A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei - jelentette ki Maciej Wewiór lengyel külügyi szóvivő.

A szóvivő arra reagált a PAP hírügynökségnek szerda este nyilatkozva, hogy az ukrán parlament aznap elfogadta a Volodimir Zelenszkij által benyújtott, nemzeti panteon létrehozásáról szóló törvényjavaslatot. A panteon Ukrajna hőseinek állít emléket, és megemlékezhetnek benne az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyel népességen 1943 és 1945 között elkövetett etnikai tisztogatásért, a lengyel szóhasználatban volhíniai mészárlásért felelősök.

"Tiszteletben tartjuk, hogy egy független ország kialakítja saját identitását, és kiválasztja saját hőseit" - húzta alá Wewiór. Hozzátette: Varsó reméli, hogy a panteon terveiben nem szerepelnek olyan személyek, akik a lengyelek ellen elkövetett bűncselekményekért felelősek.

A lengyel-ukrán kapcsolatokban az UPA eltérő értékelése miatt kialakult vita kapcsán a szóvivő "az érzelmek csillapítására" szólított fel.

Zbigniew Bogucki, a lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője újságíróknak a nyugati civilizáció értékeivel összeférhetetlennek nevezte a volhíniai mészárlás felelőseinek dicsőítését. Az ilyen esetleges ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak ellenlépéseket kellene tennie - húzta alá Bogucki.

Az ukrán nemzeti panteon ügye összefügg a régi keletű lengyel-ukrán történelmi vitával, amely azután éleződött ki, hogy Volodimir Zelenszkij május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök június közepén közölte: az ügy miatt visszavonja Volodimir Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, a Fehér Sas-rendet.

Ezt követően több lengyel ellenzéki politikus, köztük Jaroslaw Kaczynski, a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság elnöke és Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő lemondott az ukrajnai háború kitörése után nyújtott segítségért adományozott ukrán állami kitüntetésről.

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter pedig kedden kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".

A Wirtualna Polska lengyel hírportál hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a közeli napokban Varsóba készül Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter, aki egy kompromisszumos megoldást javasolna a panteon ügyében. Wewiór a PAP-nak nem kívánta kommentálni ezt az információt.

(MTI)