Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik a kormánytagok három pillérből álló, "D típusú átvilágítását" szeretné elérni - közölte Vona Gábor pártelnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint az eddiginél szigorúbb nemzetbiztonsági átvilágítást, a családtagokra és a szűkebb környezetre kiterjesztett pénzügyi-vagyoni vizsgálatot és elmeorvosi vizsgálatot írna elő a kormány tagjainak.

Vona Gábor javaslatát – amelyet a kodifikációt követően az Országgyűlésnek is benyújtanak – azzal indokolta, hogy a kormányt semmilyen irányból ne lehessen zsarolni.

Frissítés: itt a Fidesz válasza:

A Fidesz szerint Vona Gábor egyre kétségbeesettebb akcióikkal próbálja elfedni, hogy mélyrepülésbe vitte és szétverte a Jobbikot.

A kormánypárt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében fogalmazott így, egy elkeseredett ember kétségbeesett próbálkozásának nevezve a Jobbik elnökének napközben tett kezdeményezését, amely az eddiginél szigorúbb nemzetbiztonsági átvilágítást, továbbá pénzügyi-vagyoni és elmeorvosi vizsgálatot vezetne be a kormánytagokkal és szűkebb környezetükkel szemben.

A Fidesz válaszában úgy fogalmazott, “már a Jobbik szavazói is látják, hogy Vona Gábor a hatalomért és a pénzért mindenre képes, eladta a Jobbik lelkét és hátat fordított a szavazóinak”.

“Egy nemzeti radikális pártból egy migránspárti pártot csinált, amely Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt most éppen Soros György érdekeit szolgálja” – írták.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából