Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem tervezi a rendőrség, hogy a Buda Cash Brókerház és a hozzájuk köthető pénzintézetek és egyéb vállalkozások vezetőit őrizetbe vegye. Ugyanis „őszintén” és „tisztességesen” meggyónták, hogy elsíboltak 100 milliárd forintot - adja hírül a Privát Kopó.




A nyomozást folytató KR Nemzeti Nyomozó Irodával állítólag „együttműködőek” az érintett cégek vezetői és ők maguk jelezték - „őszintén és tisztességesen” -, hogy sajnos hiányzik mintegy 100 milliárd forint. Több mint érdekes, hogy más, sokkal kisebb fajsúlyú, csupán néhány tízmilliós ügyekben hipp-hopp előzetes letartóztatásba helyezik az összes érintettet, de most - valamiért - az ügyészség sem erőlködik.

Innentől kezdve pedig nagyon is igaz lehet az a városi szóbeszéd, hogy a cégcsoport vezetői rendkívül jó politikai kapcsolatokat ápoltak - mindkét oldallal. Vélhetően „szponzorálhatták” egyiket is, másikat is.

A Fidesz frakcióvezetője, Rogán az MSZP-re mutogat, míg az MSZP a fideszes politikusok érintettségét feszegeti. Burleszkország.

(Privát Kopó)

Kapcsolódó:

- "Buda-Crash": a Jobbik szerint félő, hogy ez csak a jéghegy csúcsa

- Gyakorlott pénzeltüntetők is érintettek a Buda-Cash-ügyben - tart a kárfelmérés az új brókerbotrány ügyében

- Buda-Cash - sorban állnak pénzükért Miskolcon



Friss hírek az elmúlt 24 órából