Ugrás a cikkhez
Jogerősen 3 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta emberölés kísérlete miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú, Gy. Mihályt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A fiú 2005 májusában karddal leszúrta a környékbeli közismert fiatalkorú cigánybûnözőt, Patai Józsefet. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, ám maradandó sérüléseket szenvedett, lépét el kellett távolítani. Az eset akkor kapott nagy nyilvánosságot, amikor a cselekmény utáni napokban a nyomozás még ismeretlen tettes ellen folyt, és a magyargyûlölő cionista sajtó hecckpampányba kezdett. Mintegy félezer szélsőséges tüntetett a tetthely közelében a Moszkva téren a "rasszizmus ellen". Rövidesen azonban rendőrkézre került Gy. Mihály, aki szintén romának vallotta magát. Az ügy nyomán a Kuruc.info és Tomcat tüntetésre hívott a cigánybûnözés ellen, ahol több százan tiltakoztak a magyarellenes rasszizmus ellen. A Fővárosi Ítélőtábla Gy. Mihály vonatkozásában elutasította a védői fellebbezést és jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság korábbi elsőfokú ítéletét. Ugyanakkor Mortimer bátyja esetében, aki első fokon emberöléssel kapcsolatban elkövetett bûnpártolás miatt felfüggesztett szabadságvesztést kapott, az ítélőtábla pénzbüntetésre enyhítette a szankciót.(Stop - Kuruc.info)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
00:05 Az Ursula-féle Európát választottuk23:40 Toroczkai: mi vagyunk az egyetlen párt, amelyet nem söpört el a Tisza 23:33 Ezt hozta a választás: Tiszás fülkeforradalom, hárompárti parlament a Mi Hazánkkal, viccpártok a szemétdombon 22:30 Kétfarkúéknak nem lenne ajánlatos Szaúd-Arábia felé menekülni szégyenükben22:19 Ezúttal is Londonban szavazott a legtöbb magyar a külképviseletek közül22:03 Rongáltak a szászrégeni zsidó temetőben21:37 Netanjahu Libanonban járt csapatlátogatáson21:34 Élő bejelentkezések a Mi Hazánk választási eredményvárójáról 21:22 A Fidesz-médiát már leváltották - legalábbis a Tisza rendezvényéről20:59 Trump ezúttal a Hormuzi-szoros blokád alá vételével fenyegetőzik20:45 Íme az utolsó felmérések eredményei20:04 77,8 százalékos a részvétel este fél hétig19:47 Újabb segélyflotilla indul Gázába - Gréta részvételéről még nincs hír19:26 Kubai elnök: nem szeretnénk háborút, de megvédjük magunkat19:11 Hivatalosan befejeződött a szavazás18:56 Több szavazókörben is volt bombariadó18:39 Putyin közvetítést ajánlott az iráni elnöknek18:15 Csatában a Fidesz értelmiségi holdudvara: Kis Grófo Facebook Messengeren üzenget18:04 Sok halálos áldozatot szedett a nigériai légierő Boko Haramra mért csapása17:51 Ukrajna viszontvádolja az oroszokat a tűzszünet megsértésével17:34 Letartóztatná az ügyészség a versenyezve gyilkoló törököt17:17 "Ha eladod a szavazatod, elveszik a segélyt! Elveszik a gyerekedet!" - tiszás őrszemek Tarnazsadányban17:03 Tűzfalhangolás miatt volt egy kis gond a hivatalos választási honlappal16:30 Tavaszias idő várható a jövő héten16:14 J.D. Vance: Irán számára sokkal rosszabb hír a megállapodás elmaradása, mint Amerika számára15:55 Tűzszünetsértéssel vádolják az ukránokat az oroszok15:38 Halálos baleset történt Apátvarasdnál15:27 Trump kedvenc kutatója szerint a magas részvétel a Fidesznek kedvez15:04 Este 8-tól kezdik közölni az eredményeket14:47 Tajvani ellenzékiekkel fogadott el intézkedéscsomagot a Kínai Kommunista Párt 14:36 "Egyetlen szavazaton is múlhat Magyarország jövője" 14:25 Tornakápolna népe gyorsan leszavazott14:12 Braille-írással ellátott szavazósablon segíti a látássérülteket13:38 Sivatagi por teszi szűrtebbé a napsütést13:23 16 óráig meg kell semmisíteni a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait az arra befizetőknek12:59 "Szívem a zöld, dalom a mi hazánk!" - a Magozott Cseresznye vezetőjének a voksa sem kétséges12:44 Toroczkai: három út maradt Magyarország előtt, örülünk az extrém magas részvételnek12:30 Dublin belvárosában felszámolta a blokádot a rendőrség12:13 Szervezetten szállítós cigányszavaztatás miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk11:49 Csokor Németországból - Heti progresszió (CCCXXX. rész)11:35 Extrém módon magas a részvételi arány 11 órakor is11:06 Gaudi-Nagy Tamás: a Mi Hazánk minél izmosabb szereplése garancia a nemzeti érdekek képviseletére10:24 Teherán szerint senki sem számított arra, hogy már az első tárgyalási fordulóban megállapodás születik09:46 Folytatódik a rekordmagas részvételi arány09:35 A magyarság létharca09:25 Így érvelt dr. Csath Magdolna a Mi Hazánk mellett 09:08 Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy folytassa a vitatott határról szóló tárgyalásokat08:39 Haitin sokan meghaltak miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál08:16 Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos már kora reggel hamisított07:57 Kanyarodj bunkón! - Tisza módra07:44 Már kora reggel magas a részvételi arány az előző országgyűlési választásokhoz képest07:23 Raffay Ernő és Tóth Gy. László kétszer ikszel a Mi Hazánkra06:56 XIV. Leó: álljatok le, elérkezett a béke ideje!06:39 Megnyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban és sok más területen is06:20 Megnyitottak a szavazókörök