Ugrás a cikkhez
Reklám

Ezer évvel azután, hogy István király lett, a magából kiforduló Európában, amely nyíltan létezésének, fejlődésének és virágzásának alapja, a keresztény értékrend ellen fordult, a magyarok józan ésszel és erős lélekkel, bátor szívvel államiságuk, elveik és magyarságuk mellett döntöttek - jelentette ki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke szombaton Palicson, az augusztus 20-i vajdasági központi ünnepségen.

"Erről szólt a 2018-as magyar országgyűlési választás, amely a nemzet választása volt, a miénk is, vajdasági magyaroké" - húzta alá Pásztor István.

Megfogalmazása szerint Szent István ünnepének ma az a legfontosabb üzenete, hogy "legyünk hűek hozzá, és legyünk hűek" ahhoz az egyetlen lehetséges politikához, amely egy évezreden át képes volt megtartani a magyarságot.

"Legyünk figyelmesek szent királyunk tanítása felé, legyen meg bennünk a tudás és a felkészültség, az erő és az akarat, hogy kalauzunk lehessen" - mondta. "Legyen bennünk bátorság, hogy megvívjuk az ideológiai csatákat, mert csak ez tarthat meg bennünket, magyarokat Európában, ahova Szent István telepített bennünket" - tette hozzá.

"A szülőföldünket, amelyet mindenkivel, akivel együtt élünk és éltünk évszázadok óta, a kölcsönös tisztelet és elfogadás jegyében kívánjuk megtartani élhető, biztonságos otthonnak, olyan otthonnak, amely ezeréves eltéphetetlen gyökerekkel tartozik az anyaországhoz" - hangsúlyozta Pásztor István. Úgy vélte: nagy dolog, hogy ezt kimondhatják, képviselhetik, valamint elfogadtatták a többségi politikával is, és ennek mentén sikeresen tudnak érdeket érvényesíteni és működni.



Aleksandar Vucic szerb államfő, Pásztor István és Orbán Viktor (b-j) - a rájuk adott szavazat a magyarság melletti döntés?
A rendezvényen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar haza jó úton halad ahhoz, hogy levetkőzve az ernyedt önsajnálatot és a magányosság fátumát, visszanyerje régi önbecsülését, életrevalóságát és derűs tettrekészségét.

Hangsúlyozta: Magyarország magára találásának áldásos hozadéka az egész nemzetet, így Vajdaságot is megilleti. "Dolgozunk azon, hogy Vajdaság ezt érezze, valóságként élje meg minden nap" - fűzte hozzá.

Kijelentette: a magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül, amit a szerbek is felismertek. "Megérett az idő egy őszinte összefogásra" - hangsúlyozta.

Úgy vélte: talán kellett hozzá a mindenkit fenyegető, délről jövő iszlám terjeszkedés, a magyarok és szerbek közötti vallási és kulturális különbözőségeket eljelentéktelenítő veszély feltűnése. Kellett hozzá, hogy a büszke szerb nép is végigjárja az országvesztés és megaláztatás fájdalmas útját, amely a magyaroknak is kiméretett - tette hozzá. Kifejezte reményét, hogy a szerbeknek nem telik száz évbe ennek kiheverése, és "ebben szeretnénk őket segíteni".

(MTI)

Kapcsolódó:

- A hazaáruló Pásztorék megszavazták a Délvidék elszakításának ünnepnappá tételét

- "Nem annyira buták a magyarok, hogy ne értelmezzék a szerbet" - ezért nem kell a VMSZ-nek az anyanyelvhasználat

- Nemzetárulás történelemhamisítással: Pásztor a Délvidék múltját is ezüsttálcán kínálja a megszállóknak

- Orbán dugott egy kis pénzt hazaáruló Pásztorék zsebébe

- Befejeződött a szerbiai és délvidéki elnökválasztás: Orbán és Pásztor kedvence lehet a befutó

- Orbán és Pásztor minden követ megmozgat, hogy magyargyűlölő elnöke legyen Szerbiának

- A hazaáruló Pásztor cinkos hallgatásával magyartalanítanak a magyartalanítás megünnepléséhez a Délvidéken

- Hazaáruló Pásztor István ismét szemen köpte a magyarságot: "nyelvi őrjáratos" sovinisztákkal fekszik össze





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából