Toroczkai László teljes beszéde megtekinthető alább, amely a tegnapi tüntetésen hangzott el.
Korábban írtuk: Autonómiát Kárpátaljának! - Tüntetett a Mi Hazánk
Kárpátalja autonómiáját, illetve Ukrajna feltétel nélküli uniós tagságának elutasítását követelte a Mi Hazánk csütörtökön Budapesten, a Külügyminisztérium épületének szomszédságában tartott demonstráción.
Toroczkai László, a párt elnöke hangsúlyozta: ha a háború következményként újrarajzolják Ukrajna határait, akkor vegyék figyelembe, hogy Kárpátalja lakossága 1991-en egy népszavazás alkalmával a terület autonómiáját támogatta!
Ennek a népszavazásnak az eredményét azóta is figyelmen kívül hagyja a mindenkori ukrán kormányzat, de a magyar kormányok sem emeltek szót a kárpátaljaiakért - mondta.
A politikus úgy vélekedett, hogy Ukrajnát "adományokból", lengyel, orosz és magyar területekből rakták össze.
A politikus szerint Magyarországot, ahogy az 1999-es Szerbia elleni hadművelet idején, ma is csak golyófogónak használná a NATO, ezért azt követelik, hogy az ország maradjon ki a konfliktusból.
Toroczkai László úgy vélekedett, hogy miközben a Donbaszban az ukránok gyilkolták a civil orosz lakosságot, az oroszok humánus módon próbálnak viselkedni az ukrán városokban.
Novák Előd, a párt alelnöke hangsúlyozta, hogy a Mi hazánk nem támogatja a magyarellenes Ukrajna feltétel nélküli befogadását az Európai Unióba, illetve az Oroszország elleni szankciókat sem. Ukrajna területi integritásának hajtogatása helyett a kormánynak inkább azt kellene megakadályoznia, hogy a kárpátaljai magyarokat golyófogónak használják az ukránok - fűzte hozzá.
Ukrajna felvétele az Európai Unióba óriási gazdasági terhet jelentene, és Magyarország magára vonná Oroszország dühét is. A szankciók miatt pedig máris emelkednek az árak és ellátási zavarok is várhatóak - mondta a Mi Hazánk alelnöke.
A párt államfőjelöltje, Popély Gyula azt mondta, hogy az ukrán állam területi sérthetetlenségéhez semmilyen magyar nemzeti érdek nem fűződik.
(MTI)