Ugrás a cikkhez
Reklám

Egészen elképesztő, hogy Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője nem a bűnözés miatt aggódik, hanem a Mi Hazánk Mozgalom demonstrációja aggasztja, amelyet azért tartunk, hogy felhívjuk a figyelmet a tarthatatlan állapotokra, és nyomást gyakoroljunk a kormányra és a hatóságokra, hogy kezdjék el megvédeni a becsületes jászsági embereket - írja közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke. Alább a folytatás.

Ismert, hogy Jászapátiban alig néhány hét leforgása alatt két lincselési kísérlet is történt. Jelzem Pócs úrnak, hogy a ha párttársai 2018-ban támogatták volna a Mi Hazánk törvénymódosítását, amely a lincselési kísérletet szigorúbban büntette volna, lehet most nem kerül sor ezen esetekre. Bár a Fidesz és az ellenzéki pártok is tagadják, de hazánkban egyre több élhetetlen település, no-go zóna van. Ki kell mondani, hogy a Fidesz integrációs politikája közel áll a baloldali integrációs politikához, amelyben százmilliókat szórnak el feltétel és eredmény nélkül. Sokszor közösen, mint most Miskolcon, ahol a balos-jobbikos városvezetéssel karöltve állami támogatásból költenek el újabb kétszázmilliót felzárkóztatásra Lyukóban.



(Kép: Pócs János közösségi oldala)

A Mi Hazánk Mozgalom szerint le kell állítani ezeket a pénzszórásokat, helyette a gyermekvédelmet kell új alapokra helyezni, keményebb törvényekre, elrettentő bírósági ítéletekre és eredményesebb hatósági munkára van szükség. Pócs Jánosnak pedig azt üzenjük, hogy ne a Mi Hazánktól féltse a Jászságot hanem a bűnözőktől!

Kapcsolódó:

- Kis magyar valóság

- Betiltotta a rendőrség a Mi Hazánk vonulását Jászapátiban, a párt ismét a Kúrián győzhet

- Toroczkai: most szólaljanak meg Donáth Annáék, de ne a Duna-korzóról, hanem a Jászságból!

- Pócs János megvédi a Jászság lakóit?

- MÖM: érkezünk, Jászapáti! - Válasz Pócs János közleményére

- Újabb lincselés Jászapátiban - még a fideszes Pócs Jánost is megfenyegette a cigány horda

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából