Ugrás a cikkhez
Reklám

Heisler András után több más zsidó vezető is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, a baloldal közös képviselőjelöltjét annak antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt. Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke, valamint Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője arról beszélt, hogy a korábban rendszeresen kirekesztő kijelentéseket tevő Bírót támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust - írja a Magyar Nemzet zsidóimádó szappanoperájuk legújabb fejezetében.




– Egy politikusnak, aki közösség- és véleményformáló szerepet tölt be, a rá ruházott felelősségénél fogva kétszeresen is figyelnie kell minden szóra, amit mond vagy amit leír. Aki pedig olyan kijelentést tesz, amellyel megbélyegez bizonyos embercsoportokat – különösen, ha több alkalommal is így tesz –, annak nem szabad ellátnia véleményformáló feladatkört – örvendeztette meg a fideszes lapot véleményével Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke azzal kapcsolatban, hogy a baloldal azt a Bíró Lászlót (Jobbik) indítja egyéni képviselőjelöltként az október 11-i, Borsod megyei időközi ország­gyűlési képviselő-választáson, aki korábban többször is antiszemita és rasszista kijelentéseket tett.

Róna Tamás hangsúlyozta: bár Bíró a korábbi kirekesztő kijelentéseiért bocsánatot kért, s ez spirituális értelemben méltányolandó (különös tekintettel a múlt héten megkezdődött zsidó újévre, amely egyben a megbékélésről szóló jom hadin, vagyis „az ítélet napja”), ám a főrabbi véleménye szerint a törvényhozásban nincs helye olyasvalakinek, aki képes ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatni magát. Róna Tamás arra is kitért, hogy bár jelenleg az egyébként is megosztott magyarországi neológ zsidóság nem a legkönnyebb időszakát éli, ám nyugalomban és békében töltheti az őszi ünnepek magasztos napjait.

– Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a kormány hosszú évek óta rendkívüli figyelmet szentel a zsidó közösségnek, és semmilyen uszító, rágalmazó vagy antiszemita megnyilvánulást nem tűr el hittestvéreinkkel szemben – fogalmazott a főrabbi.



Slomó és fajtársai - hivatalosan is ők lettek a Fidesz kampányarcai 2020-ra (fotó: Mirkó István)

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője is meglehetősen kritikus véleményének adott hangot a filoszemita pártlap kérdésére. Az óbudai zsinagóga rabbijaként is tevékenykedő vezető úgy fogalmazott: „Bár az utóbbi néhány évben a Jobbik igyekezett szalonképesnek látszani, a Tett és Védelem Alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatásokból azt látjuk, hogy szavazótáborának több mint hatvan százaléka vall ma is antiszemita nézeteket. Ennek fényében Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek. Ennél aggasztóbb, hogy az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust. Ennek éppen az ellenkezőjét várjuk el a közélet minden szereplőjétől.”

A baloldali értelmiség körében is egyfajta konszenzus alakult ki arról, hogy Bíró nem vállalható jelölt, és semmiképpen nem méltó arra, hogy ország­gyűlési képviselő legyen. A jobbikos politikus egyebek mellett tetűcsúszdásként beszélt a zsidókról, a magyar fővárost pedig Judapestnek nevezte. Bíró László kijelentéseit elfogadhatatlannak nevezte mások mellett Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke is - sorolja elégedetten a lap.

Korábban Tamás Gáspár Miklós filozófus is bírálta a zsidózó, cigányozó jelöltet: „Érthetetlen, hogy miért nem léptették vissza. Tűrhetetlen, hogy olyan ember, aki a Bíró által mondottakhoz hasonló cigányellenes és zsidóellenes ocsmányságokat beszél, olyan pártok színeiben indulhasson parlamenti választáson, amelyek magukat antirasszistának, demokratának és toleránsnak tekintik.” Amennyiben Bíró valóban indul október 11-én, Tamás Gáspár Miklós otthonmaradásra szólította fel a baloldali szavazókat - zárul a cikk.

Schiffer és a "Holokauszt" mint a magyarság tragédiája

Említsük meg Schiffer Andrást is, aki egyebek mellett az alábbiakat nyilatkozta az ügy kapcsán a Munkások Újságja nevű kommunista lapnak:

Hadd mondjam el, hogy én ismerek olyan jobbikos politikust, aki a xenofób nézeteit revideálta és változáson ment át az évek során. Én ezeket az egyéni folyamatokat tiszteletre méltónak is tartom, sőt, egyenesen gonosz dolog az ilyesmin rövid távú karaktergyilkolászási szándékból gúnyt űzni. Ám a párt nem volt konzekvens ebben a tekintetben sem. Miközben 2018 végén már rohantak Gyurcsány Ferenc karjai közé, az a mondat akkor sem hagyta el például a Jobbik száját, hogy a Holokausztot elismerik a magyarság tragédiájának.

Egy csomó gesztust, amit egy civilizált pártnak illik megtenni: nem tette meg a Jobbik. De miközben a CEU mellett tüntettek, Vona akkor azzal vélte megnyugtatni a szavazóikat, hogy amennyiben 2018-ban ő lesz a miniszterelnök, akkor nem lesz Pride. Ezt arra hozom példaként, hogy mégha egyes személyeknél voltak is a belátásra utaló őszinte jelek, de mint párt, ez finoman szólva sem volt konzekvens és hiteles.

Amikor már nem csak a Fidesz-média hozta ügyeit, akkor azért megnéztem, hogy mégis miről van szó. Amikor TGM-et vagy Szanyi kapitányt olvastam, az azért mégis fölkeltette az érdeklődésem. És ekkor döbbentem láttam, hogy ez a “derék” Bíró, azokat a félreérthetetlenül antiszemita kijelentéseit, nem 2010-ben, hanem 1-2 éve tette meg, amikor a pártja már Soros Györggyel volt szolidáris és Gyurcsánnyal fotózkodott, nos ekkor böfögött fel az úriemberből az őszinte, leplezetlen, mélyről jövő, zsigeri rasszista. Innentől kezdve viszont ez sajnos az egész ellenzéki összefogás végtelen romlottságát és elvtelenségét mutatja meg.

Halkan még azt is hozzátenném, hogy eléggé hányinger keltő, hogy azok fogják Bíró kezét, akik engem antiszemitáztak, meg rasszistáztak azért, mert szimplán csak szóba mertem állni jobbikosokkal. Vegyük észre: akik az elmúlt évtizedben kordont követeltek a Jobbik köré, ma azok a Jobbik szövetségesei.

Korábban írtuk:

- Nácizni éjjel, nácizni nappal

- Szegény "nemzeti" Fidesz-rajongók: médiabohócaik még a DK-t is előzik zsidóimádatban

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából