Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke vezeti az ellenzéki párt parlamenti választási listáját, amelyről szombaton hozott döntést a Párbeszéd kongresszusa. (Persze a közös lista azt is jelenti, hogy nem lesz Párbeszéd-lista, erről csak oda tetetik fel az embereiket - a szerk.)

Karácsony Gergely a testület ülését követően tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón közölte, kizárólag szimbolikusan vezeti pártja parlamenti választási listáját, mivel nem kíván országgyűlési képviselő lenni.



Karácsony és Márki-Zay egy korábbi barátkozásuk alkalmával (fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Hangsúlyozta, az ellenzéki pártok kormányváltása esetén arra készül, hogy főpolgármesterként szövetségben dolgozhat majd az új kabinettel.

Karácsony Gergely szólt arról is, a Párbeszéd listáján nem kapott előkelő helyet a párt két azon politikusa - Szabó Tímea és Dorosz Dávid -, akik az egyéni körzetekben közös ellenzéki jelöltként indulnak.

A Párbeszéd listájának második helyén Szabó Rebeka áll, akit Kocsis-Cake Olivio és Berki Sándor követ - ismertette.

Márki-Zay Péter, a balliberálisok közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, nincs feszültség az ellenzéki pártok között, sőt napról napra erősödik az ellenzék egysége.

Szólt arról is, jobbközép gondolkodású keresztény emberként nem ellentétes az értékrendjével a Párbeszéd programjában szereplő igazságos, szolidáris és zöld Magyarország ígérete.

Hangsúlyozta: nem megszüntetik, hanem igazságossá teszik a rezsicsökkentést.

"Szemben azzal a 20 százalékos rezsicsökkentéssel és befagyasztással, amelyet Orbán Viktor csinált" - fogalmazott.

Megjegyezte, az Európai Uniónak hatalmas források állnak rendelkezésre, amellyel nem csak 20 százalékos, hanem akár 77 százalékos rezsicsökkentés is elérhető, ahogy az történt Hódmezővásárhelyen is.

"A legnagyobb rezsicsökkentés a korrupció kikapcsolása, ami 30-40 százalékot fog levenni minden állami kiadásból" - mutatott rá.

Szabó Tímea, a Párbeszéd másik társelnöke, frakcióvezetője elmondta, pártja kormányra kerülése esetén azokat a zöld és baloldali értékeket jelenítené meg minél markánsabban, amelyeket "most páros lábbal tipor el az Orbán-kormány".

"Orbán Viktor kormánya fél, hazudik, gyűlöletet kelt", mivel "pontosan tudják, hogy jövő áprilisban itt vége van a dalnak" - fogalmazott. Hozzátette: Márki-Zay Péter vezetésével egy tiszta, becsületes kormányt alakítanak, amely figyel a dolgozói jogokra, az egyedülálló édesanyákra és a szegénységben élőkre.

Márki-Zay sikeresen felügyelte a cigánykvótázást

Berki Sándor, a Párbeszéd listájának 4. helyezettje elmondta, parlamentbe kerülése esetén a "roma ügyet" képviselné. Azon reményének is hangot adott, hogy a következő kormány nem eszközként, hanem partnerként tekint majd a "roma közösségre".



Cigánybűnözők között is otthon érzi magát a "jobboldali" (lásd a kapcsolódókat)

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Márki-Zay nyerte az előválasztást - "minden zsidót, meleget, cigányt magunkhoz fogunk ölelni"

- A "jobboldali" Márki-Zay annyira büszke Obamára, hogy javasolta, tegyenek három cigányt a közös lista befutó helyére