Leváltottuk az ellenzéket, javult a pártok hitelessége 2018 óta - állítja Fb-bejegyzésében a hódmezővásárhelyi polgármester. A Jobbik esetében ezt az alábbiakból vezeti le:

Jakab személyében egy ZSIDÓ származású, évekig egy CIGÁNY iskolában tanító, UNIÓ-PÁRTI vezetője van a korábban uniós zászlót égető, még az Putyin-bérenc Fidesz által is érthetően brüsszeli orosz kémkedéssel vádolt Jobbiknak, aki maga kezdeményezte a holokauszt emlékművet meggyalázó jobbikos társa kizárását, és aki most kezdeményezte felvételüket az EURÓPAI NÉPPÁRTBA

Az persze csak részletkérdés, hogy saját bevallása szerint pont a CIGÁNY iskolában szerzett tapasztalatok miatt vágott bele Jakab a politikába - vagy, hogy Márki-Zay is értse: a POLITIKÁBA -, a lényeg, hogy ma már kellően Gyurcsány-konform a kis szájhős. Aki 2015-ben még ezt nyilatkozta CIGÁNY-ügyben:

- Mi vitte rá, vette rá arra, hogy politizálásra adja a fejét a rendszerváltás utáni Miskolcon?

- Az élettapasztalat. Korábban eszembe nem jutott, hogy politikai pályára lépjek, mert a végzettségemnek megfelelően mindig tanárként szerettem volna megkeresni a kenyeremet. Érdekes módon éppen tanárként értek olyan behatások, amelyek végül a politika felé tereltek. Miután Miskolcon nem találtam pedagógusi állást, elmentem Budapestre, ahol egy liberális szellemű iskolában megtapasztaltam, hogy a mai oktatás értéksemleges világnézetet közvetít, egyenlőséget hirdet ugyan, de azért vannak gyermekek, akikhez a pedagógusnak is megkülönböztetett figyelemmel kell viszonyulnia. Négyéves budapesti távollét után Miskolcra hazatérve azt láttam, hogy a lakosság minőségében is negatív változás történt. Az igénytelen, problémás személyek akkor már nem csak a peremkerületekben, hanem például Miskolc belvárosi sétálóutcájában is feltűntek.



Akkor még nem Dobrevával fényképezkedett, hanem a cigánybűnözés áldozataival, de változott a divat és a széljárás, annyira, hogy mára főnöke lett a korábbi főellenség

- A miskolci sétálóutcában látottak elegendőek voltak ahhoz, hogy politikus legyen?

- Nem csak a belvárosban látottak vittek a politikai pályára. Valóságos sokkhatásként ért a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakközép- és Szakiskolában történelemtanárként eltöltött három esztendő, amelynek során megértettem: ha ez az élet- és magatartásforma nagy általánosságban a szülővárosom jövőjévé válik, akkor Miskolc is lehúzhatja a rolót, mert az észak-borsodi falvak sorsára jut. Még csak kétgyermekes családapa voltam, de az ember meggondolja, hogy akar-e ilyen jövőt a gyermekeinek. Ekkor döntöttem úgy, hogy bele kell vágnom a közéletbe, pontosabban a politikába. Jelentkeztem, majd beléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomba.