Ugrás a cikkhez
Reklám

A Kaposvári Járási Ügyészség a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy büntetett előéletű, huszonhét éves férfi ellen, aki élettársát durván bántalmazta, majd a hideg ellenére a meztelen nőt kizárta a lakás céljára szolgáló építményéből.




A vádlott és a fiatal sértett 2018 októberében ismerkedtek meg. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, így a nő korábbi életét – egyetemi tanulmányait, munkáját – feladta és 2019 áprilisában a férfihoz költözött Kaposvár külterületére a vádlott által épített, félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe.

A férfi munkát nem vállalt, hanem a nő spórolt pénzéből éltek. Együttélésük alatt a vádlott rendszeresen kábítószert fogyasztott, azonban a sértett felnézett rá, utasításait elfogadta.




A vád szerint a vádlott 2019 májusában az ágyban fekvő sértettel váratlanul közölte, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal. A férfi a nő kezeit összekötötte, testszerte ütötte, cigarettacsikket nyomott el a combján. Majd az összevert, ruhátlan sértettet a hajnali órákban kihúzta az épület elé, ahol többször megrúgta és a megkötözött nőt a sorsára hagyta.

A sértett ezután napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.

A vádlott nem csak nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott a fiatal nőnek, a sértettet a történtek lelkileg is megviselték, hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott - közölték honlapjukon.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából