A Mi Hazánk feljelentést tesz bennfentes kereskedelem bűncselekménye miatt, mert a bankok eltitkolták a BÉT (Budapesti Értéktőzsde) 2004 októberi jelentését, amelyben 2014 év végéig "megjósolták" a svájci frank árfolyamát, pedig 10 évre előre szinte tökéletes volt a prognózis. A 2014-es törvény idején a svájci frank a 2004-es BÉT-jelentéssel szinte tökéletesen megegyezően, 256 forinton állt - írja Facebook-bejegyzésében Toroczkai László.

A Mi Hazánk Mozgalom vezetője hozzáteszi:

Ennek a jelentésnek az eltitkolása, a deviza alapú hitelek erőltetése, az ügyfelek félrevezetése önmagában is felháborító, nekünk azonban arra is van bizonyítékunk, hogy ez nem pusztán jóslás volt, hanem volt olyan bennfentes információ, amely alapján a bankok tudták, hogy ők mennyire jól fognak járni. A bizonyítékainkat a hatóságoknak fogjuk átadni. A Mi Hazánk a bankok által megkárosított magyarok érdekében egy akciótervet dolgoz ki, amely számos meglepetést fog még tartogatni.