Orbán Viktor miniszterelnök négyoldalas levelet írt, amelyben hosszan érvel a "német megszállás áldozatainak" emlékműve mellett. A levél címzettje Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, a kormány által támogatott Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Orbán úgy látja, az ügy "bonyolult történeti, erkölcsi, politikai szövevény", de a róla szóló vita nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját. Orbán kifejti, hogy miért szerepel az emlékművön a német birodalmi sas és a Magyarországot szimbolizáló angyal. Utóbbiról azt írja: az ezzel kapcsolatos kritikákat egy olyan kor tünetének tartja, "amelyben a politikai, harci értelmezések vonzóbbak, mint szellemi-lelki természetűek".
"Ez a műalkotás erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontos és makulátlan" – írja Orbán. A miniszterelnök azt írja, hogy ugyan a szobor nem olyan didaktikus, mint ahogy azt kritikusai elvárnák, de "a didaktikus történelmi alkotások, melyek általánosak voltak fiatalkoromban, rám inkább lehangoló benyomást tettek".
Magyarország megszállásáért Orbán szerint Németországot terheli a felelősség, ahogy azért is, ami 1944. március 19-e után történt, de felvethető Magyarország felelőssége is. Orbán szerint annyiban, hogy nem kezdeményeztek ellenállást, nem szegültek szembe a megszállókkal, bár megjegyzi azt is, hogy "fájdalmasan" széles volt ekkor a "kollaboránsok" köre.
"Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan" - írja Orbán -, "jóvátételt adtunk, holott tudjuk, ami történt, jóvátehetetlen. Ugyanakkor olyan felelősséget nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket [...] német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, és nincsenek százezerszám elveszett életek sem".
(Origó nyomán)