Ugrás a cikkhez
Reklám

Korom Ferenc vezérezredes kérte a Magyar Honvédség parancsnoki posztjáról való felmentését Benkő Tibor honvédelmi minisztertől - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI megkeresésére. Korom Ferenc kérését egyebek mellett azzal indokolta: a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak.

A Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg a határozat, amely szerint Áder János köztársasági elnök felmentette Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát. Áder János köztársasági elnök 2019. január 15-én nevezte ki Korom Ferencet a Magyar Honvédség parancsnokává. Korom Ferenc parancsnoki megbízatása 2023. május 15-ig szólt. A köztársasági elnök a honvédelmi miniszter előterjesztésére, június 1-jei hatállyal mentette fel Korom Ferencet.

A HM azt közölte: Benkő Tibor honvédelmi minisztertől Korom Ferenc vezérezredes kérte a felmentését. A vezérezredes kérését azzal indokolta, hogy a 2018-ban rábízott feladatokat - a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) szétválasztását, az MH Székesfehérvárra történő költöztetését, a haderő szervezeti átalakítását és a haderőfejlesztés alapjainak megteremtését, az eszközbeszerzések előkészítését - jó eredménnyel, maradéktalanul elvégezte, és sikeresen vezette a Magyar Honvédséget a járványhelyzetben jelentkező feladatok végrehajtásában is.

Korom Ferenc meglátása szerint azonban a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak. Ugyanakkor tapasztalatait, tudását tervezetten továbbra is Magyarország szolgálatában, külföldön kamatoztatja - tették hozzá.

Korom Ferenc parancsnoki utódjáról egyelőre nem született döntés - írta a HM.

Korábban írtuk: Áder felmentette a Magyar Honvédség parancsnokát

Felmentette Áder János köztársasági elnök Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát - az erről szóló elnöki határozat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.



Korábbi fotó (MTI/Bruzák Noémi)

A köztársasági elnök a honvédelmi miniszter előterjesztésére, június 1-jei hatállyal mentette fel Korom Ferencet.

Áder János köztársasági elnök 2019. január 15-én nevezte ki Korom Ferenc altábornagyot a Magyar Honvédség parancsnokává. Korom Ferenc parancsnoki megbízatása 2023. május 15-ig szólt.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából