Ugrás a cikkhez
Reklám

Egymilliárd dolláros vagyonnal Mészáros Lőrinc a világ 2057. leggazdagabb embere a Forbes legfrissebb listája szerint, amit kedden tettek közzé.




Orbán Viktor barátja most először került be a dollármilliárdosok közé, ugyanakkor a lap becslései szerint még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb magyar a maga 1,1 milliárd dolláros vagyonával. Az OTP elnök-vezérigazgatója az 1999. helyről az 1941. helyre lépett előre.

Érdekes módon ez nincs összhangban azzal, amit a lap magyar kiadása állít, a szerint ugyanis Mészáros 381,3 milliárd forintos vagyonával már megelőzi Csányi Sándort, akinek ennél nagyjából 70 milliárddal kevesebbje van.

A Forbes nemzetközi kiadása Mészáros Lőrincről a következőket írja:

A Forbes közölte, ebben az évtizedben másodszor fordult elő, hogy mind a milliárdosok száma, mind az összvagyonuk csökkent az előző esztendőhöz képest. A lap 2153 milliárdost számolt össze a világon, ami 55-tel kevesebb 2018-hoz viszonyítva. Közülük 994-en szegényebbek, mint voltak tavaly.

A listán szereplők összvagyona 8,7 ezer milliárd dollár. 247 olyan ember van, aki 2018 után idén már nem fért fel a listára, ez a legnagyobb visszaesés ebben a mutatóban 2009 óta.

A világ leggazdagabb embere továbbra is Jeff Bezos, az Amazon alapítója 131 milliárd dolláros vagyonnal. A második helyen Bill Gates, a harmadik Warren Buffet áll.

(24.hu nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából