A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 3-án 21 óra 4 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson megszúrtak egy fiatal férfit. A 25 éves férfi életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, sérüléseibe belehalt.




A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 25 éves férfi a barátjával utazott a 28-as villamoson, és egy háromfős csoport "keveredett szóváltásba" velük. A "vita" hevében a háromfős társaság egyik tagja megszúrta a 25 éves férfit, majd a helyszínről elmenekültek.

A rendőrök azonnal megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását és a bejelentéstől számított 23 percen belül elfogták a 38 éves "D." Károlyt és a 25 éves "L." Annát, majd a közelben található MÁV-telepen a 43 éves "L." Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, és megkezdte az elfogott személyek kihallgatását és elszámoltatását.

Frissítés: "D." Éva is képbe került

A nyomozók kiderítették, hogy a két férfinek volt egy harmadik bűntársa is, a 28 éves "D". Éva, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki.

A BRFK Életvédelmi Osztálya "L". János ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, "D." Károlyt pedig bűnsegédként hallgatta ki emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A 28 éves "D." Évát bűnpártolással gyanúsítja a rendőrség.

A rendőrök a két férfit és a nőt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(Police nyomán)

Friss: Kérte a hulladékoktól, hogy hagyják békén a kutyáját, ezért meg kellett halnia