A megalapozott gyanú szerint egy 26 éves külföldi férfi pár nappal ezelőtt egy fővárosi autóbuszról rángatta le a sértettet, akinek a sérelmére szexuális erőszakot követett el.
Az ügy sértettje 2021. március 27-én kora reggel, a VIII. kerületben, autóbuszon utazott, amikor a külföldi férfi a Kálvária téri megállónál rátámadt. Lerángatta a buszról, majd leteperte a földre abból a célból, hogy a nőt szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítse.
Járókelők siettek a nő segítségére, és a további bántalmazását megakadályozták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi nyomozói a férfit szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel alappal kell következtetni arra, hogy a jelentős tárgyi súlyú bűncselekménnyel gyanúsított férfi jelenléte az eljárásban csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. A letartóztatás elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt - közölte honlapján az ügyészség.
Frissítés: hősünk most már inkább hazamenne
Letartóztatta a bíróság azt a külföldi férfit, aki szombaton lerángatott egy nőt az egyik fővárosi buszról és erőszakoskodott vele - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság április 29-éig az erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel gyanúsított férfi letartóztatását - közölték.
Felidézték: a gyanú szerint a férfi március 27-én reggel lerángatott egy nőt a 9-es autóbuszról. A járműről leszállva hátulról átkarolta őt, lehúzta a kabátjának és a nadrágjának a cipzárját, majd erőszakosan fogdosni kezdte. Azután a földre dobta a nőt, ráült és lefogva tartotta. A sértett próbált kiszabadulni a férfi fogásából és többször segítségért kiabált. Végül járókelők húzták le róla a gyanúsítottat.
Hozzátették: a terhelt cselekménye - bizonyítottság esetén - kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását.
A gyanúsított a bíróság előtt nem tett részletes vallomást, nyilatkozatában azonban beismerte a cselekmény elkövetését. Bár a személyi körülményei rendezettek, bejelentett munkahelye és lakcíme van, nyilatkozata szerint szeretne a munkahelyén felmondani és a szülőhazájába hazatérni - írta a törvényszék.
A bíróság álláspontja szerint ez az önkéntes jogkövetés hiányára is enged következtetni, különös tekintettel arra, hogy a férfinak nincs magyarországi kötődése, családja, vagyona. Mindezek alapján feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén elhagyná az országot, kivonná magát az eljárás alól.
Összességében a bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható. A végzés nem végleges - közölte a törvényszék.
2. frissítés: ami eddig a hírekből kimaradt: jemeni az elkövető
Már a buszon molesztálta áldozatát, de akkor még senki sem segített a nőnek.
