Kiss András Komlói MÖM-vezető beszámolója alapján a szervezet hírszolgálata foglalta össze az információkat:

A jelenlegi helyzet elég furcsának mondható a kis település környékén, folyamatosan változó hírek, adok-kapok.

A jelenlegi legfrissebb információk szerint a tábor létesítésének időpontját bizonytalan időre kitolják, ezzel nyer a környék egy kis időt a megfelelő esetleges jogi kérdések tisztázására, illetőleg a további figyelemfelkeltő demonstrációk szervezésére, végrehajtására.

Mint azt megtudtuk a településnek felajánlottak bizonyos kedvezményeket a tábor létesítésével kapcsolatban (erről nincs pontos információ).




Martonfa lakosai továbbra is bíznak abban, hogy nem épül meg a befogadóállomás, és folytatják a polgári engedetlenséget. Csütörtökön például félpályás útlezárást tartanak a falu határában a 6-os főúton, pénteken este pedig a pécsi Széchenyi téren tüntetnek a tervezett beruházás ellen.

A szervezők folyamatosan felhívják a figyelmet,hogy minél több ember legyen a demonstrációkon, mert annál nagyobb lesz a visszhang ezért a közeljövőre szeretnék elérni, hogy naponta 2-3 ezer ember lenne folyamatosan a helyszínen.

Abban bíznak ugyanis, hogy a döntést még meg tudják változtatni.

A település képviselői a hátralévő egyeztetéseken meghallgatják, hogy a kormányzat milyen kompenzációt nyújtana, milyen fejlesztéseket adna Martonfának.

Ezeket a falugyűlésen szavazásra bocsájtja, végül az ő álláspontjukat képviseli majd a település polgármestere.

(MÖM-hírszolgálat )

Frissítés: A rendezvényen 120 autó jött össze, ez közel 2 km hosszú sort okozott 15- 9 óráig a tervezett tábor melletti 6. sz. főútvonalon.

Az arra haladó autósok túlnyomó többsége szimpátiáját kifejezte (egy dudálással) a demonstrálók részére. Ha holnap hat órára is ennyien jönnek össze a pécsi Széchenyi térre, akkor nehéz dolga lesz a kormánynak a martonfaiakkal.

(Kuruc.info)

Korábban írtuk:

- Martonfán ma akarják kezdeni a menekülttábor építését: 200 elszánt civil "várja" a területet lezárni akaró rendőröket

- Nem kérnek a "menekült"táborból, ha kell, a gépek elé fekszenek: a martonfaiak elfoglalták a lőteret

- Orbán nemrég beszélt a táborbezárásokról, tehát Martonfán és Sormáson épülhetnek az új befogadóállomások