július 9-én érkezik Ulánbátorba, ahol Hürelszüh Uhnágín mongol elnök meghívására háromnapos állami látogatást tesz. A két vezető több együttműködési megállapodást ír alá.

Dél-Korea Mongóliát kulcsfontosságú partnerének tekinti, tekintettel annak kritikus fontosságú ásványianyag-készleteire, továbbá olyan szomszédjának, amely Észak-Koreával fennálló szoros kapcsolata révén hozzájárulhat a Koreai-félsziget békéjéhez - hangoztatta a nemzetbiztonsági tanácsadó.

(MTI)