Ugrás a cikkhez
Reklám

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy 16 éves "fiú" ellen a Fővárosi Főügyészség. A "fiú" a vád szerint tavaly novemberben rátámadt az őt szállító mentőápolóra, és egy késsel életveszélyesen megsebesítette.

Előzőleg egy XXI. kerületi társasházban új pszichoaktív anyagot vett be, amitől annyira rosszul lett, hogy a liftben összeesett. A társasház lakói segítettek neki, és kihívták a mentőket.

A "fiú" a mentőben biztonsági övvel bekötve a beteghordó székben ült, vele szemben az ápoló. Útközben a vádlottnak tévképzetei támadtak, ezért a mentőápoló próbálta megnyugtatni, ám a "fiú" a tiltás ellenére kicsatolta a biztonsági övét, majd a földön fekvő iskolatáskájából elővett egy kést. A sértett ezt azonnal jelezte a sofőrnek, aki a mentőautót az Üllői úton leállította.

Az ápoló felszólította a "fiút", hogy adja át a fegyvert, ő azonban ehelyett hirtelen kinyitotta a kést, felállt, és a sértettet egy határozott mozdulattal hasba szúrta. A vádlott ezután is támadólag lépett fel, újból meg akarta szúrni az ápolót, aki azonban egyik kezével ráfogott a kés pengéjére. Eközben kollégája a segítségére sietett, a kést sikerült elvenniük a vádlottól, akit ezután a sofőr fogott le a rendőrök érkezéséig.

A megszúrt ápoló életveszélyes állapotba került, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványozott a bíróságnak a jelenleg csupán lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló vádlottal szemben.

A fiatalkorúval szemben kiszabható szabadságvesztés leghosszabb időtartama tizenöt év.

(HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából