Ugrás a cikkhez

A vírusszkepticizmus szelébe kapaszkodó zsidó gyógyszerész vezette csoportosulás a szigorítások, az "oltásra kényszerítés" és a maszkviselés ellen tüntetett a budapesti Hősök terén vasárnap délelőtt.

A Vegyük vissza az életünket! című tiltakozás szervezői és résztvevői a Telex élő videós közvetítése alapján minden létező járványügyi szabályt megszegtek, hozzátéve, hogy a szervezők is erre buzdítottak az esemény Facebook-leírásában. „Nem szeretnéd egészségtelen szájmaszkokban tölteni az életed? Tépd le és gyere!” – írták. Ennek a résztvevők nagyrészt eleget is tettek, a hírportál írásos beszámolója szerint tízből kilenc emberen nem volt maszk.

A tüntetés egyébként kimerült a síppal, dobbal, kereplőkkel történő zajkeltésben, formációkban történő zenélésben és Gődény György felszólalásában. Az esemény végeztével a követők a kamupártos gyógyszerészhez járultak, akivel többen családi fotót készítettek.




A tér dél előtt nem sokkal elkezdett kiürülni, mivel a rendőrök a járványügyi szabályok megsértése miatt elkezdték igazoltatni a tüntetőket. 12 órakor még felhangzott egy szórványos „Mi vagyunk a nép!" szólam, de a videó tanulsága szerint ekkor már inkább a megfigyelők voltak többségben, így ez gyorsan el is halt.

(Mandiner nyomán)

Kapcsolódó: Gődény György, a zsidó bizniszpártos Izrael zászlaját tetováltatta magára





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából