Ugrás a cikkhez
Reklám

Csalás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki az egyik büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjaként követett el telefonos csalást.




A férfi 2015 szeptemberében kezdte meg az egyik büntetés-végrehajtási intézetben a kifosztás és más bűncselekmények miatt rá kiszabott szabadságvesztés letöltését. Közben engedély nélkül beszerzett egy mobilt, aminek egyenlegét úgy akarta feltölteni, hogy nyereményjáték ígéretével pénzt csalt ki.

Tavaly szeptemberben felhívott egy Nagykanizsán élő előfizetőt, akinek egy telefonos szolgáltató munkatársaként mutatkozott be. Azt állította, hogy egy nyereményjátékon vett részt, és az ő telefonszámát sorsolták ki nyertesként, ezért 75 ezer forintot kap.

A férfi "meggyőző és határozott stílusával" rávette a sértettet arra, hogy egy bankautomatánál töltse fel az általa megadott mobilszám egyenlegét, azt állította, hogy az csak egy tranzakciós kód. A férfi 15 ezer forintos feltöltést kért a sértettől, aki ezt meg is tette, majd a sikeres tranzakció után a vádlott arra vette rá, hogy ugyanezt még ötször ismételje meg, a féleszű "sértett" pedig ezt is végrehajtotta.

A vádlott mindezek után közölte, hogy perceken belül megérkezik a nyeremény a számlájára, de arra is utasította áldozatát, hogy tépje össze a banki bizonylatokat, amit a sértett mégsem tett meg. Csak amikor otthon, internetbankon keresztül ellenőrizte a bankszámláját, jött rá arra, hogy 90 ezer forinttal csökkent az egyenlege, nyereményt pedig nem kapott, ezért rendőrségi feljelentést tett.

A börtönben ülő vádlott a sikeres feltöltéseket követően nemcsak telefonálgatott, de a telefonegyenleg terhére a családtagjainak ételt rendelt, illetve 25 ezer forintot szerencsejátékra költött.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat.

(MTI - Index nyomán)

Kapcsolódó anyagok - így próbálkoznak a fenti módszerrel:

- Rasszista honfitársunk megbántott egy "telenoros" romát: nem akarta elhinni neki, hogy nyert 125 ezer forintot
- Továbbra is hívogatja az embereket a "telenoros" cigány csaló - de már csak 75 ezret lehet nyerni vele

- Már februárban hírül adtuk, hogy telefonos cigány csaló próbálja átverni az embereket - az ORFK most figyelmeztet





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából