Ugrás a cikkhez
Reklám

Arra kéri a Jobbik a kormányt, hogy gondolja át a cigányság "integrációjára" szánt forrásokat. Apáti István, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy a kormány a korábbi 8 milliárd forint helyett a következő négy évben 91 milliárd forintot szán felzárkóztatásra. Értékelése szerint ez gyakorlatilag bújtatott szavazatvásárlás, amire "semmi pénzt nem sajnálnak".




A jobbikos politikus bírálta, hogy a program részeként napelemeket lehetne elhelyezni a cigánytelepek házaira. Szavai szerint a dolgozó emberek adókat, törlesztőrészleteket, bírságokat kapnak a nyakukba, míg akik nem tudnak, nem akarnak dolgozni és beilleszkedni, folyamatos kedvezményekben részesülnek, új lakást, lakásfelújítást kapnak.

“Ez a megtestesült választási rasszizmus” – fogalmazott, kifejtve: a kormánynak szerinte addig fontos egy közösség sorsa, amíg a szavazatát megkapja.




Apáti István kifogásolta azt is, hogy a programban kötelező közreműködő partner az Országos Roma Önkormányzat, ami értékelése szerint önmagában garancia arra, hogy törvénytelenségek, szabálytalanságok lesznek.

Azt kérte, hogy a forrásokat olyan célokra fordítsák, ahol hasznosulnak. Személyes tapasztalatai szerint ugyanis a korábbi telepfelújítások jelentős részében eltűntek a parketták, faanyagok, nyílászárók.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából