Ugrás a cikkhez
Reklám

Az elmúlt hónapok nyomán gyakorlatilag az összes magyar szurkolótábor tiltakozó demonstrációval hívta fel a figyelmet a stadionokban bevezetett európai összehasonlításban is szokatlan, szakértők szerint is indokolatlanul szigorú biztonsági intézkedésekre.

Így tették ezt a legnépszerűbb klub, a Ferencváros TC, azaz a Fradi szimpatizánsai is. A fradistákat elsőként kötelezték egy fényképes szurkolói kártya kiváltására, majd az új stadionban - ugyancsak elsőként - vénaszkenner vizsgálathoz kötötték a beléptetést. Persze nem mindenkinek, ugyanis a fideszes politikusoknak és a VIP szektorba érkező vendégeknek ez továbbra sem kötelező.

A szurkolók minden lehetséges fórumon hangot adtak elégedetlenségüknek, de a több szempontból is aggályos szigorítások egyik szószólójának bizonyuló Kubatov Gáborral nem vehették fel a versenyt, aki egy valóságos médiahadjáratot intézett az évtizedek óta a Ferencvárost mindenhová elkísérő drukkerek ellen. Az Országgyűlésben öt éve egy felszólalásig sem jutó pártigazgató klubelnökként előszeretettel nyilatkozott a sajtónak, ahol azonban a drukkerek álláspontja már nem jelenhetett meg.

A zöld-fehér szimpatizánsokat korábban köztörvényes bűncselekményekért, pl. életellenes bűncselekmények miatt felelősségre vont "szurkoló koordinátorok" fenyegették meg. Volt akit az otthonában látogattak meg, volt akinek a feleségével beszéltek, másokkal a munkahelyén "beszélgettek el". A mai napon új fordulatot vett az ügy. A hajnali órákban Kubatov Gábor igényének megfelelően, hivatalosan is az ő feljelentése nyomán három főnél tartottak házkutatást. Egyiküket elhurcolták, kihallgatása ezekben a pillanatokban is zajlik. A nyomozás zaklatás vétsége miatt folyik. Egyelőre.

További részletek rövidesen.

Frissítés: alább olvasható a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül közleménye:

Ma reggel több társunknál házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda, a mellékelt képeken látható az indoklás. Komolytalan, mondvacsinált indokok, a megfélemlítés egyik újabb eszköze ez. Egy társunkat be is vitték.







Itt és most jött el az a pont, amikor is szeretnénk összegezni az elmúlt hónapok ilyen jellegű történéseit.

Kezdve onnan, hogy a Fradi Security emberei (nyilván megrendelésre) a máltai mérkőzés után személyesen jelentek meg egyik tagunk munkahelyén, a lefolytatott beszélgetés normális hangvételű volt, de az üzenetértéke egyértelmű.

Az őszi Újpest-Ferencváros mérkőzés alatt volt az egyik legnagyobb horderejű rendezvényünk, ami után muszáj volt még gátlástalanabb módszerekhez nyúlni. Azoknál a tagjainknál, akik állami vagy általuk könnyen elérhető munkahelyen dolgoznak, mindenhol érkezett a fenyítés, hogy még egy ilyen, és ugrott a munkahelyük. Megkeresték a kivetítőt nekünk felállító céget, hogy árulják el, ki a megrendelő. Több médiamunkás felkeresett minket interjút kérni, de másnapra letiltottak minket (köztük a "közszolgálat"). Ez történt a minap egyébként a FradiBusz Hálózat megszűnése után is.

Pontosan tudjuk, hogy rengeteg régi Fradi-játékos, Ferencvároshoz köthető személy nagyon sok mindenben egyetért velünk, de politikai nyomásra nem merik vállalni a véleményüket, vagy pl. most hétvégén a rendezvényünkön nem mernek beszédet mondani.

A Parlament előtti tüntetés szintén ezért lett ilyen rövid, mert a felszólalók mindegyikét komoly fenyegetés érte aznap.

A Ferencvárosban dolgozó egyszerű srácoknak hányingerük van bemenni a munkahelyükre, többen közülük már ki is léptek.

A bécsi és a rijekai kirándulásunk is, maradjunk annyiban, hogy érdekes körülmények között zajlott...

Nem tudjuk, mi lesz a következő lépés, talán a családtagjainkat fogják fenyegetni, vagy újra előszedik a múltból a fekete autókat, és azzal várnak minket a lakásunk, házunk előtt?

Szombaton mindenki a Népligetbe, nem győzhet a megfélemlítés! Csak Ferencváros! - írják a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül szervezet tagjai.

A Ferencváros szurkolótábora a biometrikus azonosítás mellett az ötvenes éveket idéző, politikai igényre indított eljárás ellen is tiltakozni kíván 2015. március 7-én (szombaton). A rendezvény pontos helyéről később ígérnek tájékoztatást.

(Kuruc.info)



Friss hírek az elmúlt 24 órából