Ugrás a cikkhez
Reklám

A szokásos: összevissza hazudozás, ott sem volt, semmit sem követett el, kamasz szegény, nem is problémás gyerek, nem tehet róla, ő "csak" odaszólt az igazgatónak. Csak lecsávózta.

A cigány és zsidó verziót ismerjük csupán, az áldozat nem nyilatkozik, egy korábbi ügy kapcsán azonban feltárta:

a diákokkal rendszeresen vannak fegyelmi problémák, sajnos a szülők sem fogják vissza őket. Amikor rendet teszek köztük, előfordul, hogy a szülők felháborodnak és fenyegetőznek mindenfélével, még a családom kiirtásával is.

Megtudjuk, az iskolát amúgy is rasszista szörnyetegek vezetik, mert korábban "a roma gyerekeknek külön osztályaik voltak, nem mehettek fel az emeletre, külön vécébe kellett járniuk".

Őszinte meglepetésünkre azt is meg merte írni a hvg, mi ennek az oka:

a roma gyerekek megfélemlítik a többit, hogy elveszik a holmiját.

Alább olvasható a teljes cikk, melynek a végén már attól retteghetünk, nehogy megint Richard Field üzletembernek kelljen kimenekítenie a szegény romákat... (Szómagyarázat: roma = cigány)

Iskolai bántalmazási ügy zaklatta fel a kisvárost, amely már szeretné, ha másról is ismernék

Iskolai bántalmazási ügy borzolja a kedélyeket Gyöngyöspatán, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. Az egyik szülő által bántalmazással megvádolt iskolaigazgató napok óta nem nyilatkozik, kameránk elől pedig elrohant. A helyiek szeretnék rendezni az ügyet, hogy ne az etnikai feszültségekről legyen híres a város, hanem a szép vidékről, a jó borokról.

Meghallgatást tartottak kedden Gyöngyöspatán, ahol a Nekcsei Demeter Általános Iskola igazgatóját és a tanárokat egy bántalmazási ügy miatt kérette be a fenntartó tankerület. Egy iskolai konyhán dolgozó édesanya azt állítja - erről a hvg.hu-nak is nyilatkozott -, hogy az igazgató az iskola folyosóján a szeme előtt bántalmazta a fiát, nyakon ragadta és odaszorította az ebédlő falához. Amióta az ügyről a múlt héten értesültünk, azóta többször, telefonon és e-mailben is kerestük az igazgatót, de ő semmire sem reagált, és a tankerületi meghallgatás után sem akart a kameránknak nyilatkozni. Megpróbáltunk megszólaltatni olyan pedagógusokat, akik szemtanúi lehettek az esetnek, de nem álltak meg riporterünknek.

Az eset után az anya rendőrségi feljelentést tett az igazgató ellen és látlelet is készült a 11 éves fiúról, amelyben az olvasható, a nyaka mindkét oldalán hematoma (vagyis vérömleny) és suffusio (vagyis bevérzés) látható csecsemőtenyérnyi területen.



Fotók: Reviczky Zsolt

Az anya fordult a tankerület vezetőjéhez is, kérve az igazgató felfüggesztését.

Hogy mi történt az iskolafolyosón azon a napon, arról a tantestület és az igazgató elzárkózása miatt csak egy szemtanú, a gyerek édesanyjának elbeszéléséből tudunk. A nő az iskola konyháján dolgozik közfoglalkoztatottként. Ebédidő volt, fél 2 körül mentek le a gyerekek, mikor egy puffanást hallott - mesélte munkatársunknak. Kinézett, és elmondása szerint azt látta, az igazgató falnak löki a fiát és a vállát szorítja. Többször kérte, hagyja abba, de hiába, elmondása szerint a férfi "önkívületben szorította a gyereket." Utána többször számon kérte, hogy merte bántalmazni a fiát.




Az anya elmondása szerint azon dühödhetett fel az igazgató, hogy a kamasz fiú lecsávózta. A helyzetet a nő így írta le: a fiú kishúga is oda jár, a szünetben a lány az egyik ablakon integetett ki, de az igazgató be akart csukni, a fiú pedig szólt neki, hogy vigyázzon, mert ott a kislány keze. Ekkor hangzott el az anya szerint a "csávó". (A rendőrségi feljelentésben ugyanakkor ez úgy szerepel, az igazgató 'az ott a keze, ember' odaszólásra pöccent be.)

A kamaszodás nem egy problémamentes időszak, de egyik forrásunk, a városban a romák felzárkóztatását segítő tanodát működtető Léderer Tamás a fiút nem tartja problémás gyereknek.

A tankerület egyelőre nem reagált megkeresésünkre, a keddi meghallgatás idején sem akartak nyilatkozni. A meghallgatásra egyébként a kormány roma felzárkóztatásért felelős biztosa, Vecsei Miklós is küldött egy megfigyelőt. A helyszínen szerzett információink szerint a tankerület napokon belül lezárná a vizsgálatot.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a hvg.hu-nak még múlt héten azt írta, testi sértés gyanúja miatt nyomozás indult, ismeretlen tettes ellen. Ma újra rákérdeztünk a rendőrségen, hogy áll a nyomozás, de egyelőre nem reagáltak. Az eset miatt többször kerestük Hevér Lászlóné polgármestert is, aki elsőre azt mondta, tájékozódik az ügyben, másnap viszont már azt közölte, mindkét féllel beszélt, tud arról, hogy a szülő feljelentést tett, teendője akkor lesz, ha kiderül, mi történt pontosan. A polgármester kedden nem jelent meg a meghallgatáson, amelynek helyszínére egy kisebb roma csoport érkezett, hogy jelenlétükkel némán tiltakozzanak.




A bántalmazott fiú ugyanis roma, és az eset indulatokat korbácsolt a helyi roma közösségben, vasárnap gyűlést tartottak és aláírásgyűjtés is indult, hogy elérjék az igazgató távozását. A roma közösség és az iskolát 2006 óta vezető igazgató között feloldhatatlannak tűnik az ellentét. A romák közül volt, aki arra panaszkodott, őt diák korukban fenyítette meg az akkor még csak tanárként dolgozó férfi.

A hvg.hu birtokába került egy 2001-es ítélet, amelyben az igazgatót ugyan felmentették a könnyű testi sértés vádja alól, de olvasható benne, hogy a fülénél fogva tartott vissza egy gyereket az iskolában azért, hogy a diák ne tudjon elszaladni, míg ő utánajár az általa elkövetett vétségnek. Az igazgató egy nagyon durva, diákok közti erőszak után pár éve arról beszélt a Heolnak,

a diákokkal rendszeresen vannak fegyelmi problémák, sajnos a szülők sem fogják vissza őket. Amikor rendet teszek köztük, előfordul, hogy a szülők felháborodnak és fenyegetőznek mindenfélével, még a családom kiirtásával is.

Ez volt az az iskola, amely ellen szegregációs ítélet született és kártérítési pert is indítottak az akkori diákok. A Fővárosi Ítélőtábla 2014-ben marasztalta el a(z akkor még) KLIK-et és az önkormányzatot, amit a Kúria is helyben hagyott. A szegregációt az ombudsman 2011-es jelentése tárta fel. A bíróságon elhangzott, a roma gyerekeknek külön osztályaik voltak, nem mehettek fel az emeletre, külön vécébe kellett járniuk, összevonták az órákat, és a tanárok többször nem erőltették a tanítást - a romák rosszabb minőségű oktatásban részesültek.

Az iskola helyzete nem csak a romákat zavarja, ezt az is mutatja, hogy az igazgató távozását követelő petíciót több mint száz ember, köztük nem romák is aláírták. Mára alig járnak nem roma gyerekek az iskolába, a helyiek inkább máshova viszik őket, amiből néha az lesz, hogy idővel az egész család elköltözik a településről.

A tankerületi meghallgatás helyszínén többekkel beszélgettünk, olyanokkal is, akik nem a tüntetésen vettek részt, csak érdeklődőként voltak jelen, többen nem szerettek volna a cikkben névvel szerepelni. Egyikük azt mondta,

a roma gyerekek megfélemlítik a többit, hogy elveszik a holmiját, és az oktatás színvonalát sem tartják elég jónak, ezért is jár kevés nem roma az iskolába.

Van, aki szerint csak az igazgatóváltás hozhat megoldást, más szerint már az is elég, ha visszatérnének a nem roma gyerekek is az iskolába.

Nagy Laura - pedagógus végzettségű szülő, aki a nem romák körében segítette az aláírásgyűjtést - a hvg.hu-nak azt mondta, az óvodában még nincs baj a gyerekekkel, a rossz viselkedés mindig egy tünet, valaminek a jele. Az biztos, hogy nem segít, ha a roma gyerekek úgy járnak iskolába, hogy a közösségük nem bírja az igazgatót - amit több beszélgetésből is leszűrtünk.

Bata Miklós borász azt mondta, a mostani bántalmazási ügy nem egy roma ügy, ilyen senkivel sem fordulhat elő, egy pedagógus nem tehet ilyet. Nála sok roma dolgozik, a megoldást közösen kell keresni.

Nem akarjuk, hogy Gyöngyöspatáról mindig az etnikai feszültségek jussanak mindenki eszébe. A vidék gyönyörű, és egyre több borász foglalkozik borkészítéssel, nekik sem jó ez a rossz kép. Ebben az ügyben is az a fontos, hogy a romák és nem romák együtt akarnak lépni, és meg akarják oldani a problémát.

A településen 2011-ben véres tömegverekedésig fajuló etnikai konfliktus volt, hónapokig masírozott a helyszínen a Szebb Jövőért Polgárőr egyesület, a helyzet odáig fajult, hogy Richard Field amerikai üzletember buszokkal menekítette a romákat.

A helyiek szerint a polgármester, Hevér Lászlóné kerüli a konfliktusokat, nem hoz igazából döntéseket, ez sem segíti, hogy jó megoldás szülessen, pedig a helyiek meg akarják oldani az iskola helyzetét, és most ebben egyetért a roma közösség és a nem roma lakosság egy része is. Az iskolának nem az önkormányzat a fenntartója, az igazgató munkaviszonyáról az Emberi Erőforrások Minisztériuma dönthet.

Videó is van, melyből kiderül, a "roma-nem romázó" magyarok fejében is nagy a baj, azt hiszik, a cigányok csak véletlenül ilyenek, de majd a szeretettől átváltoznak valamilyen más lénnyé:

A végére egy kis bónusz olvasónktól: ez - állítólag - egy borsodi osztálynévsor:




Frissítés: mit csinálsz, csávó? - így kell beszélni az igazgatóval

Az Abcúg idéz egy apát, akinek a gyereke látta az eseményeket. Csemer Géza szerint a következőképpen történt az eset:

A gyerekeim sírva jöttek haza, majd pedig elmondták, hogy mi történt. Az ebédért álltak sorba, a nyitott ablakon keresztül a gyerek testvére integetett be a fiúnak, (az egyik vezető) pedig majdnem rácsukta a gyerekre az ablakot, erősen kifelé tuszkolta a kezét. A fiú kilépett a sorból, hogy hagyja abba, mert fáj neki. Megkérdezte tőle, hogy mit csinálsz, csávó, erre a szóra bedühödött, megfogta, föltette a falra, és körülbelül két percen keresztül szorította.

És a fejlemény: Győztek a cigány terroristák szülei Gyöngyöspatán: leváltották a velük szembeszálló iskolaigazgató

Kapcsolódó: A demokrácia diadala: évenként 500 ezres "kártérítés" az osztálytársaikat terrorizáló cigányoknak





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából