Idén már nem kapják meg a sok idegenforgalmi adót beszedő települések az állami támogatást. A bevételkiesést máshol kell kigazdálkodniuk.

Az állam másfél forint kiegészítést juttat a kúrtaxa (idegenforgalmi adó) minden egyes beszedett forintja után a helyhatóságoknak. A 2015. évi költségvetésről szóló törvény az idei évben is biztosítja ezt a helyi önkormányzatok számára. A jogszabály támogatáscsökkentésekről rendelkező melléklete alapján azonban 2015-ben először az ezen a címen kifizetett összegek is bekerültek azon támogatások körébe, amelyek csökkennek a település nagyobb iparűzési adóerő-képessége esetén – olvasható a sonline.hu-n.




A Magyar TDM Szövetség felmérései szerint a települések 2015-ben összességében mintegy egymilliárd forint fejlesztésre, működésre és marketingre fordítható forrástól esnek el a kúrtaxakiegészítés elvonása miatt. Az RTL Klub Híradó szerint az így kiesett bevételt előfordulhat, hogy az idegenforgalmi adó növelésével, a parkolás drágulásával vagy akár a szabadstrandok megszüntetésével kompenzálják majd a települések.

(Propeller)

Frissítés: A Jobbik tiltakozik a turizmus kivéreztetése ellen

Egy hónapja jelent meg a sajtóban, hogy a 2015. évi költségvetési törvény eddigiektől eltérő rendelkezése miatt sok önkormányzat a nagyobb iparűzési adóerő képessége esetén nem kapja meg a beszedett idegenforgalmi adó után járó költségvetési támogatást, mely jelen esetben 1,55 forint minden beszedett adóforint után.

A turisztikai szervezetek, szövetségek sürgették a megoldást, azonban Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a napokban már arról beszélt, hogy egyes javaslatok szerint „érdemes lenne megszüntetni az eredetileg a helyi turizmus támogatására bevezetett idegenforgalmi adót a hozzá járuló állami kiegészítéssel együtt”.

A Jobbik tiltakozását fejezi ki ezen kormányzati javaslat ellen, mely az idegenforgalmi adó állami támogatásának megszüntetésével ismét milliárdokat venne ki a turizmusból élő önkormányzatok zsebéből.

A lépés azonban nagyon nehéz helyzetbe hozná az amúgy is leterhelt önkormányzatokat. Egy üdülőváros fenntartása, karbantartása a turisztikai szezonban jelentős többletkiadást követel meg az önkormányzatoktól, melyet a települések jelentős részben az idegenforgalmi adóból és a rá épülő állami támogatásból tudnak finanszírozni. Ezek a települések szeretnének minden évben fejlesztésre is költeni, hogy megtarthassák vagy éppen növeljék vonzerejüket. Az idegenforgalmi adó állami támogatásának megszüntetése ezeket a fejlesztéseket is veszélybe sodorhatja - véli Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Jobbik évek óta küzd azért - írja közleményében -, hogy a hazai turizmus fejlesztésére minél nagyobb forrásokat tudjunk biztosítani. Többször javasoltuk - folytatja Kepli - a turisztikai ágazatot érintő áfa csökkentését, mellyel valóban segítséget lehet nyújtani a turizmusból élőknek, azonban a kormány ezt is lesöpörte az asztalról. Az elmúlt időszak kommunikációjával teljes egészében ellentétes tettek sok kérdést felvetnek. Mi a kormány valódi szándéka a hazai turizmussal? Mennyire kell komolyan vennünk az idegenforgalmi adó megszüntetéséről szóló javaslatot? Tisztában van-e a Fidesz-kormány azzal, hogy e lépéssel önkormányzatok tucatjainak működését, fejlesztési lehetőségeit lehetetlenítené el? Ezekre a kérdésekre várjuk az illetékes miniszter válaszait az érintett települések és a hazai turisztikai ágazat érdekében - zárul a jobbikos közlemény.