Raffay Ernő legújabb könyvének margójára...

A szóban forgó vaskos könyv hátsó borítójára e mondatokat írta a könyv kiadója és szerkesztője:

Raffay Ernő legújabb könyvében a 19-20. századi Magyarország társadalmai, gazdasági és politikai folyamatait a globális nagytőke, különösen a Rothschild-család és a velük együttműködő szabadkőműves hálózatok térnyerésének szemszögéből elemzi.

A kötet összesen 58 fejezetben és alfejezetben tárgyalja a Rothschild család tulajdonában lévő óriási pénztőke, valamint befolyás behatolását a magyar gazdaságba, politikai és szellemi életbe. Szó esik az első fejezetekben a zsidóság Magyarországra történő bevándorlásáról, e folyamat minden következményével együtt. Itt említjük a zsidó befolyás magyar állam által lehetővé tett drasztikus megnövekedését a virilizmus segítségével; szó esik a felsőoktatásban történt változásokról, amelyeknek az lett a következménye, hogy az ún. szabadfoglalkozások terén (ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek) meglepően nagy izraelita befolyás/túlsúly alakult ki. A szerző részletesen elemzi az akkori hírközlés, a sajtó zsidó többségének létrejöttét, ami a társadalom befolyásolásának legmarkánsabb eszközévé vált. Egy vidéki
páholy bemutatásával érzékelteti a zsidóság és a szabadkőművesség egybefonódó kapcsolatait s elfogadja Huszár Károly néppárt képviselő, majd miniszterelnök megállapítását, miszerint a szabadkőművesség nem más, mint a bevándorolt zsidóság „harci organizációja a keresztény magyar társadalmi rend ellen”.

Raffay ismerteti a dualista kor egyik legnagyobb, mára méltatlanul elfelejtett tudósa, Concha Győző 1917-ben megjelent álláspontját a magyarországi zsidókérdésről. Concha azt állapította meg, hogy a hazai zsidókérdésnek két fő oka van: a bevándorlók túl nagy létszáma és az agresszív pozíciófoglalása. A könyv utolsó 20 fejezetében a Rothschildok magyarországi gazdasági behatolását mutatja be, temérdek számadattal, valamint folyamatelemzéssel.

A kötet értékét és aktualitását jelentősen növeli, hogy Orbán Viktor irracionális és megmagyarázhatatlan filoszemita fordulatát követően még a magyar jobboldalon is megszűnt a magyar-zsidó együttélésből adódó társadalmi, politikai vagy gazdasági kérdések tárgyszerű, tudományos eszközökkel történő leírása és elemzése.

A Fidesz holdudvarában lévő és a magyar nyilvánosság döntő részét elfoglaló és ellenőrző értelmiségiek sokszor neofita túlbuzgósággal írták át a múltat, és hazudtak a jelenről. Izraelből követendő demokratikus mintaállam lett, a nemzetközi zsidóságra pedig a nem létező zsidó-keresztény civilizáció legértékesebb részeként tekintenek. Egyre-másra születtek olyan művek, amelyek meg sem említették a zsidóság befolyását történelmünkben; a legkirívóbb Márton Lászlónak a szabadkőművességről írt könyve volt. A Tanácsköztársaságról írott anyagokban is igyekeztek relativizálni vagy negligálni a zsidók szerepét, miközben mindenki tudja, hogy a kommunisták nagy része – Kun Bélától Szamuely Tiborig – zsidó volt. A történelemhamisítás a hétköznapokat is átszőtte: jellemző, hogy a fideszes nyilvánosságban a Gerő Andrásról és Tamás Gáspár Miklósról írt nekrológokban említésre sem került az elhunytak zsidó származása, miközben mindkettőjük esetében életművük nagy része a saját zsidó identitásukkal és a zsidóság létezéséből adódó problémák feltárásából állt.

Magyarország esetében éppen Raffay könyveiből tudhattuk meg, hogy az eddig jelentéktelennek beállított szabadkőműves páholyok milyen óriási befolyásolási potenciállal bírtak. Kis túlzással azt is mondhatnánk: történelemformáló szerepük volt. Ugyanez vonatkozik jó néhány zsidó bankárcsaládra is. Ezt már nem lehet meg nem történtté tenni: kissé szánalmas és unalmas, hogy e folyamatok feltáróit napjaink balliberális és fideszes (sokszor cionista) megmondó emberei és véleményvezérei rendszeresen antiszemitának vagy összeesküvéselmélet-hívőnek nevezik őket.

Pedig Jászi Oszkár már 1911-ben így beszélt: „kell, hogy a mi szövetségünk egyre inkább az emberi haladás internacionáléjának magyarországi serege legyen, mely mint avantgárd élcsapat tanulmányozza a terepet, és készítse el a haditervet ama reformeszmék számára, melyeket a kartársak elmaradt tömege, a hatalmasak és az elnyomottak csőcseléke még felfogni vagy megvalósítani nem képes.”

Sajnos, sokan ma is osztják Jászi Oszkár történelemszemléletét: „azt gondolom, hogy az ország összes középkori hatalmaival: a hitbizományokkal és a holtkézzel, a gentry-vármegyével és az egész grófi-papi álkultúrával sokkal könnyebben és biztosabban vívhatnók meg a demokrácia harcát, ha magában a polgárságban és a népben nem élne egész sereg téveszme és célszerűtlen érzelem a múltat illetőleg.” Később hozzáteszi: „mindezeket azért mondom el, Testvéreim, mert eszmeteremtő munkánk koronájának tartanám azt, ha egy modern, okos és becsületes magyar történelmet adhatnánk a magyar polgárság és a nép kezébe.”  Ezt ma sem értékelhetjük másnak, mint a történelemhamisítás nyílt meghirdetésének.

A napjainkban is sugallt közfelfogással szemben a feltárt dokumentumok nemzetközi viszonylatban is vitathatatlanná teszik, hogy a korabeli szabadkőműves és kommunista mozgalmak meghatározó alakjai baloldali, ateista, zsidó származású értelmiségiek voltak.

Végezetül idézzük Raffay Ernő kötetének igencsak tanulságos utolsó bekezdését: „ A hazai kapitalzmus kizsákmányoló rendszeréért, amely végül szakadékba taszította az egész magyarságot, a Rothschild-csoport magyarországi bankjainak, termelő és főleg kereskedelmi egységeinek a felelőssége vitathatatlan. Azonban még ennél is súlyosabb a szerepe Magyarország lerombolásában annak a magyar főnemesi arisztokráciának, amelyik eladta magát a zsidó nagytőkének, majd kiszolgáltatta az ország lakosságát a legembertelenebb körülményeknek.”

Tóth Gy. László