Dióhéjban jellemezve az átlagos feketét: tolvaj, szaporodik mint a légy, lusta, követelődző, hazug, nincs felelősségérzete, mindent megrongál, tönkretesz, vagy elpusztít, ami csak a kezébe kerül. Nem becsüli a természetet, kegyetlen az állatokkal, és talán egyetlen egy fekete se ismeri el, ha valamiben hibás.

Az európai köztudatban Dél-Afrika (ezután DA) valamikor úgy élt, mint mesés arany- és gyémántlelőhely, a harcias zulu-kaffer törzs vidéke, és ahol valamikor búrok háborúskodtak a mohóan terjeszkedő angol világbirodalommal. A II. világháborút követően, az "apartheid" rendszer hivatalossá tétele után (1948) DA a nemzetközi érdeklődés előterébe került. Az ország mai állapotának megértéséhez hasznos egy vázlatos történelmi áttekintés. Itt jegyezhető meg, hogy Afrika neve az arab "kafir" (hitetlen) szóból ered. Az arabok így nevezték a feketéket, akik nem hallottak Allahról.

Afrika déli része az ember egyik legősibb megjelenésének színhelye, amit számtalan barlangi lelet bizonyít. Az ország ma is azonosítható embertípusai közül a busmanok már 30000 évvel ezelőtt is ezen a vidéken vadásztak. Az állattenyésztő hottentották nyomai Krisztus koráig vezetnek vissza. Az első fekete (néger) törzsek Kr.u. 300 körül északról jelentek meg a Limpopo folyó déli partján. Ezután DA keleti részén, főleg az Indiai-óceán partvidékén lassan vándoroltak dél felé, amíg Kr. u. 700 körül el nem értek a kontinens délkeleti vidékéhez (a mai Port Elizabeth város környéke). Innen már nem vándoroltak tovább.

DA modern történelme a 17. század közepével kezdődik, amikor a Holland Kelet-indiai Társaság a mai Fokváros helyén élelem-, és vízutánpótló állomást, kórházat és erődöt épített. A lassan gyarapodó fehér telepesek - javarészt puritán, protestáns hollandok és franciák (hugenották) - a következő 100 évben kiterjesztették hatásterületüket a mai DA délnyugati felére. E túlnyomóan száraz területen akkor csak a hottentották kisebb csoportjai éltek. A fehérek és feketék 1770 körül találkoztak a már említett délkeleti partvidéken. Közel 100 évig az óceánba torkoló Great Fish (Nagyhal) folyó volt köztük a nem hivatalos határ. Közben állandó csetepaték zajlottak a két faj között a feketék marhalopó expedíciói miatt (a marhák száma a feketéknél a mai napig státuszszimbólum).

A 18. század végére az angolok lettek a legerősebb és legerőszakosabb gyarmatosítók. A független életmódjukat féltő búrok ("voortrekkerek") a mai ország középső és északi részébe húzódtak, és megalapították az Orange Szabad Állam és Transvaal köztársaságokat. A déli és keleti rész Cape Province es Natal néven Anglia gyarmatává vált.

A gyémánt- és aranylelőhelyek felfedezésével (1867 ill. 1886) mindkét búr területen gyökeresen megváltozott a helyzet. Egyrészt tömegével érkeztek szerencsevadászok a világ minden részéből, köztük a zsidók tízezrei. Ezzel egy időben a kincsek megszerzésére az angolok megtámadták a két búr köztársaságot. Az első háborút a búrok nyerték, de a véres 2. háborúban (1899-1902) a világbirodalom irgalmatlan kegyetlenséggel mindent bekebelezett. Közel 30 ezer búr farmot földig égettek, a férfiakat kényszermunkára vitték, a nőket és gyerekeket a világ első koncentrációs táboraiba terelték, ahol 27 ezren elpusztultak, nem is beszélve a sok fekete farmmunkásról.

1910-ben megalakították a Dél-afrikai Uniót. Anglia igyekezett békítő politikát folytatni. Óriási gazdasági fejlődés indult meg, elsősorban a bányaiparban. A nagy angol vállalatok a legalacsonyabb bérek fizetésére törekedtek s ezért fehéreket csak korlátolt számban alkalmaztak. Ehelyett Afrika déli feléből a feketék százezreit csődítették a bányákhoz.

Az Angol Világbirodalom (British Commonwealth) részeként DA, a búr többség akarata ellenére, belesodródott mindkét világháborúba.




1948-ban a búr Nemzeti Párt (NP) győzött a választásokon, s a hosszú másodrendűség és megaláztatás után megszerezték a politikai és kulturális hatalmat az angolokkal szemben, tágabb értelemben a fehér kisebbség uralmát a nem-fehér többséggel szemben. A következő 40 évben az NP sikeresen azonosította magát a fehérek létérdekeivel és ezért hozzálátott az "apartheid" (azaz racial segregation, magyarul faji elválasztás) megvalósításához.

Az apartheid politika fő alapja azon a reális megállapításon nyugodott, hogy életfelfogásban, értékrendben, szokásokban és hagyományokban annyira különböző fajok, mint a fehér és fekete, nem képesek harmonikus együttlétben élni. Az apartheid valójában az állatvilág és az emberi közösségek egyik íratlan törvénye ("hasonló örül a hasonlónak"), de egy sokfajú, gazdaságilag fejlett országban, ahol a fajok munka révén egymásra vannak utalva, teljes különélésük szinte megvalósíthatatlan.

Mielőtt folytatnám a történetet, talán hasznos felsorolni a fontosabb fajokat és közelítő számarányukat. Az ország lakossága jelenleg 45 millió körüli, de a több millió Zimbabwéből beáramlott feketével közel lehet az 50 millióhoz. Ebből 80% fekete, akik 11 főbb törzsből származnak; a fehérek 10%-ot tesznek ki, azaz legfeljebb 5 milliót; a főleg fehér/fekete/maláji keverékből kialakult színesek száma 3,5 - 4 millió; végül az Indiából származó muszlimok és hinduk száma 1 millió körüli. A hottentottákat a fehérek tizedelték meg, maradványukból keveredés révén színes lett. A feketék a busmanok sorsát pecsételték meg, a kevés túlélő összeolvadt velük, vagy a Kalaháriba húzódott vissza, ahol a mai napig ősi életmódjukat folytatják.

Az apartheid-évek alatt az országban biztonság uralkodott. Miután DA saját elhatározásából 1961-ben megszűnt az Angol Világbirodalom tagja lenni, hallatlan gazdasági fejlődés indult meg, amely a nyolcvanas évek végéig tartott és minden emberfajra előnyös volt. Európából ezekben az években érkezett a legtöbb fehér bevándorló, nagy többségükben szakemberek. Megemlíthető, hogy a feketék részére ekkor létesültek modern egyetemek és a déli félteke legnagyobb és valószínűleg legjobb kórházai.

A merev apartheid-törvényeknek kétségkívül nagy hibái is voltak, melyek az emberi méltóság megsértésére vonatkoztak, és talán főképpen az, hogy a gyakorlatban nem lettek végrehajtva logikusan és becsületesen. Például a feketék szabadon vásárolhattak a fehér üzletekben és áruházakban, vagy a fehér családokban nagyon sokszor fekete dadák gondozták a kisgyerekeket (különösen búroknál). Viszont nem léphettek be éttermekbe, egyesületekbe, sőt, még a református templomokba se.
A hatvanas évektől kezdve a liberális és kommunista propaganda által felszította hisztéria DA boszorkányüldözésévé fajult. Célja egy olyan bűnbak felállítása volt, aki Afrika minden bajáért felelőssé tehető, s emellett jó szolgálatot tesz nyugati politikusok népszerűsítésének (pl. Bob és Edward Kennedy, és sokan mások).




A XX. század totalitárius szelleméhez méltóan a propaganda nem tétovázott a "fajgyűlölő" DA-i rendszert az abszolút rosszal azonosítani, és erőszakos megdöntését előkészíteni. A fehér uralom elsöprésének tervét nem a fekete tömegek iránti együttérzés sugallta, hanem az ország kincseinek megkaparintása.

Az apartheid korszak utolsó elnökét, a 73 éves Pieter Botha-t, az NP liberális beállítottságú kormánytagjai 1989-ben a parlament segítségével "betegszabadságra" küldték, azaz eltávolították a hatalomból. Az új elnök De Klerk miniszter lett, aki rohamléptekben számolta fel az apartheid korszakot. 1990 elején kiszabadultak a politikai foglyok (néhány százan lehettek, a legnevesebb Mandela volt), legalizáltak minden terrorista mozgalmat (az ún. "felszabadító hősöket") mint az African National Congress-t (ANC) és a kommunista pártot is.

Ezután gyorsan következtek az események. Három évig tartó fehér-fekete "alkotmányhozó" tárgyalások után De Klerk tálcán adta át a hatalmat az ANC-nek. Az 1994-ben tartott általános választásokon az ANC fölényesen győzött.

Az első elnök Mandela volt. Javára legyen mondva, hogy 27 évi börtön és házi fogság után a fajok közti békítő politikát hirdette. Utódául Mbekit jelölte, akit saját pártja, az ANC, az elmúlt hetekben rúgott le az elnöki "emelvényről". Mbeki egy karakter nélküli, az ország valódi problémáit mellőző, alattomos fehérgyűlölő, senkiházi hazudozó volt. Kilenc éves garázdálkodása többek között a közbiztonság vészes romlását, az ország kitűnő infrastruktúrájának lezüllesztését, a fehér szakemberek, orvosok, ápolónők, stb. tömeges kivándorlását, az AIDS elterjedését és még sok más bajt eredményezett. Mbeki minden fontos probléma megoldása elől kitért, vagy egyenesen tagadta, hogy létezik. Jellemzésére csak két példát említek: Mbeki szerint ő még életében nem találkozott AIDS-sel (a DA-i feketék ±30%-a AIDS-es); vagy Zimbabwében nincs se vérengzés, se éhínség (mégis a zimbabwei menekült feketék milliói élősködnek rajtunk).


Több mint 40 éves dél-afrikai tartózkodásom alapján szeretném (ezek után) megosztani személyes véleményemet a DA-ban élő emberfajtákról, elsősorban a feketékről.

Feketék

Dióhéjban jellemezve az átlagos feketét: tolvaj, szaporodik mint a légy, lusta, követelődző, hazug, nincs felelősségérzete, mindent megrongál, tönkretesz, vagy elpusztít, ami csak a kezébe kerül. Nem becsüli a természetet, kegyetlen az állatokkal, és talán egyetlen egy fekete se ismeri el, ha valamiben hibás. A még törzsi kötelékben élő feketéknél az egyik első dolog, amit egy kisfiú megtanul: hogyan kell ellopni valamit a szomszédtól anélkül, hogy észrevegyék. Sokan közülük rabló és gyilkos hajlammal születnek. Ezért nem meglepetés, hogy DA-ban egy évben átlag 20 ezer gyilkosság történik, ez az arány a világ legmagasabbjai között van. Különösen elterjedt köztük gyermekeik és általában a saját fajú gyerekek kínzása és gyilkolása, törzsi területeken sokszor rituális célokból. Nagyon gyakran pedofil hajlamaik kielégítésére használják őket.

Pusztító hajlamukra álljon itt egy példa. A nyolcvanas évek végén az apartheid törvények lazulásával megindult a feketék ellenőrzés nélküli beáramlása a nagy fehér városokba, különösen Johannesburgba. Először a városközpont 10-15 emeletes bérházait szállták meg, egy kis lakásba 20, 30 vagy még több jutott. A lakások heteken belül csatatérként nézték ki: kitörték az ablakokat, szétverték a WC-t, fürdőszobát (mikor a WC ürülékkel megtelt, a fürdőkádba végezték dolgukat), összetörték az ajtókat, a padlón tüzet gyújtottak, ami miatt sok egész bérház leégett. Mondani sem kell, hogy a belvárosok fehér lakói az invázió elől a külvárosi negyedekbe húzódtak vissza.

A volt francia és belga gyarmatokon működő orvosoknak feltűnt, hogy a fekete gyerek első éveiben minden téren, agyilag is, gyorsabban fejlődik a fehérnél. Előbb vesz tudomást környezetéről, előbb beszél és előbb tud járni. Ez az előny kb. 3 éves korban a legnagyobb. Hároméves kortól 10-12 évig a fehér (és minden más fajú) gyerek behozza a hátrányt. Ekkor intelligenciájuk nagyjából hasonló. Azonban amíg a más fajú gyerek ezután testben és szellemben tovább fejlődik, a fekete szellemi fejlődése megáll és így marad. Tapasztalat szerzése, lexikális tudása növekedhet, de intelligenciája nem. Absztrakt gondolkodásra képtelenek. Jellemző, hogy a fekete saját nyelven legfeljebb ötig tud számolni, azon túl már csak angolul. Nincsen bennük kezdeményező képesség, önálló gondolkozás, kritikus helyzetekben nem reagálnak, pl. ezért nem hallani DA-i légitársaságoknál fekete pilótáról.

A fekete jövőképe legfeljebb öt nap, ennél hosszabb távra képtelen tervezni. A mának él, lehetőleg mindent azonnal össze szeretne harácsolni. Ami a kezébe kerül, azt addig nyüvi, amíg tart. Utána újat követel.

Ezek után joggal felmerül fel a kérdés, hogy akkor miben tehetségesek? Kitűnő ritmusérzékük van a táncoláshoz és a zenéhez, különösen jól énekelnek kórusban. Nyelvtehetségük nagy. Még a hetvenes években Délnyugat-Afrikában (most Namíbia) néhány napot töltöttem a vadállatokban bámulatosan gazdag Etosha nemzeti parkban (30 ezer km² területű). Egyik este a vacsorát kiszolgáló fekete pincér nyelvtudásával büszkélkedett. Megkértem, hogy mondjon valamit németül. Erre ő: Heil Hitler!

Vannak sikeres természetgyógyászaik, bár több a csaló, mint a becsületes. Néhány jó orvos is akad közöttük. Részemről 1 vagy 2 százalékra teszem a feketék számát, akik intelligencia tekintetében képesek felvenni a versenyt a többi fajtával.

A következő eset, amely valóban megtörtént, jól jellemzi a fekete mentalitást. Egy birkafarmernál 30 évig minden nyár végén egy fekete munkása nyírta a gyapjút. Jó munkája jutalmául a farmer 100 birkát adott neki, hogy törzsterületen gondok nélkül megéljen belőlük. A farmer nagy meglepetésére a fekete egy év után megjelent nála, és munkát kért. A farmer csodálkozva kérdezte, hogy miért nem tud a birkákból megélni? Válasz: lenyírtam őket télen, és mind elpusztult a hidegben. Farmer: hogy tehettél ilyet, mikor 30 évig mindig nyáron volt a nyírás?! Fekete: mert nem volt ott a baas (főnök).

Hasonló esetek történnek minden más munkaterületen. Nálunk pl. már egy éve hetente egyszer jön egy fekete bejárónő lakást tisztítani. Feleségem megmagyarázta, hogy mit és hogyan kell tennie. A fekete néhány hétig mindent jól csinál, azután hirtelen egymás után másként teszi a dolgokat, mint ahogy megtanulta.

Felsorolt tulajdonságaik miatt a feketék képtelenek egy modern állam vezetésére, nem is beszélve a szükséges fejlesztésekről. A fekete adminisztratív hierarchia ellenben kitűnően ért a közpénz és külföldi adományok zsebre vágásához. Az állami pénzből saját fényűző házaikat építik fel, biztonsági őrökkel veszik körbe magukat, és évente cserélik a magáncélokra használt hivatalból járó luxusautóikat. Talán még ennél is nagyobb veszteséget jelent az országnak, hogy az állami intézményeknél és egyre több magánvállalatnál a munkájukhoz semmit se vagy alig értő feketék töltik be az igazgatói és más magas rangú pozíciókat, míg a fehér (hindu, esetleg színes) jóval alacsonyabb fizetésért végzi a munkát. A mázsánál is súlyosabb disznóra hízott igazgató tevékenysége abból áll, hogy ritkán bejön a munkahelyre és aláírásokat firkant.

Hasonló példákat a végtelenségig lehetne folytatni.

Összefoglalva a feketékről írottakat: fizikai tulajdonságaikat tekintve emberek, mert más fajú nővel való közösülésükből (sajnos) utódok születnek. Szellemi és lelki téren viszont nemcsak hogy nem érik el más fajok nívóját, hanem nézetem szerint a legtöbb emlős állatét, sőt, a madarakét sem. Az állat ugyanis csak önvédelemből és megélhetéséért öl, és kicsinyeit példamutatóan neveli (szemben sok emberrel).
Tudni kell, hogy DA-ban nem egy, hanem két választott faj van, akik kritikán felül állnak: fekete és zsidó. A legkisebb kritikáért rasszistának/antiszemitának leszel bélyegezve.
 

Fehérek

Valamivel több, mint 50%-uk búr, a többi angol, portugál, zsidó, görög, német, olasz és más európai bevándorlók. A búrok legértékesebb hányada a kb. 50 ezer farmer, akik az egész országot ellátják élelemmel és múltjukat tisztelik. Nem elhanyagolható kisebbségük üzletember, iparos, orvos, jogász, mérnök és egyéb szakember. Az apartheid-korszakban a városi búrok jelentős része az állami, provinciális és városi adminisztrációban talált állást. Java részük hivatalnoktípus, akik lustaságukról híresek. Úgy látszik ez fekete hatás! A farmerek kivételével nagy többségük elvesztette régi erényeit, főképpen a búr háborúban mutatott hősiességüket.

A 40 évig kormányon lévő Nacionalista Párt túlnyomóan búr szavazókra támaszkodott.

1994 óta a fekete uralom a hivatalokat is egyre növekvő számú semmittevő fajtájával duzzasztja, a fehérek, ha tudnak, más munkaterületeken kísérelnek szerencsét. Az ott ragadók (a kevésbé képzett munkaerő) fekete főnökeik iránti alázatossággal igyekeznek állásukat megtartani.

A búrokra jellemző a kétszínűség, ezt szomszédainkon is tapasztaljuk. Ezen a téren túltesznek az angolokon is. Jó példa kétszínűségükre, hogy az apartheid korban a felszínen szigorú, rendszeresen templomba járó reformátusok, akiknél vasárnap tilos volt a munka és szórakozás (kisebb vidéki helyeken még a vasárnapi autózást se nézték jó szemmel) s alkoholt se engedtek vásárolni, a valóságban gyakran kirúgtak a hámból. 1975 előtt többször voltam a szomszédos portugál gyarmaton, Mozambikban, különösen a vidám, eleven életű latin jellegű fővárosában, Lourenço Marquesban (most Maputo). Mint kikötőváros, természetesen volt kurvanegyede, ahol bárokban zajlott az élet. Arra autózva az utcákon megszokott volt a komoly kinézésű, testes búrok és a rossz lányok enyelgése.

Főként régebben nemritkán előfordult köztük a rokonságon belüli házasság, ezért viszonylag sok a szellemileg fogyatékos és torz fizikumú (általában betegesen kövér) egyén.

A búr háború következményeképpen a búrok nagy része ellenszenvesnek tartja az angolokat, különösen vidéken és a "rooie"- nek (angolul red neck, azaz 'vörös nyakú') gúnynevet használja azonosításukra. Ellentétben DA többi nem fekete fajával, a búrok nagy többségének vészidők esetén se lenne hova kivándorolnia.

Az angol eredetű fehérek száma 1 millió körüli. Elsősorban a kereskedelemben és az üzleti világban működnek, sokan orvosok és a technikai pályán működő szakemberek. Számos nagyvállalat, bánya és multinacionális cég is hozzájuk tartozik. Ezek közül kiemelkedik az Anglo-American, akik nem csak a legtöbb dél-afrikai aranybánya tulajdonosai, hanem nagyon sok bank, biztosító-társaság is hozzájuk tartozik (legalábbis főrészvényesek), és világszerte vannak bányáik és vállalataik.

Az apartheid idején az angol szavazók voltak a konzervatív liberális párt támogatói. A fekete uralom egyre nyomasztóbb viszonyai között a legtöbb külföldre emigráló angol nyelvű szakember.

Más fehér fajok közül kiemelkedik a félmillió portugál, akik nagy része Madeira szigetéről és az 1975-ben fekete államokká alakult Angolából és Mozambikból érkezett DA-ba. Igen szorgos nép, kitűnő építők és a zöldség-gyümölcs kereskedelem is nagyrészt az ő kezükben van.

Végül nem hagyható ki a "választott faj". Közelítőleg 150 ezren élnek az országban. Johannesburgban (=Jewburg) és Cape Townban koncentrálódnak. Többségük ortodox zsidó. A pénzvilágot uralják, de jelentős szerepük van a nagykereskedelemben és bányaiparban is. A búrok után a zsidó jogászok, ügyvédek és orvosok száma a legnagyobb. Akárcsak majdnem mindenütt másutt, Izrael és talán az USA kivételével, az itt született zsidók óriási többsége sohase tekintette hazájának DA-t. Annak ellenére, hogy az apartheid kor legnagyobb haszonélvezői között voltak, sajtójuk és közéleti személyiségeik állandóan gyalázták a rendszert és a nem fehéreket ellene uszították. A fekete uralom első éveiben dicshimnuszokat zengtek a fényes jövőről, de a helyzet rosszabbodásával elhallgattak, és sokan zöldebb mezőkre emigráltak. Azonban itt mindig meg fog maradni egy nagyon gazdag csoportjuk, mely a feketék hülyeségeit meglovagolja és még jobban növelik vagyonát. Az a mondás járja a fehérek között, hogyha majd ezek is kezdenek külföldre szállingózni, akkor már minden elveszett.

A többi fajra nem térek ki, kivéve néhány szóval a hindukra, akik zöme Durbanban és környékén él. Szellemi képességeiket tekintve nemcsak hogy elérik a fehéreket, hanem túl is szárnyalják. Főként a kiskereskedelemben működnek, és ahol lehet megkopasztják fekete vevőiket. A fekete ezért jobban utálja a hindut, mint a fehért. Sokan a vendéglátóiparban dolgoznak, de úgyszólván minden intelligenciát követelő foglalkozásban is ott találni őket. Nemhiába áll mögöttük a világ egyik legnagyobb ősi kultúrája: az összes faj közül ők keverednek legkevésbé más fajokkal és legjobban ragaszkodnak tradícióikhoz.

Karádi Zoltán

Kapcsolódó: Videó: fehérek megöléséről énekel a Nobel-békedíjas Mandela