A mioritikus arénában jó ideje folyik a politikai csatározás, kormányok mennek, kormányok jönnek, az ember azt gondolná, mi a fene tud ilyen káoszban fejlődni. És mégis, vannak csodák. Ilyen például az is, hogy a román hadsereg erősebb lett, legalábbis az idei Global Firepower-felmérés szerint, írja a Főtér.ro.




Tavaly az előkelőnek nem mondható 40. helyet foglalták el a világ legerősebb hadseregeinek rangsorában, de a hírekben persze azt is bemondták, afféle vigaszként, hogy nyugi, mert Magyarország hadserege csak az 55. helyen áll.

Nos, idén Romániának sikerült felküzdenie magát a 39. helyre, így, bár Magyarország is lépett előre egyet (54. hely), a különbség változatlan.

Mi az, ami változott Románia esetében? Ami a bakák számát illeti, tavaly is, idén is 70 000 aktív katonáról beszélnek, és további 50 000 tartalékosról. Ami a tankokat illeti, itt valóban van fejlődés: a tavalyi 700-ról idén 943-ra nőtt a számuk. A harckocsiké viszont csökkent, 1400-ról 1369-re. A légierő tavaly összesen 140 gépezettel dicsekedhetett, idén eggyel többel. A haditengerészet a család fekete báránya: annak ellenére, ugye, hogy Románia stratégiai fontosságú kijárással rendelkezik a Fekete-tengerre, továbbra is három fregatt, négy korvett és 3 járőrhajó ring a román vizeken.

Ha európai viszonylatban nézzük a dolgokat, picit más a helyzet. És igen, itt szorosabb a verseny Románia és Magyarország között. A románok a 13. helyen állnak Európában, Magyarország pedig a 16.-on.

És ha tovább szűkítjük a kört Kelet-Európára, a két hadsereget csupán egyetlen hely választja el egymástól: Románia az ötödik, Magyarország az hetedik helyen áll, bár ez meglehetősen sovány vigasz...

A dobogós helyeket amúgy ismét az AEÁ, Oroszország és Kína foglalta el.

Kapcsolódó - így nehéz lesz: A magyarok közül szeretnének a legtöbben területeket visszakapni az országrabló szomszédoktól