„Charterjárat indul Szegedről Hegyeshalomra” – mondták be vasárnap fél 10-kor a szegedi vasútállomáson. A szerelvényeken a kontinens invázióját segítő önkéntesek szerint több százan utaztak, információik szerint regisztráció nélkül.
A betolakodók egy része hajnali 3-kor érkezett a vasútállomásra rendőrök kíséretében. Az önkéntesek úgy tudják, az ekkor ideérkező 110 "menekült" attól a csoporttól szakadhatott le, amelyik éjjel a röszkei gyűjtőpontról távozott el, a rendőrök akarata ellenére. Ennek a csoportnak a tagjai lehettek azok is, akiket hajnali 5 órakor szintén rendőri kísérettel, busszal szállítottak ide.
Az önkéntesek elmondása szerint a rendőrség és a vasúttársaság hosszan egyeztetett telefonon, majd kiderült, hogy reggelre szerelvény érkezik, amellyel elszállítják a sáskahadat. A vonat 9 órára futott be az állomásra, akkor már több százan ültek rajta – a hvg.hu információi szerint ők is az éjjel Röszkéről útnak induló gyalogos hadtesthez tartoztak, de őket még a falu közelében "elfogták". Végül a vonat 10 óra előtt kifutott a szegedi állomásról.
Frissítés: Rendszeresen indul a transzport, keddig még 20 ezer határsértőre számíthatunk
Egy ideig rendszeres lesz a migránsszállító különvonat Hegyeshalomra – állítja a HVG "több forrásból származó információkra" támaszkodva. Vasárnap délelőtt fél 10-kor indult az első különvonat Röszkéről, mintegy ezer emberrel, majd újabb ezer emberrel elindult egy újabb pár perccel 2 óra előtt. A lap úgy tudja, délután indul még egy, és ez a három vonat ingázik majd Röszke és Hegyeshalom között. Megkérdezték a rendőrséget, igaz-e az információ, még nem kaptak választ.
Az első vonatról azt hallották, 2 körül odaért Hegyeshalomra. Ez nagyon jó menetidő (valóban, a MÁV hivatalos menetrendje szerint egy átlagos magyar adófizetőnek ez hat órájába, legalább két átszállásába és csaknem hétezer forintjába kerül - a szerk.), állítólag azért ért oda ilyen gyorsan, mert csak nagyon kevés helyen áll meg, ha meg kell várni a vágányon közlekedő menetrend szerinti járatokat.
Folyamatos az utánpótlás
A határon átérő betolakodókat folyamatosan szállítják a gyűjtőpontról buszokkal a röszkei vasútállomásra. Közben csuklós BKV-buszokkal is viszik őket folyamatosan Hegyeshalomra.
Hegyeshalomra érve a "menekültek" gyalog mennek át az osztrák határon. A jelek szerint a hatóság a kontinensfoglalókkal szembeni keddi szigorítások életbe lépése előtt minél több embert tovább akar juttatni Ausztriába.
Egyébként reggel még úgy tűnt, hogy a hatóság a folyamatos elszállítással tudja kezelni a helyzetet, de már dél körül ismét 4-5 ezren voltak a gyűjtőpontnál. A lap azt hallotta, hogy a keddi "határzárásig" még 20 ezer ember át akar jutni a gúnyhatáron "Szerbiából".
(HVG erősen korrigálva)