Holtan találták a szegedi kettős gyilkosság miatt égre-földre keresett dr. "V." Attila gyógyszerészt - tudta meg a Blikk.

A bulvárlap úgy tudja, a holttestet Szeged közelében találták meg, a férfi végzett magával szörnyű tette után.

A Magyar Nemzet információi szerint szerelemféltés áll a tragédia mögött. A gyilkosság helyszínéről több tanú is látta elmenekülni Vitális Dániel Attilát, de az eddig beszerzett bizonyítékok is arra utalnak, csak ő lehetett a gyilkos. A férfit a családja is kereste, attól tartottak, hogy maga ellen fordítja fegyverét.

Frissítés: megerőszakolta a haldokló nőt

Ép ésszel felfoghatatlan dolgokat tett a szegedi gyógyszerész abban a belvárosi lakásban, ahol vasárnap este megölte a nőt, akibe reménytelenül volt szerelmes, illetve a nő párját, írja a Blikk.




A lap információi szerint a gyógyszerész vadászpuskával megsebesítette a szomszédban lakó nőt, akibe reménytelenül volt szerelmes, (korábban úgy lehetett tudni, a gyilkos a nő exe volt), majd két lövéssel kivégezte annak párját. Ezután brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt, és autójával eszeveszett tempóban a Szegedtől 114 kilométerre lévő Szanazug településre menekült, ahol öngyilkos lett: agyonlőtte magát.




Valóságos vérfürdő látványa fogadta azt az édesanyát, aki szombaton este a szegedi Petőfi sugárúti társasház II. emeleti lakásába érkezett a lányához. A fiatal, megbecstelenített nő holttestén kívül annak új párja is lőtt sebekkel, élettelenül feküdt a szobában.




- A gyógyszerész nem tudott beletörődni abba, hogy a nő nem lehet az övé, ezért pár hete ő is lakást bérelt ugyanabban a Petőfi sugárúti társasházban csak azért, hogy plátói szerelme közelében legyen – mondta a lap informátora. – "V." Attila és a nő is gyógyszerészként végzett ugyanazon az egyetemen, de a lány soha nem akart semmit az illetőtől. Csakhogy a nő valódi kapcsolata sem volt felhőtlen, a zárt ajtó ellenére a szomszédok gyakran hallották a veszekedés hangjait.

A Blikk úgy tudja, "V." Attila pár héttel a gyilkosság előtt szerezte meg a vadászpuskához a fegyvertartási engedélyt, vélhetően azért, hogy leszámoljon a nővel és a vetélytársával. Heteken át leste, figyelte a párt, akikkel végül szombat este kíméletlenül végzett. A kérdés az: mennyire volt alapos a fegyvertartási engedélyt megelőző pszichológiai vizsgálat?

Vitális holttestére Szanazugon bukkantak rá a nyomozók, a helyszínelés jelenleg is tart. Az elsődleges információk szerint vadászpuskájával agyonlőtte magát.

Korábban írtuk: Kettős emberölés Szegeden - ezt a gyógyszerészt keresik a rendőrök

Kettős emberölés történt Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, vasárnap este egy szegedi, belvárosi lakásban egy nő és egy férfi holttestét találták meg.




A rendőrség több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - tudatta a százados.

Frissítés: ő lehet a gyilkos

Elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével - írják a Police.hu-n.




A feltételezett elkövető 2021. június 19-én éjszaka két embert ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd elmenekült. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az MCE-141-es forgalmi rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú személyautóval hagyta el a várost.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon! A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán is.

Fontos, hogy ne próbálják meg feltartóztatni, értesítsék a rendőrséget! - írják a felhívásban.

2. frissítés: fiatal felnőttek az áldozatok

A húszas éveikben járó fiatal felnőttek voltak a vasárnap este felfedezett szegedi kettős emberölés áldozatai - értesült a helyszínen hétfőn az MTI tudósítója.

A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt, a férfi és a nő holttestét vasárnap este fedezték föl. A belvárosi épület környékét a rendőrség még hétfő délelőtt is lezárva tartotta, folyt a helyszínelés.

A rendőrség tájékoztatása szerint a kettős gyilkosság szombat éjszaka történt. A bűncselekménnyel egy 28 éves férfit gyanúsítanak, aki elmenekült a helyszínről és autóval elhagyta a várost. Vele szemben elfogatóparancsot adtak ki.

Az MTI információi szerint a feltételezett tettes egy szegedi gimnáziumba járt, majd gyógyszerésznek tanult, és a bűncselekményt megelőzően is a szakmájában dolgozott a város egyik bevásárlóközpontjában működő patikában.