Kedves Bajtársunk, Tisztelt Olvasó!

Az örvendetes, ám minden eddiginél hatalmasabb forgalom miatt lapunk sokszor nem bírja a terhelést: átmenetileg és időszakosan a Kuruc.info nem elérhető vagy csökkentett üzemmódban tud csak futni (címlapképek és/vagy hirdetések nélkül). Csupán a februári plusz adatforgalom 775 amerikai dollárunkba került, a normál fenntartási költségeken túl. Március 10-én és 15-én ismét hatalmas rohamot regisztráltunk, és ez valószínűleg csak előszele újabb rekordoknak egy forrónak ígérkező tavaszon és évben. Műszaki eszközparkunkat korábban csak kb. 1-1,5 évente "nőtték ki" olvasóink, ma már, úgy tűnik, akár negyedévente előfordul. A fejlesztés, az extra adatforgalom mind-mind pénzbe kerülnek, az emberi munkaerőigényről nem is szólva. Nem bírjuk - Ön nélkül.

Az utóbbi időkben le-lekapcsolt a túlterhelt szerverállomány. Pedig a látogatottságunk eddig is jelentős volt, s részben műszaki okokból, részben a Gyurcsány-rezsim és a zsidórasszisták zaklatásai miatt már több szervert kellett bérelnünk. Eláruljuk, három darab van momentán, különféle feladatokra, de időnként már ez is kevésnek bizonyul február 8-a óta, pedig közben ismét fejlesztettük mind a gépparkot, mind a programozást, a portálmotort.

Amennyiben támogatná a Kuruc.info fenntartását, fejlesztését, és ez évben, sőt jövőre is kíváncsi olvasóinkra is támaszkodó híreinkre, szolgáltatásunkra, kérjük, küldjön elektronikus levelet a szerk(kukac)kuruc.info címre Támogatás tárggyal.

Új helyzet, új technikai kihívás, több giga

Ekkora olvasói offenzívával maximum a távolabbi jövőre nézve számoltunk, de úgy tűnik, átszakadóban a gátak, egyre több magyarnak lesz elege a sötétség uralmából. Reméljük, hogy színvonalunk, nyelvhelyességünk, saját magunk által kifejlesztett (már olcsó epigonok által is másolt, koppintott) stílusunk, megújult külsőnk és folyamatos hírszolgáltatásunk is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nacionalista internetes sajtótermékek közül elsőként "tömegmédiummá" váljunk, kilépve a főként amatőr és belterjes nemzeti radikális rétegorgánumok világából. Anélkül, hogy bármit feladnánk az ultrajobboldali, magyar hazafias alapértékekből.

Az új helyzet új intézkedéseket követelt. Természetesen, egyebek közt háromszor ekkora stáb volna ideális, de első helyen új szervergépek beszerzése állt. Megkezdtük tehát a műszaki fejlesztést (ami nem csupán még mennyiségi növekedés, tehát nem csak erősebb és több szerver bérlését követelte meg, hanem programozói munkát és persze több gigabájt vásárlását is, az Amerikából Európába irányuló adatforgalom ugyanis nem ingyenes. Lehet vásárolni 2-3500 GB-os átalánycsomagokat, de ezek is kicsik immár, s az ezen túli forgalom igen drága), másképp lehetetlenné vált volna a minden várakozást felülmúlóan növekvő igények kiszolgálása. Mindez azonban természetesen nem ingyenes.

Ha a minőségi fejlődésből sem engedünk, akkor bizony új munkatársakra, további fordítókra is szükség van, ez sem megy ingyenmelóval, de sajnos szűkösek a kereteink. A lényeg, hogy sok parlamenti képviselő egyedül és havonta többet ellop a magyar adófizetőktől, mint amennyiből az egész Kuruc.info működik 30 napig.

Hihetetlen ütemű növekedés

Február 8-a előtt 100 ezer alatt volt a napi átlag, de ha ilyen ütemben bővül, akkor 4-600 ezer napi látogatás sem elképzelhetetlen egyes időszakokban 2009 folyamán.

Vasárnap, azaz február 8-án, minden idők rekordját megdöntve 227 ezer 206 látogatást regisztráltunk, 126 ezer 618 egyedi látogatóval. A csúcsterhelés alatt átmenetileg fel is mondtuk a szolgálatot.
Február 9-én, hétfőn azonban az előző rekord máris az enyészeté lett, miután 336 ezer 805 látogatás mellett közel 200 ezer, egészen pontosan 194 ezer 024 darab egyedi IP címes látogató (avagy számítógép, mivel cégeknél közös az IP-je sok embernek, a valós olvasói szám szinte bizonyosan 200 ezer fölé ugrott, valahol tehát 194 ezer és 336 ezer közt mozgott) kereste fel a Kuruc.infót a 10-én délutánra teljesen feldolgozott adatok szerint. Az "árhullám" levonulása óta kb. 2-2,5-szer akkora állandó közönséget kell kiszolgálnunk nyugodtabb napokon is.

Mindezt totális médiaellenszélben, a hírkeresőről és egy rakat más helyről kitiltva, bojkottálva, a törvénytipró cionista tolvajrezsim betiltó igyekezete, a tavalyi szerver-lekapcsolások ellenére. Egy-egy szocionista weblap nemcsak 50-100x akkora költségvetéssel bír, mint mi, piszkos szociszadi és lenyúlt közpénzekkel, faji alapú, izraelita haveri hirdetésekkel kitömve, de arra is könnyedén telik, hogy magukat reklámoztassák, promotálják orrba-szájba. De hiába, mert napról-napra többen kíváncsiak ránk, amelynek következtében a héber-polkorrekt híroldalak 90-95%-át már magunk mögé utasítottuk.

Tegyen csodát

A nagy hirdetők, a szocionista rezsimet és a hazugság uralmát segítve, legalábbis egy rendszerváltásig csupán a szocionista, polkorrekt, zsideszes stb. törzsi sajtóban hirdetnek, a példányszám, nézőszám, olvasottság csak másodlagos szempontjuk, ez közismert.

Amennyiben támogatná a Kuruc.info fenntartását, fejlesztését, és ez évben, sőt jövőre is kíváncsi olvasóinkra is támaszkodó híreinkre, szolgáltatásunkra, kérjük, küldjön elektronikus levelet a szerk(kukac)kuruc.info címre Támogatás tárggyal.

Már havi 400 forinttal, egy hazug, szocionista hetilap egyetlen számának árával, egy pakli mérgező cigaretta vagy egy-két sör ellenértékével, egy tévéelőfizetés összegének töredékével csodát tehet és sokat segíthet nekünk. A Gyurcsány-rezsim és az antimagyar parlamenti tolvajpártok, a cionista félretájékoztatás, a cigány- és zsidóbűnözés, az ÁVH-s jogtiprások, hazánk eladósítása, kifosztása és gyarmatosítása ellen, a valós tények terjesztéséért.

Köszönjük segítségét!

Kuruc.info főhadiszállás

Arizona - Budapest