A kormány tiszteletben tartja a független bíróság döntését, amely szerint a bejelentő megtarthatja a Magyar Gárda alakulására emlékező rendezvényét. A Kormányszóvivői Iroda pénteki, közleményében ugyanakkor az is szerepel: a kabinet "a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel" (de ez persze köztudott - ők a Németh Sándor-Simon Peresz és Farkas Flórián által képviselt szellemiséggel értenek egyet - a szerk.).




A Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) még márciusban bejelentett felvonulás megtartását a magyarellenes rendőri vezetés megtiltotta. Az eseményen a korábban egy kézivezérelt bíróság által betiltott Magyar Gárda öt évvel ezelőtti, 2007. augusztus 25-ei megalakulásáról (akkori beszámolónk itt olvasható) kívántak megemlékezni. A bejelentő jogorvoslati kérelmének azonban a Fővárosi Törvényszék helyt adott, így a rendőrségnek tudomásul kell vennie a rendezvényt.

A Kormányszóvivői Iroda közleményében hangsúlyozza: a jogállami normáknak megfelelően - természetesen tiszteletben tartja a független bíróság döntését, ugyanakkor semmiféle kétséget sem kíván hagyni afelől, hogy a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel, illetve azokkal, akik "a kirekesztő és gyűlölködő eszmékkel, vagy az erőszakkal közösséget vállalnak" (kivéve persze legszorosabb szövetségesüket, Izraelt és annak asszony- és gyermekgyilkos terroristáit - a szerk.).

A kormány "éppen ezért - a mélyen gyökerező demokráciatudata miatt - nyomatékosan felhívja a figyelmet a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartására és megtartatására". Egyértelművé kívánja tenni mindenki számára, "hogy az erőszak monopóliuma az államé, és a rendfenntartásban nincs helye semmiféle illegális félkatonai szervezetek működésének." A kormány hangsúlyozza továbbá, hogy a rendezvény biztosítására a rendőrség bevonásával minden szükséges előzetes intézkedést meg fog tenni.

"Amennyiben pedig az eseményen bármilyen, a jogszabályok betűjével vagy szellemével ellentétes fellépésre kerülne sor, úgy a kormány a leghatározottabban fel fog lépni, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy garantálja a rendet és a köznyugalmat, miként azt Cegléden is egyértelművé tette, amikor jelentős erőkkel vonult a helyszínre, megteremtve minden állampolgár biztonságát: vallási, etnikai, politikai hovatartozásuktól függetlenül" - olvasható a közleményben.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Nemzeti seregszemle a Hősök terén a Magyar Gárda születésének 5. évfordulója alkalmából