Ugrás a cikkhez
Reklám

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú 16 éves és egy 18 éves nő ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.



Illusztráció - ez egy korábbi eset "vigasztaló eszköze" lehetett

A vádirat szerint a vádlottak 2019. október hónap közepén délután Ózdon a vasútállomás közelében italoztak, mert a fiatalkorú nőnek "szerelmi bánata volt". Időközben a helyszínen megjelent két nő, akik közül az egyik az a személy, akire a fiatalkorú vádlott féltékenysége irányult, mivel ő az élettársa korábbi barátnője, és még mindig tartották egymással a kapcsolatot, ezért nagyon haragudott rá.

A fiatalkorú vádlott rögtön "szóváltásba keveredett" a nővel, számon kérte, hogy miért találkozgat a párjával, ez olyan hangoskodással járt, hogy több kiskorú fiú is köréjük gyűlt. A vádlott kijelentette, hogy a nőnek vele kell mennie, különben egy,

"a köznyelvben viperának nevezett teleszkópos fém bottal szexuális cselekményt fog végezni a sérelmére", valamint azzal is fenyegette, hogy megöli.

Valóban elővette a táskájából a viperát, és azt a kezében tartva, szorosan a nő mellett haladt, miközben trágár módon szidalmazta. Több mint két órán keresztül sétáltak, ezalatt a vádlott-társával együtt nem engedte, hogy a sértett eltávozzon, becsmérelte és többször leköpte, a vádlott-társa is ugyanígy szidalmazta. A fiatalkorú vádlott arra szólította fel a nőt, hogy

csókolja meg a cipőjét, különben levágja a haját, ezért egy ollót is elővett, a kezében tartotta, mire a sértett félelmében féltérdre ereszkedve megcsókolta a cipőjét.

A sértett kérlelte a vádlottakat, hogy fejezzék be a cselekményüket, próbált szabadulni, de mindketten útját állták, illetőleg a fiatalkorú vádlott a pólóját megfogva, visszatartotta. Továbbra is trágár szidalmazásokkal illették, valamint a másik vádlott megragadta az arcát, és ő is felhánytorgatta fiatalkorú vádlott-társa sérelmeit, és

kutyának nevezte a sértettet, majd háromszor pofon ütötte.

A harmadik ütéstől a sértett a földre került, majd sikerült felállnia és elfutott. A vádlottak egy rövid szakaszon üldözték, de végül hagyták elmenni.

Mindkét vádlott büntetlen előéletű. A "nagyon szigorú" ügyészség – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben a fiatalkorú vádlottal szemben felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetése kiszabására tett indítványt pártfogó felügyelettel, míg felnőtt korú társával szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott szintén pártfogó felügyelet elrendelésével, derül ki a honlapjukon megjelentetett közleményből.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából