A külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel, és tájékoztatta, hogy Magyarország nem épít állandó jellegű határvédelmi infrastruktúrát a magyar-szlovén határon – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Szijjártó Péter arról beszélt szlovén kollégájával, hogy a két ország belügyminiszterei előzetesen konzultáltak a szükséges lépésekről arra az esetre, ha a bevándorlókat Horvátország Szlovénia felé szállítja tovább. Ennek jegyében zajlanak előkészítő földmunkálatok a magyar-szlovén határon.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarország nem fog állandó jellegű határvédelmi infrastruktúrát építeni a magyar-szlovén határon.

Ha a fejlemények indokolják, hogy átmeneti, ideiglenes, fizikai határvédelemre lesz szükség, akkor annak létesítése kizárólag a szlovénokkal való előzetes egyeztetés után kezdődhet meg – olvasható a tárca közleményében.

(MTI)

Frissítés: Szlovénia meglepődött a határán épülő kerítésen

Szlovéniát meglepte a magyar kerítés a magyar-szlovén határon, amelynek építéséről Magyarország előre nem értesítette Ljubljanát – ezt mondta a belügyminisztérium államtitkára csütörtökön. Bostjan Sefic szerint éjszaka vették észre a mozgolódást a magyar határon, amikor elkezdték odaszállítani a drótokat és az anyagokat. Magyarország a kerítés építésről csak később értesítette Ljubljanát – tette hozzá.

Vesna Györkös Znidar belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy több együttműködést várt volna egy szomszédos országtól. Közösen kellett volna megállapodni a menekültválság kezelését illetően – mondta.

A belügyminiszter kapcsolatba fog lépni magyar kollégájával, hogy megbeszéljenek egy találkozót.

Karl Erjavec külügyminisztert is meglepte, hogy Magyarország nem értesítette Szlovéniát a kerítésépítés tervéről. A külügyminisztérium figyelemmel kíséri a fejleményeket, és felvette a kapcsolatot Magyarországgal – mondta.

Szlovénia egy héttel ezelőtt ideiglenes határellenőrzést vezetett be a Magyarországgal közös határán, mivel attól félt, hogy a migránsok Magyarországról Szlovénián keresztül próbálnak majd meg Ausztriába jutni.

(MTI)