"Az ország szégyene lesz" az MSZP-Párbeszéd pártszövetség szerint, ha megépül a kerítés a Hős utcai házak köré, szerintük ugyanis "hasonló csak a náci és a nyilas uralom idején történt Magyarországon". A kőbányai önkormányzat csütörtökön döntött arról: elkerítik a hírhedt Hős utcai tömböket, a jövőben őrök ellenőriznék, hogy a területre csak az léphessen be, aki regisztráltan ott lakik, vagy oda megy látogatóba.



Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

A kőbányai önkormányzat – a saját tulajdonosi többségével – csütörtökön pedig meg is szavazta, hogy körbekeríti az ingatlant, így a telepre bejutás a jövőben csak a Zách utca felől, egy portaszolgálaton keresztül lesz lehetséges. Az önkormányzat szerint ettől javulhat majd a környék közbiztonsága is, a szocionistáknak azonban annyira vérzik a szívük az általuk is zombiknak tartott cigány hulladékok "drogozási szabadságának" korlátozása miatt, hogy ismét leporolták a jó régi náci-nyilas példázatokat. Nekünk hiányzott már, isten bizony.

(Kuruc.info - ATV)

Korábban írtuk:

- Kerítést építenek a Hős utcai drogtanya köré

- Vádat emeltek Burány Sándor ellen ittas vezetés miatt