Donald Trump amerikai elnök a Libanon területén a Hezbollah ellen végrehajtott izraeli katonai csapások intenzitásának csökkentésére kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt csütörtökön.
Az amerikai elnök az NBC News televíziónak adott telefoninterjúban közölte: telefonon beszélt az izraeli kormányfővel, aki megígérte, hogy teljesíti a kérést.
Donald Trump egyben optimizmusát hangoztatta a szombaton Pakisztánban kezdődő amerikai-iráni béketárgyalások sikerét illetően. Megjegyezte, hogy az iráni vezetők az egyeztetéseken általában teljesen másként beszélnek, és "sokkal észszerűbbek", mint a nyilvánosság előtt, a sajtóban.

Trump látszólag mindent elhisz a népirtó zsidónak (fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)
"Beleegyeznek mindenbe, amibe bele kell egyezniük" - fogalmazott az elnök, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy Iránt "leigázták", és mostanra nem rendelkezik hadsereggel.
Egyben megismételte figyelmeztetését, hogy amennyiben Irán nem köt megállapodást, az "nagyon fájdalmas lesz".
Az elmúlt napokban vita bontakozott ki arról, hogy Libanon része-e az Egyesült Államok és Irán között bejelentett kéthetes tűzszünetnek. Teherán úgy tekinti, hogy a Hezbollah Irán-párti fegyveres szervezetnek otthont adó Libanonra is vonatkozik a tűzszünet, míg Izrael és az Egyesült Államok ezt tagadja. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor a küszöbön álló iráni béketárgyalások sikere érdekében önmérsékletre kérte a jeruzsálemi kormányt.
Frissítés: Teherán továbbra is tűzszünetet követel Libanonban
Irán Libanonban is tűzszünetet és vagyona zárlatának feloldását követeli, mielőtt tárgyalna Washingtonnal - írta pénteken az X-en Mohammad Bagher Galibaf, az iráni parlament elnöke.
Ezt a követelést megerősítette Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter is, és felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a légitámadásokkal Libanonban.
Mindkét iráni vezetőt várják a Pakisztánban tartandó amerikai-iráni tárgyalásokra - közölték pakisztáni források.
Az amerikai küldöttséget vezető JD Vance alelnök Pakisztánba indulása előtt kijelentette, hogy kedvező kimenetelt vár a tárgyalásoktól, de hozzátette: "ha megpróbálják kijátszani őket, akkor látni fogják, hogy a tárgyalóküldöttség ezt nem tűri el".
Irán nem jut hozzá külföldi bankokban lévő, főleg kőolaj- és földgázexportjából származó több tízmilliárd dollárnyi kinnlevőségéhez a bank- és energetikai ágazatokra kivetett amerikai szankciók miatt.
Donald Trump amerikai elnök az Irán elleni háborúban hat hét után kéthetes tűzszünetet rendelt el néhány órával azelőtt, hogy lejárt az általa Iránnak megszabott határidő a tárgyalások elfogadására.
A tűzszünet keretében leállították az Irán elleni amerikai és izraeli légicsapásokat. Péntek estig azonban nem történt változás a Hormuzi-szoros zárlatában, és Izrael nem állította le offenzíváját az Iránnal szövetséges Hezbollah milícia ellen Libanonban.
A tervbe vett tárgyalások pakisztáni helyszínén, a fővárosban, Iszlámábádban rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be.
A tárgyalóküldöttségeket péntekre hívták, de JD Vance érkezése csak szombat reggel várható. Az alelnök vezette küldöttségben ott lesz Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner béketárgyalási különmegbízott, Donald Trump veje is.
Az iráni küldöttség tárgyalásra érkezése egyelőre nem ismert. A Forradalmi Gárda elithadsereghez közel álló Tasznim hírügynökség pénteki jelentése szerint "teljességgel hamisak azok az egyes médiumok által terjesztett információk, amelyek szerint (...) egy iráni tárgyalóküldöttség Iszlámábádba utazna." A hírügynökség hozzátette: a tárgyalások mindaddig fel vannak függesztve, "amíg az Egyesült Államok nem tartja be a libanoni tűzszünet melletti elkötelezettségét".
A felek között vita van az iráni atomprogram kérdésében is. Az Iráni Atomenergia-szervezet vezetője kizárta az urándúsítás mindenféle korlátozását, amely pedig az Egyesült Államok és Izrael egyik fő követelése. Teherán viszont fenntartja magának a jogot az atomenergia békés felhasználásához.
Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szoros
Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
Az amerikai elnök pénteken, az Iránnal másnapra tervezett béketárgyalás előtt a közösségi oldalán tett bejegyzésében azt is kifejtette, hogy "Irán ma egyedül azért van életben, hogy tárgyalhasson". Az elnök egy másik posztban azt a véleményét hangoztatta, hogy Irán sokkal jobb a nyilvánosság előtti kommunikációban, mint a harcban.
Donald Trump elnök még csütörtökön szintén a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében arra figyelmeztette Iránt, hogy ne próbáljon áthaladási díjat szedni a Hormuzi-szoroson keresztül közlekedő hajóktól. A többi között azt írta, hogy "Irán rossz munkát végez", valamint megállapította, hogy amit Teherán tesz, az nem felel meg a tűzszünetről szóló megállapodásnak.
(MTI)
