Ugrás a cikkhez
Reklám

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a bolgár Sz. I. Ivanovval, valamint "szerb" és magyar (?) társával szemben.

A 63 éves bolgár férfi 2018. október 29-én délben egy fővárosi kávézóban találkozott az 53 éves "szerb" H. Ahmettel és a 63 éves Cs. Lászlóval. Rövid megbeszélést követően távoztak, majd 4 óra múlva visszatértek ugyanoda. A kávézóba Cs. László egy – mint később kiderült – pénzzel teli papírtasakkal érkezett, amelynek tartalmát a két külföldi ellenőrizte. H. Ahmed a tasakot átvette, majd a parkolóban lévő autójában elrejtette. A kocsiból egy szatyrot vett elő, ami több mint egy kilogramm kábítószergyanús fehér port tartalmazott, és azt átadta Sz. I. Ivanovnak és Cs. Lászlónak.

A rendőrök ekkor a három férfit intézkedés alá vonták, amely során megtalálták a 1054 gramm kokaint tartalmazó szatyrot, továbbá a bolgár férfi kabátja alól további 232 gramm kokaint. H. Ahmet az intézkedés során a nyomozóknak megmutatta a gépkocsijában lévő speciálisan nyíló rejtekhelyet, amelyből további 1054 gramm kokain, valamint a korábban átadott 39 600 euró került elő. Az akció során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 51,5 millió forint.



















A KR NNI munkatársai az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(Police.hu)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából