(English version available here.)

Csonthegyi Szilárd alapos, minden fontos részletre kiterjedő munkáit jól ismeri portálunk olvasóközönsége. Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a szerző gondolataival egy terjedelmes, három részből álló kötet keretében is megismerkedhet az olvasó. Ebből az apropóból beszélgettünk Csonthegyi Szilárddal. Nagyinterjú következik.

– Idén tizenegy éve annak, hogy írásaidat olvashatja a magyar közönség portálunkon. Az évek alatt számos hosszas tanulmányt és elemzést írtál meg, melyek láttán egyes olvasókban talán felmerülhetett már, hogy az ilyesmi könyvbe illene. Egy könyv kiadatása viszont nem könnyű feladat, főleg ebben a témában, és ilyen terjedelemben. Hogyan alakult ki mindez?

– Kutatóként és íróként hamar megtanulja az ember, hogy minden értékes forrásanyagot – könyvet, cikket, videót, bármit – dokumentáljon, így pár évvel ezelőtt, amikor több az interneten immár elérhető archívumot, levéltári dokumentumot böngésztem, számos rendkívül fontos anyagra bukkantam. Ilyen volt a kulturális antropológia úttörőjének Franz Boasnak az Amerikai Filozófiai Társaság Digitális Könyvtárának a terebélyes gyűjteménye, vagy a Frankfurti Egyetemi Könyvtár archívuma a Frankfurti Iskola ideológusának, Max Horkheimernek fennmaradt anyagaiból, melyek között olyan dokumentumok is találhatók, igazi ritkaságokkal, mint német vagy angol nyelvű memorandumok, levelezések, vázlatok, képeslapok, telegrammok stb., néha kopott, alig olvasható állapotban. Az Amerikai Zsidó Bizottság archívuma is számos fontos – és néha egykor bizalmas – dokumentumot tartalmaz. Ezek mellett még további archívumokból is származtak anyagok, melyeket hosszasan gyűjtöttem, sok ezer ilyet átolvasva és jegyzetelve, egyéb akadémiai ritkaságok mellett, ezeket pedig többnyire még soha nem láttam sehol sem feldolgozva, főleg nem zsidókritikus módon.

2023 elején Kevin MacDonald, a klasszikus The Culture of Critique (A kritika kultúrája) című 1998-as mű szerzője honlapján jelezte, hogy éppen folyamatban van művének frissítése egy új kiadás érdekében. Ennek a műnek része egy fontos, Boas-szal foglalkozó fejezet is. Mivel MacDonald leközölte a frissített fejezet zömét, és ebben nem láttam sok nagyon fontos archív anyagot, felelősségemnek éreztem megosztani a professzorral ezeket az általam korábban már feldolgozott dokumentumokat, gyakran rövidebb bemutatást és megjegyzéseket is mellékelve hozzájuk, linkelve mindent. Ezt követően több más anyagot is megosztottam vele, legyen az a bevándorlás vagy a Frankfurti Iskola témája, és egyebek. Ezekből sok mindent MacDonald aztán beledolgozott klasszikus művébe, mely immár jelentősen kiegészült új adalékokkal, még erősebbé téve a fontos anyagot. Ezt az amerikai Antelope Hill Publishing adta ki 2025-ben. Megtisztelő módon hozzájárulásaim miatt a könyv köszönetnyilvánításában is helyet kaptam olyan kiemelkedő szakértők között, mint Andrew Joyce és Brenton Sanderson.

Alapvetően annak a gondolata, hogy angolul is megosztok a magyarul nem beszélő közönséggel valamit, már egy ideje foglalkoztatott, főleg a sok exkluzív anyag miatt is, melyekkel máshol nem találkoztam még. Erre adott lehetőséget az Antelope Hill által újra kiadott klasszikus mű, a hazánkat anno személyesen ismerő francia Jérôme és Jean Tharaud fivérek által írt When Israel is King (2024), mely a Tanácsköztársaság krónikája. A korszak kapcsán már voltak jegyzeteim, így egy hosszas anyagot írtam a témában a könyv apropóján, melyet MacDonald leközölt a The Occidental Observer internetes és The Occidental Quarterly nyomtatott folyóiratban. Mivel immár angolul is írtam egy tartalmas 81 oldalas anyagot, illetve mindeközben MacDonald is arra ösztökélt, hogy írjak könyvet, elhatároztam, hogy az általam már évek óta elemzett témakörben összeállítok egy átfogó tanulmányt. Mind teoretikus és forrásanyag tekintetében volt mivel dolgoznom. A rendkívül komplex és temérdek munkával járó folyamat végére aztán elkészült a mű.

A három kötetet az amerikai Antelope Hill Publishing adja ki, mely korábban magyar vonatkozásban már adott ki újra klasszikus műveket, mint az említett Tharaud-könyvet, illetve szintén ebben a témában Tormay Cécile Bujdosó könyv klasszikusának második kötetét (An Outlaw’s Diary: The Commune [2020]), mely annak idején angolul is megjelent 1923-ban. Könyvem ezeken kívül több történelmi fontosságú mű és kuriózum mellett foglal helyet, illetve olyan kiemelkedő kortárs szakértők könyvei mellett, mint Kevin MacDonald vagy Ricardo Duchesne. A mű egyelőre papírkötésű változatban jelenik meg, de később lesz digitális és keménytáblás verzió is.

A képre kattintva az olvasó belelapozhat digitálisan a könyv első néhány oldalába

– Miként képzeljük el a teljes mű felépítését? Koncepciózus anyagként bizonyára van egy jól kidolgozott szerkezete.

– A most megjelent könyv egy trilógia első kötete. A második és harmadik kötetek megjelenése a következő hónapokban lesz várható (az első kötet megjelenése kapcsán tapasztalt komoly csúszások miatt nem merek pontosabban jósolni). Mindhárom kötet közel 600 oldal terjedelmű. Röviden felvázolva a mű tehát három kötetből áll, amit huszonöt fejezet tesz ki kilenc tematikus részben. Az első kötet előszót is tartalmaz Kevin MacDonald jóvoltából. Ezeken felül a köteteket összekötő rövidebb utószók és bevezetők mellett tartalmaz még a mű egy hosszasabb, a tézist megfogalmazó és történelmi kontextusba helyező bevezetőt (első kötet) és egy további adalékokat is felvonultató, összefoglaló utószót (harmadik kötet).

Alapvetően a mű egy hosszas tanulmány, de mindhárom kötet önálló lábakra lett helyezve, így tulajdonképpen egyénileg is kimerítő olvasmányt nyújt mindegyik, ha valakit csak egy bizonyos témakör érdekelne esetleg. Mindez (mind a kilenc rész) azonban egy bonyolultabb és átfogóbb teoretikus és tematikai kontextusba illeszkedik, amely így fontos további rétegekkel szolgáltat a kilenc témakör áttekintéséhez. Mivel ezek a témakörök nem spontán választás eredményei, hanem egymáshoz kötődő és egy folyamatot felvázoló történelmi elemzés részei, ezért minden rész valamelyest kapcsolódik egymáshoz, amit az időről időre előforduló kereszthivatkozások is mutatnak, tehát érdemes az egészet egyben felfedezni.

– Hasznos lenne összefoglalni, miről szól a trilógia átfogóbb értelemben, illetve annak kötetei külön is.

– A könyv címe Warfare Through Manipulation: Group Conflict Between Jews and Gentiles, amit én úgy fordítanék magyarra, hogy „Hadviselés manipulációval: csoportkonfliktus zsidók és nem zsidók között.” A cím és téma kapcsán két dologra helyezhetünk hangsúlyt. Az egyik, hogy nem egyszerű megtévesztésről beszélünk, hanem manipulációról, ami inkább lehet többrétegű – például a demográfia vagy kulturális emlékezet manipulációja nem merő megtévesztés, hanem manipulatív átformálás inkább. A másik hangsúlyos elem, hogy a csoportok karakterei ütköznek. A tanulmány a vizsgált események fölé helyezkedik, és madártávlatból tekintve minderre, körberajzolja a csoportok kontúrjait és határait, illetve azok ütközési pontjait.

A tanulmány tézisének alapvető bázisát a fajrealista, szociobiológiai – evolúciós – megközelítés adja. E szerint vannak emberi csoportok, melyek legalább több tízezer éven keresztül viszonylag külön, és néha rendkívül elkülönülve alakultak ki, a sajátos éghajlati, vallási és társadalmi keretek miatt jellembeli eltolódásokat eredményezve. Például az északi fagyok és változó évszakok rendszere vagy a közel-keleti éghajlati és egyéb berendezkedések adta kihívások logikusan másképpen fogják a különböző csoportok átlagos tulajdonságait csiszolni az évezredek folyamán. Ennek fényében az elemzésben nem játszik szerepet vallásos szempont; a zsidókérdést nem a judaizmus teremtményének tekinti – a judaizmus itt önmagában a zsidók teremtménye. A vallás és kultúra itt az etnikai karakter megnyilvánulásaként jelenik meg (lásd: I. rész, harmadik fejezet).

Ahogy az egyénnek van egy karaktere, úgy a csoportoknál is kimutatható ez. A mű központi eleme, hogy különböző etnikai – vagy faji – csoportok sajátos, jelentős mértékben biológiai hatás alatt álló karakterrel rendelkeznek történelmi fejlődésük (mondjuk úgy, evolúciójuk) jóvoltából, és ezek a különböző karakterek, illetve a társuló elfogultságok, hajlamok, mentalitások, ütköző érdekek, logikusan és természetesen vezetnek konfliktusokhoz. Ezt nevezem csoportkonfliktusnak (group conflict), melyhez így tehát a genetikai hatás alatt álló karakter fontos alapot szolgáltat.

A csoportátlagtól eltérő egyéni kivételek természetes létét elfogadva, ez egy csoportszintű konfliktus, amely történelmileg – több évezredet átölelően – megfigyelhető, annak meghatározó jegyei kimutathatók. Ezek közül dokumentál és elemez tanulmányom többet, összekötve napjainkkal mindezek hatását, hiszen fontos, hogy ez a csoportkonfliktus egy élő és aktív jelenség. A cionizmus erőforrás-parazitizmusa (a Nyugaton) és erőszakos megnyilvánulása (a Közel-Keleten) például egy vetülete mindennek, és éppen aktuális. A csoportok érdekkülönbségei, ütköző elfogultságai és karakterei tehát rendkívül sokrétűen nyilvánulnak meg a történelem (politika, kultúra stb.) porondján.

A pozitív csoportkarakterek (precíz németek, szenvedélyes olaszok, rendezett japánok, stb.) említése politikailag korrekt, de negatív karaktervonások esetében rendkívüli tabu nehezedett minderre (zsidó aknamunka eredményeként, amint azt bemutatom). A cigányok zenei vénájáról, vagy szabadságvágyáról beszélni liberális körökben se okoz arcpirulást, de cigány parazitizmusról vagy erőszakosságról beszélni még radikálisabbak sem mernek gyakran, pedig több nemzet ezzel az etnikummal való sok évszázadnyi együttélésének példája erre komoly okod adna. Hasonlóan biológiai és pszichológiai felmérések is igazolják, hogy a cigányok alacsonyabb intelligenciája és habitusa (alacsonyabb impulzuskontroll, magasabb tesztoszteronszint stb.) egy olyan kombináció, amely újratermeli ezt a karaktert, függetlenül attól, hogy feudalizmus, kapitalizmus, kommunizmus, nemzetiszocializmus, liberális demokrácia, vagy bármilyen berendezkedés keretei között is éljenek (lásd: „Magyar-e a cigány” írásomat indulópontként). Ugyanez vonatkozik más csoportokra is, azok sajátos karaktereivel – mint például a zsidók esetében.

Isaac (Isaak) Heinemann németországi rabbi és a klasszikus irodalomtörténet professzora szerint az ősi antiszemitizmus inkább volt politikai mint vallási jellegű, mert a zsidókkal mint hatalommal, befolyással volt annak jellemzően baja. Heinemann három ilyen konfliktus-gócpontot (Konfliktsherde; avagy mai szóval inkább Konfliktherde) azonosít a történelemben: a szír-palesztint, az egyiptomit és a rómait. Tanulmányom ehhez egy negyedik gócpontot is hozzátesz, melyet nagyjából a felvilágosodás vagy az ipari forradalom utáni korszak környékéhez vezethetünk vissza, és nagyjából az elmúlt kb. 200 évet öleli fel többnyire, amellett, hogy alkalomadtán az ősi időkig is visszatekintünk. Ez a negyedik gócpont a fehér európai és zsidó ellentét a nyugati világban, melynek számos mélyreható megnyilvánulása volt – sokszor a felszínes szemlélő számára nem is egyértelmű módon. A bolsevizmus ezen szemlélők számára bolsevikok műve volt, a feminizmus feministáké stb. Tanulmányom célja, hogy részletesen és több időszakot illetve témát átölelően felfesse ennek a konfliktusnak a csoportjellegét a szociobiológia, viselkedésgenetika, pszichológia (és konkrétabban az evolúciós pszichológia), politológia, szociológia, irodalomtörténet, és vonatkozó megközelítések eszköztárával.

Ennek a konfliktusnak a hátterében csoportkarakteren belüli eltolódások és az ezekből adódó vonások illetve identitások és végeredményben érdekek háborújáról (hadviseléséről) beszélünk. Ezen csatározások célja a kulturális és politikai dominancia, illetve az erőforrások feletti rendelkezés. Ha egy csoport nem biztosítja maga számára saját hagyományos karakterének a megőrzését és életterének ezt megőrző biztonságát (például etnikailag megvédve domináns szerepüket), akkor az a csoport „evolúciósan” elveszik – identitás, haza, majd etnikum szempontjából egyaránt. A tanulmányban vizsgált csoportkonfliktus fókuszában a zsidóság és a fehér nem zsidók találhatók. Bár felbukkannak a zsidóság további konfliktusai másokkal is (mint az említett közel-keleti népek kapcsán), de itt elsősorban ez a konfliktus kerül vizsgálatra.

Az első kötet az „Alapok és stratégiák” (Foundations and Strategies) alcímet viseli, melyben három rész található. MacDonald előszava és a történelmi, illetve szakirodalmi kontextust felvázoló bevezetőt követően az I. rész három fejezete az alapokat ismerteti. Fontos körülírni a konfliktus két főszereplőjét, és így bemutatásra kerül a zsidóság genetikai és pszichológiai profilja, összevetve a fehér emberével. Szintén fontos alapokat biztosítani annak, hogy mit értünk a „zsidó befolyás” avagy „zsidó hatalom” alatt, hiszen ez visszatérő hivatkozási alap. Mindezt empirikusabb módon is szükséges kimutatni. Majd pedig fontos még azt is bemutatni, hogy bizony belső eltérések – vallásos vagy szekuláris, konzervatív vagy liberális stb. – ellenére is beszélhetünk olyanról, hogy „zsidó”. Nevezetesen, hogy nem csupán „cionista”, „bolsevik” vagy „liberális”, esetleg „globalista” problémákat veszünk szemügyre, hanem beszélhetünk konkrétan zsidó problémáról az elemzett konfliktus kapcsán, függetlenül attól, hogy az éppen a történelemben milyen módon nyilvánul meg.

Az első kötet második része aztán a bolsevik korszakot elemzi, bár itt is a hangsúly inkább a zsidó szerepen van; azon, hogy a zsidó stratégiai megfontolások miként nyilvánultak meg az egyes fehér nemzetek felett uralkodó állami hatalom gépezetének keretein belül, és hogy mindez miként konfrontálódott a fehér csoport érdekeivel és karakterével. A fókusz a csoportkonfliktuson marad, azt több szögből vizsgálva ezen lenyűgöző és egyedi korszak történésein keresztül.

Az Amerikai Zsidó Bizottság 1956 eseményeivel kapcsolatos dokumentumai között a fenti egykoron „bizalmas” beszámolóban egy újraindított magyar nyelvű újságról olvashatunk, amit immár az AJC igazgatna a háttérből. A lapot elsősorban az 1956-os menekültek között terjesztenék, aláásva Marschalkóék Hídfő című lapjának hatását, melyet a Bizottság betiltatott (amint az más mappabeli dokumentumokból kiderül). A mappa tartalmát művem első kötetének ötödik fejezete dolgozza fel

A III. rész a demográfiai helyzettel foglalkozik, ahol a zsidó érdek ütközése a fehér csoportéval már nem az állami erőszak, hanem inkább az akadémia, politika és kultúra terén nyilvánul meg – ha lehet, még inkább katasztrofális hatással, hosszútávon. A két hosszas fejezet számos exkluzív, archív anyaggal mutatja be, miként tolódott el a fehér ember fajvédelme a multikulturalizmusig, és persze, hogy ebben milyen mértékű és jellegű volt a zsidó szerep.

A második kötet alcíme az „Identitás és korrózió” (Identity and Corrosion), és ennek a központi eleme a fehér ember önképére és kulturális, avagy – például az építészeten keresztül – fizikai életterére gyakorolt zsidó hatás. Ez a kötet a IV. résszel folytatódik, mely a művészetek, építészet, irodalom, zene, film, illetve a kulturális emlékezet identitásformáló – vagy azt szétmaró – hatásának témáit elemzi. A szépség, a tér, a történelmi önkép szerepe mellett a kortárs popkultúrára is kitér az elemzés – jobban mondva, az ott is fellelhető zsidó szerepre, és annak a gazdanépekre gyakorolt hatására. Az V. rész a freudi hatás terjedelmes vetületeit vizsgálja, a liberalizmus – mai neoliberalizmussá való – elfajzásától a Frankfurti Iskola kritikai elméletének hatásáig. E rendkívül tanulságos és terebélyes témakör, és az abban vizsgált folyamatok máig fontos hatással rendelkeznek a fehér ember világát illetően, kimondottan káros jelleggel. A 12. fejezetben a freudi Budapesti Iskola eddigi legátfogóbb zsidókritikus elemzése található.

A VI. rész aztán a kortársabb freudi és „frankfurti” alapokra helyezett akadémiai és kulturális bomlasztás, a direktebb módon fehérellenes (például fehérségtanulmányok stb.) hadösvények hatását vizsgálja egy kimondottan morális (avagy pontosabban morális-kognitív) dimenzióban. A fehér ember erkölcsi orientációjának befolyásolása fontos területe a csoportkonfliktusnak. A VII. rész a holokauszt témája köré épül, annak is főleg az identitásra ható elemeit elemzi, legyen az jogi aktivizmus (szájzár-törvények, és a mögöttük fellelhető zsidó elem), vagy a történelmi keretek közötti önkép-formálás. Az Imre Kertész-féle „posztholokauszt-kultúra” szinte már metafizikai jellege szintén elemzésre kerül, a kulturális (irodalmi és filmművészeti) keretek között.

A harmadik kötet alcíme a „Szexualitás és patriotizmus” (Sexuality and Patriotism). A központi téma itt két evolúciósan rendkívül fontos és zsigeri elem vizsgálata. A szexualitás és a territoriálisabb, törzsibb patriotizmus egyaránt az emlősök fontos mozgatórugói, ezért érdekes lehet, hogy az emberi morális, kognitív és narratív szemléletek befolyásolásával, illetve a kulturális és politikai erő bevetésével, miként lehet ilyen evolúciósan fontos elemeket is káros módon kihasználni, csoportok közötti konfliktus esetén.

Ebben a kötetben a VIII. résszel folytatjuk vizsgálatunkat. Ez egy átfogó képet vázol fel a nemek és a szexualitás hadszínteréről, a csoportkonfliktus szempontjait figyelembe véve. Érdekesség lehet, hogy miközben a feminizmus inkább a második hullám esetében volt kiemelkedően zsidó jelenség, addig hazánkban az első hullám már a később máshol látható zsidó karakterjegyeket mutatta (hierarchiaellenesség, internacionalizmus, férfiellenesség és szexuális deviancia stb.). Második hullám a Kádár-korszak miatt nem volt, de a harmadik hullámba (annak zsidó teoretikus és aktivista vonalába) azonnal bekapcsolódott a hazai feminista mozgalom a liberális korszak beálltával. A kötetet kezdő 17. fejezetben található esettanulmányomban megismerkedünk Schwimmer-Bédy Rózsa, Glücklich Vilma és számos társuk aktivizmusával, és mindez szintetizálásra kerül a másik két hullámmal nemzetközi szinten. Ehhez a részhez tartozik még a szexuális aberrációk normalizálására és annak eszközként való felhasználására irányuló zsidó törekvések elemzése, ahogy a pornográfia és degenerált morális mélyrepülés terén játszott szerep is.

A befejező IX. rész a patriotizmust vizsgálja, azon belül is a fehér hazafias érzelem eltérítését, főként a 2001. szeptember 11. utáni „terrorellenes háború” közel-keleti geopolitikai felforgatása kapcsán, de a második világháború példája is megkerülhetetlenül felbukkan. Itt több fejezet több szemszögből járja körül ezt a témakört, köztük egy fejezet-trilógiával, mely a fehér ember bizonyos jelenségekre adott reakciójának zsidó eltérítését elemzi. Ilyen például a – főleg európai – muszlim migrációra adott reakció cionista eltérítése a Tommy Robinson-féle ún. „ellendzsihád” mozgalommal; a vallási reakció elterítése a keresztény cionizmussal; illetve az ún. zsidó anticionizmus mozgalma esetében az izraeli lüktető, nyílt sebeket okozó zsidó jelenlétre adott reakció eltérítése a cionizmust ellenző keretek kialakítása által. Szintén megismerkedünk a direkt és indirekt zsidó befolyás mikéntjeivel, ami a fehér ember erőforrásainak kizsákmányolását illeti – legyen szó pénzről, fegyverekről, életekről, vérről, verejtékről.

Mindezt követően egy hosszas, a témákat érintő további adalékok mellett önreflexiót is tartalmazó utószóval zárul a tanulmány. Ebben a tézis elméleti, tudományos, történelmi alapjainak további megerősítését követően vonjuk le a következtetést: a zsidó és fehér csoportok történelmi, ma is aktív konfliktusa ebben a negyedik gócpontban evolúciós értelemben rendkívül káros volt a fehér fajra és annak nemzeteire (változó mértékben). Ez a konfliktus etnikai és csak csoportszinten orvosolható, amennyiben a fehér csoport képes és hajlandó még arra, hogy etnikai érdekei mentén gátat szabjon ennek a káros befolyásnak. A történelem során már voltak olyan etnikai csoportok közötti összecsapások, amelyek pusztítással végződtek, és ez a történet is egyike ezeknek – a modern világ bonyolult körülményeinek adalékával.

– Írásaidra jellemző, hogy sok forrásanyagra építed őket, és itt is azt láthatjuk, hogy a források szerepe jelentős. Mit érdemes erről tudni elöljáróban?

– Összességében több mint 4300 forrásanyagra épül az elemzés, a bibliográfiák és lábjegyzetek anyagait összevonva, és a kötetek közötti ismétlődéseket leszámítva. Ezek közül több száz exkluzív anyag, és bár MacDonald professzor frissített művében több is megjelent ezek közül, maradt még sok fontos ismeretlen anyag, melyek immár helyet kaptak nálam. Szintén érdekes lehet, hogy számos magyar forrás kerül feldolgozásra. Ezek között találunk kortárs akadémiai elemzéseket, melyek tulajdonképpen kizárólag filoszemita vagy zsidó művek, de tartalmaznak ritkaságokat és érdekességeket. Továbbá történelmi anyagok is rendre felbukkannak, mind zsidó, mind antiszemita kútfőből, melyek főleg a nemzetközi olvasók számára lehetnek érdekesek és ismeretlenek, de biztos vagyok benne, hogy sok ezek közül a magyar közönség számára is gyakran felfedezetlen még. Például a pszichoanalitikai Budapesti Iskola vagy a magyarországi feminista első hullám kapcsán írt anyagaimban felhasznált források ilyenek lehetnek.

Büszkeség, hogy – sok esetben magyarok által sem ismert – magyar elemzők időtlen munkáit porolhatom le, kinyitva rájuk az ablakot, friss levegőt szolgáltatva ezeknek ismét, neveikre terelve némi új fényt. Istóczy Győző, Bosnyák Zoltán vagy Marschalkó Lajos nevei ismerősek lehetnek ugyan, de talán olyanok, mint – többek között – Farkas Ödön, Dezséri Bachó László, Fehér Holló, vagy Kolgyári C. Titusz már kevésbé. A Kuruc.info vonatkozásában is szolgáltat érdekességet a mű, hiszen itt-ott felbukkan egy-két hivatkozás vagy idézet olyanoktól, mint Perge Ottó, Bistrán Demeter, Hering József, Ilkei Csaba, Lipusz Zsolt vagy Dobszay Károly, akik az évek során szintén számos fontos anyagot tettek le az asztalra.

Max Horkheimer levele Theodor W. Adorno részére (részlet) a Frankfurti Egyetemi Könyvtár archívumából – feldolgozva a második kötet 13. fejezetében

– Az olvasó feltételezheti, hogy itt a szerző sok írásának egy válogatása került kiadásra angol fordításban, de úgy tűnik, hogy nem gyűjteményről, hanem egy önálló anyagról van szó.

– Nem csupán a több mint száz régi-új írásomból válogattam össze néhányat itt: ez egy önálló anyag valóban, amely fontos teoretikus és tematikai keretek között került kidolgozásra. Mindez nem csupán tematikailag kerül logikusan összeboronált formába öntve, de az aktualitás is szempont, hiszen minden rész valami olyan témát dolgoz fel, avagy olyan központi elemre mutat rá, melyek ma is meghatározó erejűek. Az sem véletlen, hogy a legaktuálisabb, geopolitikai és cionista témákat boncolgató rész – melyben a jelenleg aktív Irán elleni háború is jelen van – az utolsó rész.

Számos új anyag került megírásra mindhárom kötethez, melyek csak itt találhatók. A korábbi, már a Kuruc.infón leközölt írásaim, melyek felbukkannak a három kötetben, néha hűek az eredetihez, minimálisabb kiegészítésekkel, néha azonban jelentősen át lettek alakítva további, újabb – vagy újabban felfedezett, archív – forrásanyagok feldolgozásával, esetleg a tágabb mű teoretikus igényei mentén eszközölt kiegészítésekkel.

– Felvetheti a szemlélő, hogy nem a 19. században élünk, vagy a 20. század elején, mégis miért releváns a zsidó téma még mindig? Manapság inkább a „globalistákról” és „pénzemberekről” hallunk, vagy a technológiai óriáscégekről, a „woke”-ról (ami egyfajta fehér „elmevírusként” jelenik meg a diskurzusban) stb. Mi teszi a mai olvasó számára érdekessé azt, hogy konkrétan a zsidók és fehérek konfliktusára összpontosítson egy elemzés?

– Tulajdonképpen a mű maga ad választ erre a kérdésre, hiszen részletes, mély, és – véleményem szerint – kimerítő dokumentációját és elemzését kínálja pont annak a folyamatnak, amely napjainkig rendkívül fontos mértékben és formában befolyásolja a fehér ember létét és jövőjét. Mára már sok minden önjáró, robotpilóta módon magától is megy: nem kell egy zsidó akadémikus ahhoz, hogy a genderelméletet normalizálja, mert azt egy (és persze több: Butler, Fausto-Sterling, Bornstein, Kessler, Kosofsky Sedgwick, stb.) zsidó akadémikus és teoretikus már kidolgozta aprólékosan, így a mai generáció zöld hajú „nemileg képlékeny” harmincéves professzorára vagy YouTube-influenszerére lehet ujjal mutogatni, hogy lám, ez a propagandista se zsidó! Akik a zsidó felelősséget igyekeznek elmaszatolni mindennek a normalizálásában és elméleti keretek közé – esetleg jogi védelem alá – helyezésében, az ilyen-olyan rendezvények és mozgalmak kapcsán előszeretettel mutatnak is a fehér vagy kevert fajú mindenféle „woke” elemre, de ezek prominens szerepe már eleve a zsidó befolyás eredménye (második kötet 12–14. fejezetek).

Maga a „transznemű” koncepciója és keretei zsidó úttörők által került tematizálásra, legalizálásra, népszerűsítésre, de egészen endokrinológiailag is őket találjuk az élén ennek. Nem azért, mert zsidók nélkül nem léteznének ilyen pszichoszexuálisan fogyatékos és aberrált egyedek, hanem azért, mert zsidó aktivizmus nélkül egészen másként festene mindez – ahogy másként is festett, mielőtt a zsidók befolyása megnőtt. Ma már viszont a „transz” témájáról senkinek se a zsidók jutnak eszébe, mégis itt van velünk a jelenség napi szinten, s ennek civilizációs következményei is fontosak. Tanulmányom megnevez temérdek egyént és mozgalmat, szervezetet és elméleti keretet, melyek vagy zsidók, vagy zsidó tőről fogantak. A csoportkonfliktus vetülete ez is, de ismerni kell a részleteket, hogy ne csak a szólamok és tünetek árvízében csapkodjunk, hanem céltudatosan ússzunk egy cél felé.

Aktualitás kapcsán elég arra gondolni, hogy napjainkban a Fidesz tábora az úgynevezett „zászlómenet” keretében a központi mottót úgy fogalmazta meg (angolul), hogy „No war, no gender, no migration”. Itt a „gender” feltehetően a genderelméletre utal, ami tehát egy alapvetően zsidó akadémiai teoretikus képződmény (VIII. rész). A migráció terén mind a közel-keleti (IX. rész) és a faji ellenállást aláásó, illetve a polgári, multikulturális kereteket kidolgozó aktivizmusban (III. rész) domináns a zsidó szerep – ezek nélkül most nem lenne Európában migránskrízis. A „war” (háború) alatt nyilván nem a „háborúellenes” Fidesz által is támogatott cionista közel-keleti népirtások és etnikai tisztogatások (Gázai övezet, Ciszjordánia) és csendesebben asszisztált háborúk, bombázások (Libanon, Szíria, Irán) ellen szólalnak fel, bár a migráció jelentős mértékben ezek miatt van, ahogy a 2015-ös migránskrízist a szíriai felforgatás generálta (ehhez csatlakoztak más megélhetési migránsok, látván, hogy szabad a pálya). De a Fidesz által itt ellenzett ukrán–orosz háború esetében is ott a zsidó szál, egyrészt a cionista amerikai befolyás mögött – a Kaganéktól és Nulandoktól a Blinkenéken keresztül Zelenszkijékig.

Ez a Fidesz-megmozdulás csupán egy napjainkban aktuális példája annak, hogy az általuk amúgy széles körben ellenzett jelenségek mögötti jelentős vagy domináns zsidó szál láthatatlan és kimondhatatlan, de annak gyökerei nélkül vagy nem lenne „jelenség”, vagy az máshogy festene (például ukrán–orosz konfliktus zsidók nélkül is lenne, de nem ilyen formában).

Minden rész rámutat valamire, amiért a téma a 2020-as években is lüktetően aktuális: a migrációtól a kulturális és akadémiai világon keresztül a keresztény cionizmusig – ez utóbbi az elmúlt években kiéleződött beszédtéma lett ismét, például. Mindezek zsidó jellegének ismerete megkerülhetetlen.

– Amint arra utaltál, tulajdonképpen a tanulmány alapját képező etnikai (fajrealista) álláspont is megközelíthető az aktualitás szempontjából, hiszen az egyre inkább fajilag kevert Nyugaton ezek az ellentétek egyre jobban kidomborodnak. Mit érdemes a műnek erről a szempontjáról még tudnia az olvasónak?

A faji és migrációs témákat feldolgozó III. rész (mely tehát a most kijött első kötetben található) egy jó példa minderre, csatlakozva az előző kérdéshez is. Nem csupán a migráció még sokáig aktuális volta miatt, de a két hosszas fejezetben bemutatott egyéb elemek miatt is. Ilyen például a „polgári nacionalizmus” (civic nationalism), avagy a nemzetpolitika társadalmi, semmint etnikai megközelítése (lásd még a IX. részben). Ez a polgári felfogás úgynevezett „közös értékek” alapján rendezi a társadalmat, nem fektetve hangsúlyt a származásra. Ennek nemzetvédő szempontból megközelített súlyos problematikája kifejtésre kerül az anyagban, és ez is egy olyan téma, ami tematikailag odaillő (a kiemelkedő zsidó szerep miatt), de aktualitás szempontjából is az, hiszen a mai napig ez határozza meg a fősodratú politikát, gondolhatunk itt a korábbi Fidesz-korszakra is, mely alapvetően ezt volt hivatott képviselni. Jellemzően az elvileg radikálisabb pártok is gyakran ebbe tagozódnak bele, mivel az etnikai nacionalizmus rendkívül erős tabu.

Az elemzett Horace Kallen-, Franz Boas- és Hans Kohn-féle polgári és etnorelativista elv keretei viszont garantálják, hogy fajkevert népesség alakul ki, elveszejtve a nemzetet. Egy liberális magyar helyett talán egyeseknek szimpatikusabb lehet egy esetleg sikeresen talált hazafiasabbnak tűnő cigány, de nemzetstratégiai és hosszútávú szempontból annak a magyarnak a gyermeke, unokája, ükunokája, több száz évvel későbbi leszármazottja is magyar lesz, míg a tisztességes cigányé csak cigány, akik nem alkotnak majd magyar nemzetet, hiszen cigányok. A ma élő magyarok felmenői között is volt sok liberális, kommunista, ilyen-olyan „nem tisztességes” alak, de a fajfenntartás elve mentén mai sarjaik magyarok.

Ráadásul a „közös értékek” idővel változnak, mert felülről változtathatók a befolyással rendelkezők által (melyre számos példát dokumentálok a tanulmányban), és a ma nemzeti zászlót lobogtató „hazafias” idegen fajú egyed holnap majd más zászló értékeit képviseli, de az 1910-es években bolsevik zászló alatt felsorakozott magyar leszármazottja ma is magyar. Állampolgárokból nem lehet nemzetet – mint organikus szervezetet – fenntartani, ha önmeghatározás dönt és nem a nemzet, a natio alapja: a közös gyökerek. Szavaink is megfogalmazzák ezt: a testvérünk a testünk véréből való, ahogy a nemzet is a közös ősök általi nemzettséget, egy tőről fakadást feltételezi, nem az önmeghatározásra fekteti a hangsúlyt, hiszen az holnap más is lehet. A „közös értékek” fontosak, de csak ilyen alapokon időtállók.

A polgári keret ráadásul a migráció kapcsán is felvet kérdéseket, ami ugye még sokáig aktuális lesz: ha az ómigráns cigány vagy zsidó is a nemzet része, amennyiben tisztességes és magyarnak tartja magát, akkor a világ sok százmilliónyi potenciális migránsából talán ki lehet szűrni pár millió tisztességeset, akik majd ugyanígy magyarnak vallják magukat, netán a kokárdát is kitűzik, megoldva az alacsony magyar születésszámok problémáját. Igaz, a cigányság rohamos szaporodása is gondoskodik erről, ha ők is a nemzet részei. Ha egy cigány is magyar, logikailag tarthatatlan a migránsellenes álláspont, hiszen a tabula rasa – a tiszta lappal születés elve – mentén bárkiből lehet magyar, ha belőlük is lehetett.

Ugyanakkor 10 millió tisztességes cigány se alkot majd magyar nemzetet, ahogy 10 millió afgán, szomáliai, kínai, zsidó, arab se fog, hiába sorakoznak fel a magyar zászló alatt elszavalni a szózatot (félretéve most, hogy ennek valószínűsége eleve nem sok, főleg a genetikai hasonlóság elméletének fényében [lásd: Rushton, 2005]). Tízmillió magyar se alkotna japánt, ha ott élne, mert a magyar nem japán. A boasi elv szerint a migráns karaktere alkalmazkodik ahhoz, amihez csatlakozik, ezért ha a cigánynak sikerül magyarrá válnia, elvileg a szomáliainak is sikerülhet az átalakulás Angliában, Svédországban stb. – sőt, ha nem sikerül, az a fehér ember kudarca, mert nem tudta őket integrálni, halljuk ezt gyakran liberális részről.

Mindez katasztrofális egy fajrealista nemzetvédő szempontból, mely egy nemzet hagyományos karakterét szeretné megőrizni, és ha lehet, tovább jobbítani – az etnikai karakterét, mely adottságokat és bizonyos vonásokat feltételez, tehát önmagában érték. A nacionalizmus faji karakterének elutasítása, és a második világháborús holokauszt-mítoszok elfogadása – tehát annak a konklúziója, hogy a fehérek nacionalizmusa „gázkamrákba” és „halálgyárakba” torkollik, s mint olyan, sajátosan gonosz – tesz valakit immár „szalonképessé”. Aki viszont tudatosan hódol be hazugságok előtt a hatalomszerzésért, az hazug lesz maga is, mire odaér – ha valaha odaér egyáltalán. Itt persze majd olyanoktól függ hatalmának megtartása, akik továbbra is elvárják a behódolást, és aki erre eddig hajlandó volt, itt is az lesz, ez az elem tehát megmarad. Ezzel a kerettel valaki vagy szembemegy, vagy beleolvad.

Ez mindössze egy példa (az is röviden), de mint látható, aktualitása máig van az elemzésnek, és még sokáig lesz is, hiszen ezek hosszútávú és civilizációs mértékkel döntő fontosságú aspektusai a nemzeti és faji létnek. A tanulmány kilenc része tudatosan olyan témákat elemez, amelyek hasonló fontossággal rendelkeznek és ilyen csoportszinten szemlélendők.

Mindennek az aktualitása még abban is megnyilvánul, hogy a zsidóság itt önmaga is egy saját karakterrel rendelkező csoportként van jelen. Ennek illusztrálására a tanulmányban felbukkan a cigányság példája mint egy másik diaszpóranép – egy egészen másféle nép. Amint korábbi írásomban rámutattam, a cigánykérdés témaköre sok évszázad óta ugyanazokkal a karakterjegyekkel rendelkezik, mert a cigány viselkedés ugyanaz azóta is. Ez nyilván a zsidókérdésre is jellemző, ott is az etnikai karakter hozományaként.

A cigányok között huzamosabb ideig élt Wlislocki Henrik erdélyi etnográfust, akit az angol Cigány Történeti Társaság folyóirata egykoron úgy írt le mint „aki a legjobban ismeri a cigányokat és nemzeti jellemüket” (Helmolt, 1908, 193. o.), itt érdemes felhozni. Őt a következőképp idézi a losonci rendőrkapitány Endrődy Géza A bűnügyi nyomozás kézikönyve című 1897-es kriminalisztikai könyvében:

A cigány erkölcse és jelleme, keveréke a hasznavehetetlenség és szemtelenségnek, a tartózkodás, komolyság és igazi könnyelműségnek; azonfelül majdnem teljesen hiányzik náluk az itélőképesség és az értelem, melynek, mint közönséges tudatlanságnak, kísérői a naiv ravaszság és a furfang. Minden cselekedetükben alacsony alattomosság nyilvánul, a mivel másokat ravaszul rászedni törekesznek. Az igazsággal nagyon ellenséges lábon állnak: bizonyítani igyekeznek képtelen dolgokat és hazudnak arcátlanul és pirúlás nélkül, mert szégyenérzetük teljesen hiányzik. Egyedül a testi büntetéstől félnek. Érzelmeik nyilvánításában meggondoltak, kegyetlenek és bosszúállók. (Idézi: Endrődy, 1897, 142. o.)

Ehhez Endrődy hozzáteszi az Erdélyen kívüli cigányok kapcsán, hogy „hihetetlen és határtalan gyávaságukról is meg kell emlékeznünk” (uo.). A ma cigányai nem „esküdtek össze” azért, hogy a múlt cigányaihoz hasonlóan viselkedjenek. Mindennek a korokon és rendszereken átívelő jellegét a konspiratív elmélkedés helyett megmagyarázza a genetika viselkedésünkre gyakorolt hatása. Közismert a vonatkozó szakirodalomban, hogy személyiségünk vonásaira, pszichológiai adottságainkra jelentős genetikai hatás gyakorol befolyást, és a „legtöbb pszichológiai tulajdonság erős örökletessége” (Bouchard et al., 1990, 223. o.) így meghatározza majd a viselkedésünket is – főleg csoportszinten, még ha akadnak is kivételek.

Az egymástól elkülönítve és együtt felnevelt egypetéjű ikrek tanulmányozása fontos támaszpontot nyújt ennek megértéséhez, azok genetikai hasonlósága miatt. Amint Thomas Bouchard és Matthew McGue (1990, 286. o.) rámutatott: „Az egymástól elkülönítve és együtt nevelt ikrek személyiségének hasonló mértékű hasonlósága arra utal, hogy a közös családi környezeti tényezők nem gyakorolnak jelentős hatást a felnőttkori személyiségre”. Számos tanulmány rámutatott, hogy eseteikben a környezeti és genetikai hatások közül „a genetikai közvetítés mértéke összességében általában nagyobb volt” (Markon et al., 2002, 662. o.), de a környezeti hatás kapcsán is kiemelendő, hogy „a családi környezeti tényezők öröklődnek, mivel a személyiségre ható gének befolyásolják, hogy az emberek hogyan alakítják ki és hogyan idézik fel nevelkedési környezetüket” (Krueger et al., 2003, 809–810. o.).

Már az 1970-es években megfigyelték kutatók, hogy „Azok az egypetéjű ikrek, akiket ugyanúgy neveltek, ugyanúgy öltöztettek, együtt játszottak, jelentős időt töltöttek együtt, ugyanaz volt a tanáruk, és ugyanabban a szobában aludtak, személyiségükben és képességeikben nem voltak hasonlóbbak, mint azok az ikrek, akiket eltérő módon neveltek fel” – mutat rá Nancy Segal (2017, 13. fejezet), a pszichológia professzora és a Kaliforniai Állami Egyetem Ikerkutatási Központjának igazgatója. Segal hozzáteszi, hogy mindezt azóta replikálta több tanulmány is, de az ikerkutatások kritikusai ezt figyelmen kívül hagyják: „A környezeti megközelítésekhez ragaszkodva (a »természet–nevelés« egyenlet »nevelés« része), ezek a kritikusok nem ismerik el (sőt, elutasítják) a viselkedésre gyakorolt jelentős genetikai hatásokat, annak ellenére, hogy az ikerkutatásokból következetesen származó bizonyítékok ezt alátámasztják” (uo.).

A genetika pszichológiai és személyiségbeli – tehát a csoportot meghatározó – hatását is figyelembe véve, tanulmányom a fentiek mentén nem konspiratív, inkább fajrealista, szociobiológiai elemzés, mely több tudományág eredményeit, következtetéseit is segítségül hívja, hogy megmagyarázza a jelenség gyökereit. Ez fontos, mert egyszerűen dokumentálni valamit önmagában nem elegendő, főleg egy könyv esetében.

Ebből a szempontból azonban a könyv borítója sajnos nem illusztrálja mindezt. Egyrészt esztétikailag egy klasszikusabb érzületű megjelenítés illene az anyaghoz (főleg a második kötet negyedik részében lefektetett esztétikai meglátás függvényében), de emellett a borítókép központi eleme, a „bábmester”, aki dróton rángat, valamelyest szembemegy mondandómmal, hiszen sokévnyi munkásságom egyik ismérve pont az, hogy a történelmileg zsidókérdésként ismert jelenség nem egy (szinte vallásos) misztikus erő, avagy (netán szekulárisabb) összeesküvés eredménye – nem titokzatos, vagy ismeretlen erők rángatnak dróton folyamatokat. Ezzel a megközelítéssel szemben elemzésem más irányú, és egy jóval bonyolultabb, de egyben logikusabb következtetést von le, melynek alapvető eleme, hogy mindezek a folyamatok (a címbéli csoportkonfliktus és annak tünetei) nem misztikus vagy rejtett, de nagyon is kimutatható, megfigyelhető, felismerhető és beazonosítható formában valósulnak meg, melyet a három kötet bőségesen dokumentál is, amellett, hogy kielemezi mindezt. Ez világossá válik a műben haladva, mely az etnikai karakterben fedezi fel a konfliktus (és zsidó befolyás) gyökereit, természetes ellentétek mentén – még egy alfejezet is lett konkrétan ennek szentelve.

A mű címében a „zsidó” és „manipuláció” szavak együttese egy jóval kidolgozottabb értelmet hordoz, mint amit az egyszerűbb, konspiratív polémiákra emlékeztető borítókép sugall. Többször kifejtettem a kiadónak, hogy ez a „bábmester” klisé részben ütközik a művem tézisével, de annak ellenére, hogy korábban ígéretet kaptam arra, hogy a könyv nem jelenik meg olyan borítóval, ami nekem ne felelne meg, ezen a konkrét elemen nem változtattak. Mindenesetre a könyv belső megjelenítése az én kéziratom formázását követi, és mint olyan, esztétikailag illik az anyaghoz. A mű végeredményben fontosabb tartalmi részét, tehát magát az olvasmányt megjelenés előtt volt módom részletesen ellenőrizni, így ezért én felelősséget tudok vállalni, ha a borítóért nem is.

– Az utóbbi időben a magyarországi politikai porondon rendszeresen felbukkanó téma a Fidesz-kormány alatti állami támogatások kérdése, melyekből nemzetellenes elemeknek is jutott bőven. Némi szarkazmussal: milyen támogatás eredménye ez a monumentális és nemzetközi figyelemben részesülő mű?

– A teljes anyag bármiféle támogatás nélkül készült, és az én egyszemélyes munkám eredménye. (És mivel manapság már jelennek meg mesterséges intelligencia által generált könyvek is, az utókor számára érdemes leszögezni azt is, hogy a művemben semmilyen szerepet nem játszott a generatív MI.)

A 2010-es Fidesz-kormány egyik első lépése volt, hogy törvénybe iktatta a „holokauszttagadás” büntetését (Btk. 333 § és 269/C §), ami miatt ez a mű Magyarországon nem jelenhet meg. Bár az anyag higgadt hangnemben és akadémiai stílusban készült, a fenti törvény mellett még releváns lehet a közösség elleni uszítás bűncselekménye (Btk. 332 §) is talán, amit egy agresszív jogi csapat talán sikeresen megindokolhatna egy esetleges eljárásban a művem kapcsán, főleg ha olyan – Fidesz által támogatott – agresszív csoportokra gondolunk, mint az EMIH és a TEV, akik a Kuruc.info ellen is felléptek már (amiben szintén szerepet játszott a Fidesz). Támogatás helyett az ilyen alkotásoknak az üldöztetés, elfojtás, cenzúra jár inkább.

Mindezt nem önsajnáltatásból mondom, mert üres zsebbel megalkotni egy ilyen művet sajátos büszkeséggel jár, de – az utókor számára ismét – érdemes lehet mindezt kontextusba helyezni. Például a Fidesz-kormány alatt az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA; ma inkább Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal [NKFIH]) támogatta a Labrisz vezető figurájának, a pszichoanalitikus deviáns Borgos Annának és a hazai pszichoanalízis és neoliberalizmus prominens akadémiai képviselőjének, Erős Ferencnek a projektjeit. A 2014 és 2017 (azonosítószám: K 109148), majd 2018 és 2024 közötti projektek (K 124192) több átfogó programot valósítottak meg a deviancia normalizálásának és egyéb könnyen megjósolható alapelveik mentén, számos könyv és kutatási anyag megvalósítását eredményezve, beleértve az Imágó Budapest folyóirat tartalmát is, mely akadémiai köntösben ontja mindazt, amit elvileg a NER ellenzett, ezzel magas presztízsű muníciót szolgáltatva a korrozív erők képviselői számára.

A Magyar Tudományos Akadémia beszámolója szerint a K 124192 tejes összege 21 993 000 forint volt (lásd itt, 207. o.), míg a K 109148 teljes összege 13 971 000 forintot jelentett, tehát közel 36 millió ment el az elnyomottaknak és kirekesztetteknek csak erre a két projektjére a kirekesztő Fidesz-kormány alatt – melynek uralma alatt inkább én és a hozzám hasonlók kényszerültek álnév alá. Mindez a Borgosék számára még kedvezőbb Tisza-kormány alatt is láthatóan így marad, miközben ők immár kisiskolásokat oktathatnak ki a civilizációt szétmaró elméleteikről.

A Soros-féle CEU könyvkiadója, a Central European University Press pszichoanalitikai könyve (magyarul: Pszichológia és politika: a tudomány és az ideológia metszéspontjai a pszi-tudományok történetében), mely a jellemző neoliberális álláspontokat propagálja történelmi elemzéseken keresztül, a K 124192 azonosítószámú OTKA (NKFIH) kutatási támogatás egyik eredményeként jelent meg

De vehetjük például az EU-s és állami támogatású Szellem és Tudomány folyóirat példáját is, melyen belül Rada János „Romák és nem-romák együttélése a magyar történelemben” című írása külön kiemeli, hogy műve „az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában valósul[t] meg” (Rada, 2018, 186. o, 1. lábjegyzet). Ebből megtudhatjuk a cigány–magyar konfliktus kapcsán, hogy „a többségi társadalom soraiban – ha lappangva is – többnyire később, az együttélés nyugalmasabb periódusaiban is továbbél egy olyasfajta előítéletes attitűd, amely cigány kisebbséget a társadalom alsó rétegeiben tartja”, és a cigányok deviáns helyzetéért is a magyarok felelősek „a mai napig megbélyegző, társadalmi integrációjukat gátló sztereotípiák” által (190. o.). Miközben Novák Elődöt a kormánypárti házelnök ötmillió forintos bírsággal büntette 2023-ban a „cigánybűnözés” szó kimondása miatt, kaptunk magyarokat hibáztató, cigányokat mosdató akadémiai anyagokat az állam jóvoltából.

Hogy a Kuruc.info továbbra is érintve legyen, említést érdemel itt még Barna Ildikó és Knap Árpád ELTE-s szociológusok 2019-es tanulmánya is, mely a kortárs antiszemitizmust volt hivatott vizsgálni. Ez az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg, és több Kuruc-írás is idézésre kerül benne, bár a szerzők megnevezése nélkül. A felszínes elemzés hosszasabb reakciót nem érdemel, de illusztráció gyanánt érdemes itt rámutatni, hogy a szerzők szerint „konspiratív” dolog, hogy a Kuruc-cikkek „például a zsidókat »homopropagandistáknak« vagy »deviáns propagandistáknak« ábrázolják. E témakörben megjelent cikkek szerint a Pride-felvonulásokat általában, és a Budapesti Pride-ot különösen »zsidó pénzből« finanszírozzák” (Barna és Knap, 2019, 84. o.).

Ez, hogy csak annak magyar vonatkozásánál maradjunk, nem holmi antiszemita vád, hanem az ún. „Budapest Pride” egyik főszervezője, Hanzli Péter által is elismert tény. Amint 2015-ben fogalmazott: „Legjelentősebb támogatónk az Open Society Foundations”. A közelmúltban kisiskolásoknak a nemi karaktereket aláásó, deviáns-normalizáló kioktatást tartó Emberség Erejével nevű csoportot is George Soros (immár Alexander fia által igazgatott) 2,3 millió dollárnyi támogatása, tehát közel 857,2 millió forintnyi pénze segíti mindebben (Kárpáti, 2026). Bár ez utóbbi miatt volt némi felháborodás, a „zsidó” szó soha fel nem merül. Ha Soros származására bármi utalás történik, jellemzően a „magyar” jelzőt kapja – annak ellenére, hogy közismerten zsidó identitása motiválja a „nyílt társadalmakért” folytatott küzdelmében.

Barna és Knap anyaga kapcsán szintén árulkodó módon az én egyik írásomat elemző bekezdésükben idézőjelek között közlik, hogy „a keresztény rend iránti ősi gyűlölet” motiválja írásom szerint a zsidókat a pornográfiában betöltött szerepüket illetően, de a hivatkozott tanulmányomban ilyet nem írok, így nem derül ki, honnan származik ez az idézet. Feltehetően belekeveredtek a forrásanyagaikba, mert ez inkább a prominens amerikai zsidó pornográfus Al Goldstein szavaira emlékeztet, akit egy másik 2016-os írásomban idéztem, és aki maga mutatott a kereszténység megvetésére mint zsidó motivációra a pornográfián belül (ugyanott a zsidó akadémikus Nathan Abrams írása szintén idézésre kerül, aki maga is erre mutatott rá). Az efféle trehány és pontatlan, de az antiszemitizmus elleni fellépést „tudományos” alapokkal ellátó célnak megfelelő elemzésekre is tehát állami pénzek mentek a Fidesz-kormány alatt. A zsidó irodalomtörténész Ungvári Tamás két könyvének újrakiadása is megért a kormánynak 27 millió forintot 2017-ben például, de ez a lista hosszas...

Nem most vetül először kritikus nemzetközi fény Csonthegyi munkásságára. A képen az Ausztráliától Amerikáig ismert Szenes Eszter a Nemzetközi Terrorizmusellenes Központ (ICCT) gondozásában rendkívül felszínes tanulmányként később kiadott kutatását ismerteti 2021. április 13-án „Transznacionális ökofasizmus: a klímaváltozás kizsákmányolása” címmel. (A Norwich Egyetem Béke- és Háborúközpontja / a Közép-európai Egyetem Szociológiai és Társadalomantropológiai Tanszéke)

– Miért van szükség még mindig könyvekre egy olyan korban, amikor rövid Facebook-, YouTube- és TikTok-videók tíz- és százezres, néha milliós nézettséget produkálnak?

– A részletes megismerés fontosságát nem szabad elhanyagolni a szélesebb hatás érdekében; a kettő létezhet együtt is. A rövid elemek (mémek, narratív alapok) fontosak lehetnek, hiszen ezek jobban eljutnak a tömegekhez és jobban alakíthatják a kulturális vagy politikai kereteket is. Mindennek szerepét a fehér nemzetek átformálásában is láthattuk, melyekre ki is térek itt-ott a műben. Ezek azonban jellemzően hosszasabb, mélyebb elemzésekből fakadnak, így még ha meg is értem, hogy írásaim egy réteghez szólnak, úgy érzem van szerepük a teljes képen belül. Tanulmányomban például számos példán keresztül részletesen mutatom be, hogy a zsidó értelmiségi és akadémiai aktivizmus miként fejtett ki hatást „fentről lefelé” – főleg a média és sajtó berkeiben már elhelyezkedett társaik segítségével, akik részleteire bontották ezeket a sokszor bonyolult pszichológiai és teoretikus alapokat, és kulturális adagokban terjesztették őket.

Így őrölt a Sigmund Freud-, Ferenci Sándor- vagy Wilhelm Reich-féle pszichoanalitikai vonal malma a szexualitás és kultúra terén, vagy hasonló alapokon a Frankfurti Iskola a fehér attitűdök kapcsán, de a feminizmus esetében is ezt láthatjuk, melynek teoretikus részével kevesebben ismerkedtek meg részletesen, miközben a „mémjei” elterjedtek, egyebek mellett. Napjainkban például a „genderizmus” terén láthatjuk mindezt, melynek terjedelmes elméleti és akadémiai alapjai vannak, attól függetlenül, hogy a legtöbb szivárványzászlót lobogtató inkább a mémekkel és trópusokkal van felfegyverkezve ebben a konkrét kulturális (és szellemi) harcban. A könyv bevezetőjének „Az ismétlés és tisztánlátás fontossága” szekciójában is tárgyalom ezt.

– A mű alapvető értékei mellett konkrétan a magyar közönség számára mi lehet kiváltképp érdekes ebben a trilógiában? Akár úgy is kérdezhetnénk, hogy a magyar és a nemzetközi közönségek számára külön-külön vagy együtt milyen elemek lehetnek különösebben is érdekesek?

– Magyarország az anyagban egy úgynevezett összehasonlító külső validációs eszköz, ahol a „külső” kifejezés arra utal, hogy itt önálló replikációs alanyról van szó. A tudományos kutatások jellemzően kontrollcsoportokkal és összehasonlító alanyokkal demonstrálják, hogy például egy jelenség replikálható más környezetben is (tehát nem feltétlenül a specifikus nyelv, kultúra, és egyéb külső hatások eredményei a jelenségek). Hazánk történelme bőséges tárháza a zsidó befolyásnak, így mindez összehasonlító szerepet kap, demonstrálva, hogy az angol nyelvterületen, avagy a nyugati, nyugat-európai (esetleg keletibb, szláv) kultúrtérségen kívül is ugyanazok a zsidó viselkedési elemek jelennek meg – egy kis, furcsa nyelvű, részben más politikai és kulturális berendezkedésű országban is. Hasonlóan sokféle történelmi és vallási környezetben is kimutatható mindez, melynek kidomborítása persze nem marad el az anyagban.

További példák mellett említést érdemel például a holokauszt témáját – jobban mondva, a holokauszt témájára épülő zsidó befolyásolási mechanikákat – taglaló VII. rész 16. fejezetében található alfejezet, egy esettanulmány, mely hazánk úgynevezett egynapos „gázkamrájának” a történetét ismerteti. Ez a Kőszegnél állítólag kialakított és egy napig használt gázkamra magyar közönség számára ilyen összeszedett és zsidókritikus formában üdítő lehet, de a nemzetközi revizionista tábor számára főleg, ahol mindez tulajdonképpen ismeretlen. Germar Rudolf terebélyes Holocaust Encyclopaedia enciklopédiája nem említi. Érdemes lenne pedig, mert egy kimondottan jellemző mikrokozmosza Kőszeg Auschwitznak és a többi mára már mitikus helynek.

Ez az összehasonlító jelleg tehát érdekes lehet mind a magyar, mind a nemzetközi olvasók számára, főleg mivel a VIII. rész produkálja az eddigi talán legátfogóbb zsidókritikus elemzését a hazai első hullámos feminizmusnak. Hasonló esettel van dolgunk a hazai pszichoanalízis története kapcsán, mely a máshol megfigyelhető freudi zsidó elemet hozza – sőt, talán arra még rá is tesz egy lapáttal, Ferenczi Sándor úttörő szerepével az élen. A pszichoanalízis Ferenczi nevével fémjelzett úgynevezett Budapesti Iskolája még a számok terén is zsidóbb volt például Sigmund Freud bécsi körénél, ami a megjósolható karaktert kölcsönözte neki – ami itt az igazán fontos szempont. Ezzel a témával a második kötet V. részének 12. és 13. fejezete foglalkozik, sok exkluzív archív dokumentumot és mellőzött akadémiai anyagot felhasználva. A IX. részben és utószóban hazánk viszonya a keresztény cionizmus nemzetközi kontextusában megint csak érdekfeszítő lehet, ahogy a IV. részben a kulturális történelmünkben játszott zsidó szerep is.

A három kötet nemzetközi elemzést nyújt, de ennek folyamán tehát szinte minden komolyabban vizsgált témában felbukkan Magyarország történelmének egy-egy szelete, s az abban játszott zsidó szerep, összehasonlítva a nemzetközi zsidó szereppel, körülrajzolva a korrozív, felforgató jelleget. Ez tehát tudományos jelleggel replikálható, más kulturális, politikai, nyelvi és vallási környezetben is – a központi elem a zsidó jelleg marad.

A könyv adatai és rendelési lehetőségek:

Szilárd Csonthegyi: Warfare Through Manipulation: Group Conflict Between Jews and Gentiles. Volume I. Foundations and Strategies. Antelope Hill Publishing, 2026. xxxviii + 530 oldal.

Előszó: Kevin MacDonald.

ISBN: 979-8-89252-078-2.

A könyv hivatalos oldala:
https://antelopehillpublishing.com/product/warfare-through-manipulation-volume-i-foundations-and-strategies-by-szilard-csonthegyi/

Amazonon is hamarosan lehet rendelni, ezt Európából célszerűbb.

Hivatkozott irodalom:

• Barna, Ildikó & Knap Árpád. 2018. “Antisemitism in Contemporary Hungary: Exploring Topics of Antisemitism in the Far-Right Media Using Natural Language Processing.” Theo-Web. Zeitschrift für Religionspädagogik Vol. 18, No. 1: 75–92.
• Bouchard, Thomas J. & Matthew McGue. 1990. “Genetic and Rearing Environmental Influences on Adult Personality: An Analysis of Adopted Twins Reared Apart.” Journal of Personality Vol. 58, No. 1: 263–292.
• Bouchard, Thomas J.; David T. Lykken, McGue Matthew, Nancy L. Segal & Auke Tellegen. 1990. “Sources of Human Psychological Differences: The Minnesota Study of Twins Reared Apart.” Science Vol. 250, No. 4978: 223–228.
• Endrődy, Géza. 1897. A bűnügyi nyomozás kézikönyve. Kármán.
• Helmolt, Hans F. 1908. “A Friend of the Gypsies.” Itt: Journal of the Gypsy Lore Society: New Series. Volume 1 (July 1907–April 1908). (193–197) Gypsy Lore Society.
• Kárpáti, András. 2026. „Ők pénzelik az iskolákban is érzékenyítő pécsi alapítványt.” Magyar Nemzet (2026. október 17).
• Krueger, Robert F.; Kristian E. Markon, Thomas J. Bouchard, Jr. 2003. “The Extended Genotype: The Heritability of Personality Accounts for the Heritability of Recalled Family Environments in Twins Reared Apart.” Journal of Personality Vol. 71, No. 5: 809–833.
• Markon, Kristian E.; Robert F. Krueger, Thomas J. Bouchard, Irving I. Gottesman. 2002. “Normal and Abnormal Personality Traits: Evidence for Genetic and Environmental Relationships in the Minnesota Study of Twins Reared Apart.” Journal of Personality Vol. 70, No. 5: 661–694.
• Rada, János. 2018. „Romák és nem-romák együttélése a magyar történelemben.” Szellem és Tudomány 9. évf., 1. sz.: 186–197.
• Rushton, Philippe. 2005. “Ethnic Nationalism, Evolutionary Psychology and Genetic Similarity Theory.” Nations and Nationalism Vol. 11, No. 4: 489–507.
• Segal, Nancy L. 2017. Twin Mythconceptions: False Beliefs, Fables, and Facts about Twins. Academic Press.