Ugrás a cikkhez
Reklám

Bayer Zsoltnak nem áll szándékában visszaadni a kitüntetését, de a korábbi díjazottak személye miatt felmerült benne, hogy nem kellett volna átvennie a lovagkeresztet. A Fidesz házi publicistája a Magyar Időknek azt nyilatkozta: van olyan kijelentése, amit utólag visszavonna.

A napilap szerdai számában megjelent interjúban Bayer Zsolt megjegyezte, hogy ha “az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől”.

A publicista a Magyar Időknek azt mondta, amikor megkapta az értesítést a díj adományozásáról, akkor a boldogság, az öröm és a meghatottság után a negyedik gondolata az volt, hogy botrány lesz belőle. Hozzátette: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal: a kormány, a miniszterelnök és több kormányképviselő az, akiket “össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni” – fogalmazott.

Bayer a stílusával kapcsolatban úgy foglalt állást: “a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra”.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna, azt válaszolta: “most, hogy így belegondolok, igen”, az orgoványi erdőt. “Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt.” Mint mondta, ő a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondolt, amikor azt írta, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. “Elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni” – olvasható az interjúban.

A washingtoni holomúzeum is követelőzik, merthogy holokauszt meg tömeggyilkosság

Állásfoglalásában a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum úgy fogalmaz: mivel Magyarország lovagkeresztje az "általános emberi értékek előmozdítását" jutalmazza, "a magyar kormányfőnek és államfőnek nincs más választása az azonnali visszavonáson kívül".

A közleményben kiemelték, hogy az érdemrenddel olyan embereket ismernek el, akik kiválóságukról tettek tanúbizonyságot az ország szolgálatában, és “az egyetemes emberi értékek előmozdításában”. Mint írták, "hosszú a listája Bayer rasszista szövegeinek, és a szerző gyakran írt erősen provokatív antiszemita és romaellenes cikkeket a magyar médiában".

Emlékeztettek: a kormány többször “zéró toleranciát” hirdetett az antiszemitizmussal szemben. És mégis, Lázár János – a Miniszterelnökség vezetője és a kormányzat képviselője a zsidó közösséggel folytatott párbeszédben – volt az, aki személyesen adta át a kitüntetést Bayernek – állapították meg az állásfoglalásban.




A közleményben kitértek arra is, hogy a kormányoknak feladatuk a gyűlöletbeszéd és az uszítás elleni fellépés, s ez különösen igaz Magyarországon, ahol a holokauszt idején “a magyar állam aktív cinkosságával hajtottak végre szisztematikus üldözést és tömeggyilkosságot”.

Az állásfoglalás szerint mivel Magyarország lovagkeresztje az “általános emberi értékek előmozdítását” jutalmazza, “a magyar kormány és a Fidesz vezetőjének, Orbán Viktornak és az államfőnek, Áder Jánosnak nincs más választása, mint hogy azonnal visszavonja Bayer Zsolt kitüntetését”.

(MTI nyomán)

És egy megható videó a végére:

Korábban írtuk: Megtisztult a lovagkereszt néhány Krausz-félétől - cserébe Schmidt Mária szarlapátoltató "keresztes lovagja" a büszke viselője





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából