„Nem kell kérdezni, hogyan volt lehetséges technikailag egy ilyen tömeggyilkosság. Lehetséges volt technikailag, mert megtörtént” - állítják a hivatalosan elfogadott holokauszt-történetírás képviselői.
„Ha a tanúvallomások és az alkalmazott technikák ellentmondanak egymásnak, az utóbbiak a perdöntők.” (Carlo Mattogno)
Carlo Mattogno
Az olasz Carlo Mattogno a kevésbé ismert revizionista történészek egyike, pedig, mint azt a mottó sejteti, úgyszintén egyike azoknak, akik a történelmi tények archimédeszi pontját megtalálva nem engednek az ókori filozófus elvéből: szeretem anyámat, de jobban szeretem az igazságot! Carlo Mattogno 1951-ben született az umbriai Orvietóban. Egyetemi tanulmányai folyamán a latin és görög nyelv mellett a keleti kultúrákkal és vallástudománnyal foglalkozik, később, katonai szolgálata idején hadászati ismeretekre tesz szert. Számos könyv és tanulmány szerzője, a holokausztcáfoló amerikai Institute of Historical Review munkatársa, szerkesztőbizottságának tagja, a francia Annales d'Histoire Revisionniste tanulmányírója. Legutóbb bátran kiállt Williamson püspök védelmében.
Első jelentős munkáját (Gerstein riport – Egy csalás anatómiája, 1985) 1988-ban A zsidóság megsemmisítésnek mítosza c. hadüzenet követte. Több tanulmány után (Az első elgázosítás Auschwitzban: egy mítosz születése,1989; Két hamis auschwitzi tanúvallomás, 1990 etc.) az Auschwitz: egy legenda vége c. művében Mattogno ösztönösen fordul a francia zsidó történész, Jean-Claude Pressac Auschwitz: a gázkamrák technológiája és működése című, mérvadónak tekintett holokamu-műve ellen.
Ezt a David Irving ellen a későbbiekben pert nyerő Debra Lipstadt: A holokauszt tagadása c. könyvének kritikája követte. „Az egész revizionistaellenes propaganda-panorámában nehéz lenne aljasabb könyvet találni, mint Debra Lipstadt A holokauszt tagadása című műve.” A revizionizmus „náci eredetének” hazugsága mellett könyve egészét a „Furor arma ministrat” (a dühben minden fegyver megengedett) szelleme hatja át - írja Mattogno Lipstadtról. - Ismerjük ezt ugye a hazai palettáról?
(DEBORAH LIPSTADT: A review of Denying the Holocaust http://www.whale.to/b/deborah_lipstadt1.html)
A revizionista történészek – írja Lipstadt – „szélsőséges antiszemiták, akiknek a tudományos kutatás álruhájában fokozatosan sikerült elrejteni gyűlölettel teli ideológiájukat”! Figyelem, itt már francia „történészek” 1979-es kiáltványának szellemében körvonalazott, s mára az önkény vastörvényévé merevülő gyűlölettörvény megalapozásának vagyunk szemtanúi. „Féligazságok és történetrészletek, melyek megfelelő módon kerülik a kritikus információt… A holokauszt megtörténtét alátámasztó dokumentumok és tanúvallomások sokasága elvetve mint kitalált, erőszakolt dolog, vagy mint hamisítványok, hazugságok” – ez jellemző a revizionista módszerekre, írja Lipstadt. S íme, másfél évtizede írt, gyűlölet teli sorai, mint a jelen törvények alapvetései: „a holokauszttagadás… lényegében fenyegetés azok felé, akik hiszik, hogy a tudás és az emlékezet civilizációnk tartópillérei, fenyegetés mindazok felé, akik hisznek az értelem végső erejében.” Lipstadt szerint nem szabad eszmecserét kezdeni a revizionistákkal, mert lényeges különbség van az őrá és köreire jellemző „ésszerű dialógus és az anti-intellektuális, áltudományos érvek közt”, amit a revizionisták képviselnek. Mégis nekifog igazolni a priori fogant nézeteit, belekényszerítve a valóságot - mint fajtája teszi több ezer éve - a hamis elvek és állítások szülte kényszerzubbonyba, „’bizonyítékokat’ szolgáltat a gyilkolásra alkalmazott gázkamrák létezésére”.
A gázkamrák létezése kérdésében a revizionista történész Robert Faurisson kéréssel fordult Jean-Claude Pressachoz, hogy legalább „egy bizonyítékkal… egyetlenegy bizonyítékkal” támassza alá létezésüket! „Lényegében Pressac gázkamrákról írt monumentális tanulmánya a válasz, a dokumentált bizonyíték e követelésére”, írja Lipstadt. „Noha igaz, hogy Pressac válaszolt Faurisson fent említett kérésére, de nem tényleges bizonyítékokkal, hanem inkább gyanúkkal” – írja Carlo Mattogno. „A fejezet címe, ahol (Pressac) ezzel foglakozik: „’Egy bizonyíték… egyetlenegy bizonyíték”: harminckilenc bűntényre valló gyanú’. Ezt így kényelmetlennek találta Debra Lipsadt, ezért a gyanúkból bizonyítékot csinált.” Valójában „a 39 gyanú, melyet Pressac talált, az egyazon gyanúk átugrásával, tízzé redukálható. Ráadásul ezen, ’gázkamrákról készült monumentális tanulmányban’, kevesebb, mint egy oldalnyit szentel a gázkamrák felépítésének és működésének”, írja Mattogno. (Kiemelés: Balla J.)
A Lipstadt-féle „bizonyítékok” egyike, hogy „Leuchter cianid nyomokat talált a helyiségekben, melyeket a hivatalos felfogás kivégzőkamrákként ír le, de a holokauszttagadók szerint ezek halottaskamrák.” - Megemlítendő, hogy a tetvetlenítő kamrákban találttal összehasonlítva, a Lipstadt által hivatkozott mennyiség elenyésző! - „Faurisson és Leuchter szerint a halottas kamrákat Zyklon B-vel fertőtlenítették, ezért a maradvány. Ez logikátlan: a fertőtlenítést baktériumölővel, nem rovarölővel végzik, s különösen nem egy Zyklon B-hez hasonlóan erőssel”, veti ellen Lipstadt. Pressac iróniával mondja, hogy Faurisson „az első ember a bakteriológia történetében, aki patogén baktériumokat rovarölővel pusztítja.” De „Pressac iróniája teljesen félrecímzett” – írja Mattogno, ugyanis a „fertőtlenítés (disinfection) kifejezést általános értelemben használták, mint a ’disinfestation’ szóval rokon értelműt.” Pl. a Lublin-Majdanek tábor orvosa egy 1943. aug. 12-i levelében ciklon gázzal történő fertőtlenítésről („Desinfektion mit Zyklongas”) ír.
Egy másik, Mattogno által idézett, Auschwitz Kalendáriumban is megtalálható dokumentumban olvashatjuk, hogy "Die Kommandantur des KL Auschwitz erhält vom WVHA eine Genehmigung, mit einem Lastkraftwagen nach Dessau zu fahren, um Gas zur Desinfektions des Lagers abzuholen." Vagyis: „Az auschwitzi KL tábor parancsnoksága engedélyt kap a WVHA-tól (SS-Wirtschafts-Verwaltungshauptamt), hogy teherautóval Dessauba utazzanak és gázt vegyenek fel a tábor fertőtlenítéséhez.” Hozzáteszik, hogy "Bei der Disinfektion wird das Gas Zyklon B verwendet" Tehát: „A fertőtlenítésnél a Zyklon B gáz kerül felhasználásra” – áll még a hivatalos, háború után kelt Auschwitz Kalendáriumban is. (Kiemelés az eredetiben.) Ennyit Lipstadt e „bizonyítékáról” és Pressac „gyanújáról”!
Debra, mint abszolút „bizonyítékokra” csap le a „hamis zuhanyzók” gyanújára. Pl. az Auschwitz-Birkenau 2-es krematóriumában „beépített” 1 db gázbiztos ajtó és tizennégy zuhany leltári nyilvántartására. „Egy gázbiztos ajtót (Gasdichtetür) csak gázkamrában alkalmaznának”, s nem egy zuhanyzóként használatos helyiségben - hördül fel Lipstadt, mert a kettő „abszolút összeegyeztethetetlen”. Lipstadtnak eszébe sem jut, hogy esetleg más-más helyiség számára történhettek a rendelések, melyekre hivatkozik. Mattogno egy 1942. 11. 13-i dokumentumot említ példaként, ahol a tábor Központi Építésvezetősége gázbiztos ajtókat rendelt Birkenau 3-as krematóriuma „szaunája ajtóira”. Valójában a „szauna” a BW 5a vagy Központi Szauna nevű tetvetlenítő komplexumra utal, ahol mind zuhanyzóhelyiségek mind pedig a ruhákat Zyklon B-vel fertőtlenítő szobák is voltak. Persze ezek az ellenérvek már nem tartoznak a lipstadti: „ésszerű dialógushoz”!
Lipstadt egy másik „bizonyítékát” úgyszintén Pressaccal támasztaná alá, aki mégiscsak zuhanyzóhelyiséget, pontosabban gázkamrát gyanít a 3-as krematórium halottas kamrája helyébe. „Számításai szerint, nem 14, de 115 zuhanyzórózsának kellett volna lennie” a helyiségben, írja Lipstadt. Mattogno ellenérve logikus. „Senki sem állítja, hogy a 3-as krematórium 1-es számú halottaskamrája kizárólag és lényegében zuhanyzó volt” – Pressac és Lipstadt szerint gázkamra. – Ha csak 14 zuhanyt szereltek be, az csak azt mutatja, hogy a helyiségeknek csak kis részét szánták zuhanyozónak, cáfolja Mattogno az újabb „bizonyítékot”, amire a találgatáson kívül semmiféle korabeli tervrajz vagy más jel nem utal.
Másik jó példa a Lipstadt-Pressac páros mondvacsinált bizonyítékaira, gyanúira az alábbi. Lipstadt szerint a több gázkamra falában még ma is látható négyszögletes fadugók azt a célt szolgálták, hogy hamis zuhanyzófejeket szereljenek rájuk a belépő foglyok megtévesztésére. „Megvizsgáltam (és lefotóztam) ezeket a talpazatokat”, melyeket a cement öntésekor süllyesztettek a falba. „Ha Pressac magasabbra emelte volna az orrát az állítólagos gázkamrában, hamarosan észrevette volna”, hogy a mennyezet alatti fadugók a világítás lámpáihoz kellettek. „Hová máshová rögzítették volna a 2-es krematórium halottaskamrája lámpáit, tekintve, hogy a mennyezeten nem volt nyoma a szükséges kampóknak?” – kérdi Carlo Mattogno. Ennyit a „hamis zuhanyokról”.
Visszatérve Lipstadt másik ellenvetéséhez, a 2-es Krema kémlelőnyílásokkal ellátott gázbiztos ajtajához, melynek rendelését az SS-százados Bischoff hagyta jóvá aláírásával, egy 1943. márc. 31-i dokumentumon. „Miért kell egy halottaskamrához vagy fertőtlenítőkamrához kémlelőnyílás?” – visszhangozza Lipstadt Pressacot. Mégis, maga Pressac mutat be fényképeket, ahol a fertőtlenítő kamrák gázbiztos ajtaján mindenhol kémlelőlyukak láthatók, írja Mattogno. Ezt Germar Rudolf is megerősíti. Noha nem volt szükséges hozzájuk, „az Auschwitzban felszerelt fertőtlenítőszobák ajtóin is pontosan ilyen kémlelőnyílások voltak.” (http://www.germarrudolf.com/work/trr/5.html)
Mattogno kimerítően foglakozik Auschwitz és Birkenau krematóriumai kemencéivel, technikai jellemzőikkel, a tetemek hamvasztásának körülményeivel. Mint más revizionista történészek, ő is cáfolja Lipstadt, illetve Pressac azon értelmezését, hogy az ún. Vergasungkeller (gázosító kamra) a zsidó vagy más foglyok kivégzésére használt helyiség volt. Pressac szerint az SS-százados Bischoff (az Auschwitz Waffen-SS vezetője), 1943. január 23-án kelt, II. sz. krematórium építésével kapcsolatos levelében említett „Vergasungskellert” nem lehet Butz vagy Faurisson módjára értelmezni. „Faurisson azzal érvelt, hogy ez az épület alagsori helyiségében történő porlasztást (karburációt) jelent, ’ahol a krematóriumkemence fűtéséhez szükséges gázkeveréket előállították.’ E magyarázattal alapvető problémák vannak” – írja Pressac. „Nemcsak, hogy elgázosításra (gassing) utaló nagy mennyiségű dokumentáció áll rendelkezésre, de ami fontosabb: a krematórium kemencéi széntüzelésűek voltak, és nem volt szükséges hozzájuk a gázfejlesztés.”
Mattogno szerint „Butz és Faurisson magyarázatának tagadásával, Pressac csupán mélységes tudatlanságát árulja el.” Ugyanis „Auschwitz-Birkenau Topf kemencéi széntüzelés által felfűtött gázgenerátorokkal üzemeltek, hogy a gázt gyúlékonnyá alakítsák át.” Pressac és a holodogma más apostolai hazudozása jellemzésére, itt egy másik példa „szakértelmükről”. „Pressac komolyan azt hiszi” - írja Mattogno -, „hogy ’a tetemek rácsokon feküdtek, amelyek alatt égett a szén’, egyik hiteles szemtanúja hamis leírása szerint!” Íme, a David Irvinggel „vitába szálló” Debra újabb pressaci „bizonyítéka”! Mint elődei, ő sem ódzkodik a talmudi fortélyoktól, melyeket a médiauralmuk garantálta agymosás után: „civilizációnk tartópilléreinek” nevezhet. Vajh elmenekülhet-e mind Izraelbe, ha oszlik a köd?
Carlo Mattogno „Auschwitz: egy legenda vége” című könyvének „A magyar zsidók deportálása és ’megsemmisítése’” c. fejezete különösen érdekes számunkra. „Jean-Claude Pressacot zavarba hozta az állítólag elgázosított magyar zsidók tömeges elhamvasztásának technikai képtelensége, ezért lefelé nyomja a számokat, kijelentve, hogy a hozzávetőlegesen 438 ezer Auschwitz-Birkenauba deportáltból 146 ezer képes volt dolgozni, így megmenekült; a fennmaradó 292 ezer munkaképtelen volt és el lett gázosítva” – írja Mattogno. (http://vho.org/GB/Books/anf/Mattogno.html#h1)
Pressac vad kalkulációja szerint a II., III. és IV. sz. krematórium, valamint a „hamvasztóvermek” napi 3300 vagy talán akár 4300 tetem hamvasztásához kellő teljesítményével „az SS akár 300 000 embert is meg tudott semmisíteni 70 nap alatt”!
Az első pontot illetően „Pressac nem ad semmiféle bizonyítékot a (146 000 – 28 000 regisztrált /foglyok/=) 118 000 magyar zsidó Auschwitzból történő átirányítására, így ezzel a logikával azt is állíthatjuk, hogy (438 000–28 000=) 410 000 magyar zsidót szállítottak el Auschwitzból, s így nem lettek kivégezve”, érvel Mattogno. A második pontot illetően, „a Pressac számítása szerinti hamvasztó teljesítmény technikai képtelenség, ugyanis a II., III. és V. sz. krematórium maximum 900 tetemet tudott volna elhamvasztani, míg a „hamvasztóvermek” használata, mint jeleztük, technikai lehetetlenség.” (Az utóbbiakra visszatérünk.) A magyar zsidókat 1944. május 14-e és júl. 8-a közt deportálták, „egy 54 és nem 70 napos időtartam alatt…” Innen szóljon a történtekről Carlo Mattogno.
„Úgyszintén felhívták rá a figyelmet, hogy a szövetséges haderők légifelvételei, melyeket 1944. május 31-én, az állítólagos megsemmisítés kritikus időpontjában, a kb. 15 000 deportált Birkenauba érkezésének napján és a 14 napon át tartó, intenzív érkezések után (184 000 deportált, napi átlagban 13 000) s egy - Pressac hipotézise szerint - legkevesebb 110 000 fő tömeges elgázosítását követelő megsemmisítési aránnyal, ami napi átlagban 7800 lett volna, minden egyes nap, az egymásra következő 14 napon át; nos, mindezek után a légifelvételek a leghalványabb bizonyítékot sem szolgáltatják ennek az állítólagos hatalmas megsemmisítésnek. Semmi nyoma a füstnek, semmi nyoma a vermeknek…, semmi nyoma a vermekből kitermelt földnek, a hamvasztógödrökben használandó félrerakott tűzifának, semmi jele járműveknek vagy bármiféle más tevékenységnek az V. sz. krematórium udvarának kritikus zónájában, úgyszintén nem a 2. sz. bunkerben, sem pedig a II. és III. sz. krematóriumban. Ezek a fényképfelvételek cáfolhatatlan bizonyítékai annak, hogy a magyar zsidók megsemmisítésének története történelmileg megalapozatlan”- írja Mattogno. Kemény szavak, mint rögök a koporsófedélen! (Kiemelés: Balla J.)
Érdemes megjegyezni, hogy Birkenauban is egészen a tábor határáig húzódtak a megművelt földek, ami lehetetlenné tette, hogy titokban maradjanak a táborban történtek, főleg ha az napi közel 8000 fő megsemmisítését jelentette volna. Ezt bizonyítja a szövetséges légifelvétel, ami éppen 1944. május 31-én készült: Auschwitz-Birkenauról! Az amerikai fotó referenciaszáma: R G 373 Can D 1508, exp. 3055. (A honlap 5. számú illusztrációjára kattintva a kép kinagyítható. http://www.vho.org/GB/Books/dth/fndaerial.html)
A légifelvételeket magyarázattal közzétevő John Clive Ball írja utószóként a Légi felvétel bizonyíték c. cikke utószavában az alábbiakat: „Az 1943 decembere és 1945 februárja közti időszakból származó, Auschwitz-Birkenauról közzétett kevés légifelvételen nincs jele üzemanyagdepóknak, kémények vagy nyílt tűz füstjének, hamvasztó gödröknek vagy máglyáknak. A fényképeket megváltoztatták: Zyklon B-bedobó nyílásokat, foglyok csoportjait és krematórium körüli falakat retusáltak a negatívokra. Amennyiben még léteznek, a jó minőségű képeket elzárják a nyilvánosságtól.” Joggal feltételezzük, hogy egy valóban megtörténő tömeggyilkosságot a felvételeket elemzők észrevettek volna és ez a KL tábor bombázását vonta volna maga után… ”Mindmáig nincs légi felvétel-bizonyíték, ami alátámasztaná a zsidók állítólagos tömeges gyilkolását a németek által a II. világháborúban elfoglalt területek bármelyikén… Sok esetben a légifelvételek egyértelmű bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a tanúk által bizonygatott események némelyike, mint a magyar zsidók megsemmisítése vagy a Babi Yar-i tömeges kivégzés valójában nem történt meg” – írja. (Kiemelés: Balla J.)
„Azonban ez semmi esetre sem jelenti, hogy Birkenauban nem történt szabadtéri hamvasztás – máglyákon vagy kezdetleges kemencékben” – olvashatjuk Mattogno és Franco Deana egy másik tanulmányában. (The Crematoria Ovens of Auschwitz and Birkenau http://www.codoh.com/found/fndcrema.html) Csaknem bizonyos, hogy 1941 vége felé, amikor a tífuszjárvány miatt „az elhalálozási arány riasztó méreteket öltött Auschwitzban, sok tetemet szállítottak Birkenauba és temettek el tömegsírokba.” Két birkenaui táboron kívül található négy tömegsír 1944-es légi felvételein ezek láthatók. (A hivatkozott fotókat lásd a John Clive Ball 14. és 15. illusztrációján. Rájuk kattintva kinagyíthatók.)
Utolsónak Carlo Mattogno „Szabadtéri hamvasztás Auschwitzban: mendemonda vagy valóság?” című munkájából idéznék. (http://vho.org/tr/2003/1/Mattogno14-17.html) Noha a fentiek valamennyire szükségtelenné teszik a további mondanivalót a témában, erősítsük meg őket az alábbiakkal. Annál is inkább, mert 2002 májusában a baloldali Spiegel magazin főszerkesztője Fritjof Meyer azzal érvelt, hogy Auschwitzban az állítólagos tömeggyilkosságok áldozatait – F. Meyer szerint nem többet (!),mint 500 000-et -, minden bizonnyal a nyíltszíni égető vermekben tüntették el. Tekintve, hogy a holodogma „gázkamrákban megölt” áldozatok krematóriumokban történő elégetésére vonatkozó hagyományos magyarázata tarthatatlanná vált, szükségszerűvé vált egy új verzió.
Az Auschwitz: egy legenda vége c. könyvében írja Mattogno, hogy „Még a Pressac” és persze F. Meyer „által hasonlóképpen elfogadott hamvasztóvermek története is technikai képtelenség.” A tetemek állítólagos tanúk által leírt, vermekben történő elégetése lehetetlen a gödör alsó részének oxigénhiánya miatt. Feljegyzések vannak 1871-ből, amikor a Sedani csata után az elesett francia katonák tetemeit megpróbálták elhamvasztani egy tömegsírban. Hiába öntöttek kátrányt a vermekbe, ez csak összeégette a holttesteknek felső részét, megsütötte az alatta levő testrészeket, de semmi sem történt a test többi részével. Mattogno kísérleteket végzett állati maradványok (hús, csontok és zsiradék) kemencékben, nyílt tűzhelyeken vagy más módon történő elégetésével. (Combustion Experiments with Flesh and Animal Fat, http://vho.org/tr/2004/1/Mattogno64-72.html) Tehát úgymond első kézből tudja, miről beszél! Ezen utóbbi tanulmányban idézi az állítólagos szemtanú Filip Müllert, aki az ún. Sonderkommando tagjaként, mint fűtő (stoker) felelős volt az égető vermek tüzének táplálásáért. „Amint a tetemrakás összeesett, nem tudott bejutni a levegő kívülről. Ez azt jelentette, hogy nekünk, fűtőknek állandóan olajat vagy faszeszt kellett öntenünk a hullákra, valamint a kiolvadt emberi zsiradékot, amelyből nagy mennyiség gyűlt össze és forrt a két gyűjtővályúban, a verem mindkét oldalán. A sistergő zsírt, hosszú, hajlított rudakra kötött vödrökkel merítettük ki és öntöttük szét mindenhová a gödörbe, ami a lángokat nagy ropogás és sustorgás közepette fellobbantotta.” Lehetséges ez technikailag vagy egy újabb hazug tanúvallomásról van szó?
„Az ún. ’Sonderkommando’ tagjainak egy legalább 320 m2-es és felületén legalább 600 Celsius fokon lángoló hamvasztó árok széléről kellett volna visszanyerniük az emberi zsiradékot!” – írja Mattogno. „Mint láthattuk… kis léptékű kísérletem alkalmával, a kisméretű árok szélének közelében a hőmérséklet elérte a mintegy 120 Celsius-fokot!” Mattogno dr. Alistair J. Marschall, őskori máglyákat vizsgáló tanulmányát említi, aki elmondja, hogy „egy tonnányi fát használt a máglyához, melyen egy birka tetemét égette el. Állítása szerint, a tűz annyira intenzívvé vált, hogy kb. egy óra múltával lehetetlen volt 3 méternél közelebb jutni a máglyához.” Noha tudjuk, hogy a zsidók gójokat megszégyenítő képességekkel bírnak, de azért csak nem dacolnak ennyire az univerzum törvényeivel!
Több, 1941 végétől datálódó Waffen SS igazgatósági dokumentum bizonyítja, hogy a terület mocsaras, talajvizes adottságai miatt „a talajvízszint Birkenauban egyetlen centiméterrel sem esett a csaknem két és fél év folyamán, dacára az 1943 végére 60%-ban befejezett vízlevezető árkok építésének. A Continentale Wasserwerks Gesellschaft nemrég megtalált dokumentumai szerint a kb. két és fél év folyamán „összesen 1931.5 munkaórányi időt igényelt”, a tábor területén való építkezéseknél a talajvíz kipumpálása. 1942 végén, „A táborterületen kívül a helyzet az 1941. október 30-ai riportban leírtakat tükrözte, vagyis a talajvízszint még 0.3 és 1.20 méter közt ingadozott”, olvashatjuk Mattognótól. S hogy elejét vegyük a spekulációnak, hogy a magyar zsidók „megsemmisítése” időpontjára a vízszint leeshetett, s így lehetővé tette az égető vermek kiásását, zárjuk Mattogno bemutatását egy akkori állapotokra vonatkozó megjegyzésével: „1944 nyarának elejére a talajvízszint, ami az év elején esett, újra megnőtt. Ez egyértelmű Jothanns Kammlernek küldött, 1944. június 2-i táviratából… A talajvízszint még magasabb volt az ún. 2. sz. bunker közeli területen, a tábor területén kívül, ami abszolút lehetetlenné tette az ilyen mélységű” - 2-3 méter –„gödrök kiásását.” (Szabadtéri hamvasztás Auschwitzban: mendemonda vagy valóság?”)
Carlo Mattogno vallja: ez hát Auschwitznak, egy legendának a vége! A tőle tanultakból véve következtethetünk-e másra?
Balla József
2010. 2. 27.
Kapcsolódó:
Dicsőség a hősöknek! Bemutatjuk a holokauszt-csalás leleplezőit: