Ugrás a cikkhez
Reklám

15 évvel ezelőtt, szeptember 17-én került nyilvánosságra az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc 2006 májusában zárt körben, Balatonőszödön elmondott, választási csalásokat beismerő beszéde. A beszéd nyilvánosságra kerülése után még aznap felháborodott magyarok tömegei jöttek össze a Kossuth téren, követelve a miniszterelnök és a kormány azonnali távozását. Tüntetéssorozatuk az erőszakos október 23-i hajnali jogellenes feloszlatásig heteken át tartott, majd más helyszínen folytatódott. Az ország számos pontján évekig tartó tiltakozássorozat vette kezdetét. Minderre a hatalom nem lemondással, hanem rendőrterrorral és megtorló koncepciós eljárásokkal válaszolt 2006. szeptember 19-21. és október 23-24. között.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, valamint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a 15 évvel ezelőtti eseményekről emlékeztek meg szeptember 17-én a Kossuth téren, amelyen a nemzeti önrendelkezés és ellenállás közismert civil személyiségei is felszólaltak.

A gyűlés végén dr. Gaudi-Nagy Tamás NJSZ ügyvezető ismertette a miniszterelnök, a kormánypártok és a hazafias képviselők támogatását kérve a 15. évforduló alkalmából az Országgyűlés elfogadására javasolt törvénytervezetetét, amely az alábbi 4 pontból állna a javaslata szerint:

A felszólalók beszédrészletei, illetve beszédeik összefoglalói az alábbi időrendben tekinthetők meg:

(njsz.hu)

Kapcsolódó: 

- Tévéostrom: 15 éve próbáltunk rendszert váltani

- 15 éves az őszödi beszéd és a rendőrterror - és Gyurcsány helyett még mindig Budaházy járkál a törvényszékre





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából