A Párbeszéd mozgalmi működésre akar átállni, ezért a Párbeszéden belül létrehozták az Erős Párbeszédet. Tordai Bence szerint ez a válasz arra, hogy hogyan szeretnék feltornászni az 5 százalékot el nem érő támogatottságukat.



Erősen kell hallgatózni, amikor az Erős Párbeszéd tömegeit akarja meghallani az ember - vagy a Tordai Bence

Baráti interjút adott Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a VIP-nek, ami a zöld önmeghatározású párt saját online lapja. Tordai a papírformának megfelelően nem kapott igazán belemenős kérdéseket, de arra azért kellett mondania valamit, hogy a 2022-ben ez ellenzéki közös listán induló párt mérsékelt eredményt mutat a közvélemény-kutatásokban. „Az előválasztáson 10-ből 7 körzetben nyert párbeszédes jelölt, de a párt továbbra sem éri el az öt százalékos népszerűséget. Dolgoznak ennek javításán?” – hangzott a kérdés, amire Tordai ezt válaszolta:

Elindítottunk a párton belül egy Erős Párbeszéd nevű mozgalmat. Reményeim szerint mozgalmi működésre tudunk átállni.

A Párbeszéd esetében a mozgalmi működés azt jelentené, hogy „a beágyazottság logikáját” erősítve a fiatalokat akarják megszólítani, és persze a Párbeszéd küldetésének része a nők és a „roma” társadalom képviselete is. A lényeg, hogy „a minden magyar pártra jellemző médiapárti, elitista, belterjes logikából kifelé kell nyitnunk” – mondta Tordai, aki az előválasztáson a budapesti II. kerületben magabiztosan győzte le a DK-s Kálmán Olgát. (Pedig ez mindennek hangzik, csak újszerűnek és "nem belterjesnek" nem... - a szerk.)

További szösszenetek az interjúból:

(Telex nyomán)