Mindennek van határa, nem tehetik meg következmények nélkül politikusok, hogy mindent kiszolgáljanak, mindenhez asszisztáljanak arra számítva, hogy a Mi Hazánk Mozgalom úgyis átveszi majd őket. Meg kell húznunk azt a határt, ami a hitelességünket garantálja. Ezért sem veszünk át akárkit a Jobbikból, ahogy az "átigazolást" célzó felvételi kérelmek elbírálása során már hoztunk is elutasító határozatokat - írja Facebook-oldalán a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, megjegyezve ugyanakkor: a most távozott három képviselőt még integrálhatónak tartja.

Fotó: Bánszegi Rebeka/Mandiner

Alább olvasható a teljes bejegyzés:

Nekem az értékrend a legfontosabb - gondolataim Volner János útjáról

Miután a Jobbik elhagyta a nemzeti radikális tábort, létrejött a Mi Hazánk Mozgalom, hogy a korábbi értékekre alapulva, de már most szélesebb bázist (nemcsak az egykori jobbikosokat) megszólítva töltse be ezt az űrt, és viselkedjen konstruktívan kritikus, nemzeti elkötelezettségű, jelenleg ellenzéki pártként. Az elmúlt hónapok és a közelmúlt eseményei most arra késztetnek, hogy néhány kérdést tisztázzak ennek kapcsán.

Amikor kizártak a Jobbik frakciójából, ténylegesen válaszút elé kerültem. Belül éreztem, hogy szükség van valami újra, vagy inkább megújulásra, ami az eredeti értékek továbbvitelét tűzi zászlajára, ugyanakkor az ember nem érzi pontosan, mekkora a valós igény erre. Ásotthalmon, a zászlóbontón megéreztem ennek a közösségnek az erejét, és akkor éreztem először azt, hogy minden adott, hogy sikeresek legyünk.

Voltak sokan, akik már korábban elhagyták a Jobbikot, ők gyakran kérdezték már tőlem is, hogy miért csak most. A válasz egyszerű: akkor volt tisztújítás, amelyen a párt vezetéséért szálltunk harcba a nemzeti oldalon legkarizmatikusabb Toroczkai Lászlóval, és tiszta versenyben biztos vagyok benne, hogy győztünk volna. Persze a "mi lett volna, ha..." kérdésével kár foglalkozni, ám azt fontos leszögezni, hogy a Jobbik tagságának nagy része valójában arra az útra lépett eredetileg, amelyet ma már a Mi Hazánk Mozgalom jár.

A legtöbben úgy éreztük, hogy Toroczkai László kizárása volt az a pont, amely lélektanilag megteremtette a kényszerét és a lehetőségét is egy új pártnak, hiszen akkor kezdődött el a pártszakadás. Sok bajtársunk van ugyanakkor, aki még reménykedett, bízott, hitt, talán vakon is abban, hogy a Jobbikot jobb irányba lehet terelni, illetve emberileg nehezen tudtak elválni a kisközösségüktől, nem voltak képesek belátni és kimondani: menthetetlen, vége. Empátiával, megértéssel és türelemmel kell hozzájuk is viszonyulnunk, ahogy az onnan most távozott három országgyűlési képviselőhöz is. Az értékrendi közösség a legfontosabb, nem az, hogy ki melyik pillanatban érzi már azt, hogy a Jobbik vállalhatatlanná vált, s nem asszisztálhat hozzá tovább.

Sokan vívtuk meg harcunkat azért a pártért, ami közel másfél évtizedig jelentett számunkra bajtársiasságot, barátságokat, közös élményeket, és mindennapjaink része volt. Volner János is ezt tette. A mi nézőpontunkból persze túl későn, hibákkal is, főleg mulasztásokkal, de ezek a különbségek nem írhatják felül azt, ami közös bennünk: az értékrend. Végül nála is a lelkiismeret győzött a kényelmes frakciótagsággal járó hivatali segítség és a magasabb fizetés ellenében (mert igen, függetlenként mind a négyen kevesebbet keresünk, ebből is látható, hogy bennünket nem a pénz mozgat).

Ahogy írtam, az értékrend a legfontosabb, a most távozott három képviselőt integrálhatónak is tartom, ugyanakkor mindennek van határa. Nem tehetik meg következmények nélkül politikusok, hogy mindent kiszolgáljanak, mindenhez asszisztáljanak arra számítva, hogy a Mi Hazánk Mozgalom úgyis átveszi majd őket. Meg kell húznunk azt a határt, ami a hitelességünket garantálja. Ezért sem veszünk át akárkit a Jobbikból, ahogy az "átigazolást" célzó felvételi kérelmek elbírálása során már hoztunk is elutasító határozatokat.