Ugrás a cikkhez
Reklám

Elítélte a bíróság azt a négert, aki pár hete a VIII. kerületben rátámadt a rendőrökre, miután volt élettársát is bántalmazta.

Három hete hajnali órákban a rendőrök azzal riasztották, hogy egy férfi hangoskodik Józsefvárosban, sőt, bántalmazza volt élettársát – közölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az ügyészségi beszámoló szerint a rendőrök többször felszólították, hogy nyissa ki az ajtót és igazolja magát.

A nigériai állampolgárságú férfi viszont nem nyitott ajtót, helyette szitkozódott. Erre a rendőrök közölték vele, hogy tűzoltókat hívtak, ki fogják feszíteni a biztonsági rácsot. Ekkor a férfi „nagy lendülettel kilépett", és két kézzel félrelökte a közvetlenül előtte álló két rendőrt. Ezután a mögöttük álló rendőr törzsőrmestert megpróbálta megrúgni, amelyet rendőr társai akadályoztak meg úgy, hogy a támadót leteperték és megbilincselték. A bilincselés során próbálta megütni, megrúgni az őt lefogó rendőröket, majd már felállva a hátával nagy erővel a falnak taszította a mögötte lévő egyik rendőrt – olvasható az ügyészség közleményében.

Hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek találta a nigériai férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Ezért 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, de a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság egy év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Arról a közlemény nem számolt be, hogy a volt élettárs bántalmazását büntették-e.

(HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából