Az ATV Csatt című műsorának hétfői adásában Magyar György ügyvéd, Futó Barnabás ügyvéd, Kende Péter ügyvéd és Kiszelly Zoltán politológus vendégeskedett.

A műsorban többek között szóba került az a baloldali kampányígéret, mely szerint akár feles többséggel is lehet alkotmányozni. Ez az ígéret központi helyet foglalt el Dobrev Klára kampányában, és Márki-Zay Péter, a balliberális ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is többször kiállt a feles többséggel történő alkotmányozás mellett.




Ezzel kapcsolatban az előválasztás lebonyolító Civil Választási Bizottság elnöke, Magyar György úgy fogalmazott:

Politikai duma és a jog világa – semmi közük egymáshoz.

Magyar György szerint a politikusnak olyanokat kell mondania, ami a választóknak tetszik. Hozzátette ugyanakkor, hogy egy jogásznak azt kell mondania:

Tessék kétharmaddal nyerni! És ha tetszett nyerni kétharmaddal, nincsenek jogi problémák.

Az ügyvéd hozzátette: akárki is beszél baloldalon feles alkotmányozásról, az nem lesz jogilag megalapozott.

Mi, akik a jogállamért ordítunk rendszerszerűen, nem tiporhatjuk a jogállamot.

(ATV - Mandiner nyomán)