Ugrás a cikkhez
Reklám

Az oltási könyvet gyártó cég Gyurcsány haverjának érdekeltségébe tartozik, amelynek a zsebét korábban jobbikos segítséggel tömte a Fidesz-kormány: 2,3 milliárd forintos állami megbízást kapott Erdős Ákos cége, az ANY Nyrt. a közbeszerzési eljárás megkerülésével három évvel ezelőtt. Ekkora összegben adtak el nyomtatókat különböző állami hivataloknak, intézményeknek, ám pechükre a szél befújta ezt a szerződést a Mi Hazánk postaládájába. Alább folytatódik a párt közleménye.

Ebből világosan látszik ugyanis a túlárazás: amit egy boltban 22 ezer forintért bárki megkap, azt ők kb. 180 ezerért adták, míg a 35 ezer forintosat 170-ért. Így vigyáz a közpénzre a Fidesz, amelyik ahelyett, hogy elszámoltatta volna Gyurcsány emberét például a Nemzeti Tankönyvkiadó áron aluli megvásárlásáért, újabb megbízásokat ad az érdekeltségeinek: a választási szavazólapokat vagy épp a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció íveit is vele gyártatták. A Mi Hazánk most feljelentést tett.

De van itt még valami, amire válaszolnunk kell: hogyan lehet 2,3 milliárd forintot kifizetni közbeszerzés nélkül? Hát úgy, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ehhez kifejezetten hozzájárult. Ennek a bizottságnak pedig jobbikos az elnöke, az ő aláírása szerepel a határozaton. Így ér össze az elmúlt harminc év és a Gyurcsánnyal lepaktáló Jobbik: semmiféle elszámoltatás nincs, inkább beszállnak ők is a buliba - mutat rá Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese.

Korábban írtuk:

- Nemcsak csal, hanem nemzetbiztonsági veszélyt is jelent a védettségi igazolványt gyártó cég

- A Mi Hazánk költségvetési csalás gyanúja miatt feljelenti a védettségi igazolványt gyártó céget

- Már megint összeér a ballib és a Fidesz: Gyurcsány-haver gyártja a védettségi igazolványokat





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából