„Magyarországot súlyos aggodalommal tölti el mindaz, ami Ukrajnában történik. (…) A háború nem megoldás. A háború szenvedést hoz, a háború a lehető legrosszabb forgatókönyv – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bahreinben. – Számunkra különösen fontos, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból.”

A magyar külügyminiszter arról is beszélt, hogy folyamatosan egyeztetnek a szövetségesekkel, hogy egységes választ adjanak az orosz támadás után. Az Európai Tanács csütörtök este ül össze, Orbán Viktor is részt vesz a tanácskozáson. Szijjártó pedig berendelte reggel az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetét a minisztériumba, és közölte a magyar kormány álláspontját.

Rendkívül felelőtlen javaslatnak tartja Szijjártó azokat a – szerinte baloldalról érkező – kezdeményezéseket, amelyek azt próbálják elérni, hogy Magyarország fegyverekkel vagy katonákkal beszálljon a konfliktusba. „Ezeket természetesen a kormány nem támogatja, és nem is fog ilyet tenni, mert meg kell védenünk magunkat attól, hogy bele sodródjunk ebbe a háborús konfliktusba. Nem is engedjük, hogy bárki bele sodorja Magyarországot, a magyar embereket bármilyen háborús konfliktusba” – jelentette ki.

Márki-Zay Péterék 19 órától az orosz nagykövetség épülete előtt tüntetnek

„Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként el kell hogy ítélje Putyin elnök agresszióját Ukrajna ellen. Mi, az ellenzéki szövetség kiállunk Ukrajna területi integritása mellett és az orosz agresszió ellen, egyben az Ukrajnában élő magyar testvéreink védelmében” – fogalmazott Márki-Zay Péter a csütörtök délelőtti online sajtótájékoztatóján.

Azt mondta:

Orbán Viktor áruló, elárulta a magyar nemzetet, elárulta az Európai Uniót, elárulta a NATO-t, amikor az orosz kémbankot diplomáciai mentességgel beengedte Budapestre, vagy amikor az amerikaiak által üldözött orosz fegyvercsempészeket Oroszországnak adta ki.

A balliberális ellenzék azt követeli a magyar kormánytól, hogy függesszék fel Paks 2 engedélyezési eljárását, és azonnali hatállyal utasítsák ki Magyarországról az orosz Nemzetközi Beruházási Bankot. Az Egységben Magyarországért csütörtök este 19 órára tüntetés szervez az orosz agresszió ellen. A tüntetés az orosz nagykövetség épülete előtt lesz – jelentette be Márki-Zay Péter.

(Telex nyomán)