Lemondott elnöki tisztségéről Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke – közölte közösségi oldalán Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és "nemzetiségi önkormányzatokért felelős árnyékkormánybiztos".




A bejegyzés szerint Agócs János július 22-én írásban benyújtotta lemondását az elnöki tisztségről, azonban a mandátumát továbbra is megtartaná.

– A hírek szerint a lemondott elnöknek a mandátumát sem szabadna megtartania, egy tisztességes testületben azok után, hogy elismerte bűnösségét, ki kellene vonulnia a politikából, de tovább megyek. Az Országos Roma Önkormányzatnak a jelenlegi formájában új elnököt sem volna szabad választania. Az eddigi tevékenységük alapján a többségük alkalmatlan Magyarország legnagyobb kisebbségének az érdekképviseletére – fogalmazott Varga Ferenc.

30 millió forint helyett valószínűleg néhány év börtön lesz

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Agócs János ellen kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint Agócs több kisebbségi önkormányzati képviselőt is megkeresett azzal, hogy 30 millió forint ellenében átadja a részükre az Országos Roma Önkormányzat elnöki tisztségét.

A nyomozás alatt Agócs beismerő vallomást tett. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság beismerés esetén ítélje a vádlottat 6 év börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, valamint 2 millió forint pénzbüntetésre.

(Index nyomán)

Korábban írtuk:

- Karlengetnek a cigányok, és el akarják pusztítani a saját önkormányzatukat - nem álom, hanem a Dohány utcai valóság

- Beismerő vallomást tett az ORÖ elnöke, kijött a rácsok mögül, és szabadságra ment

- 18 millió "ügyészségi forintot" vett át az ORÖ-elnök a hivataláért cserébe