A homoszexuálisokat a pedofilokkal összefüggésbe hozni gyakran demagógiának tűnhet, és sokan (még azok is, akik nem deviánspártiak) szemforgatva legyintenek, mondván „ez túlzás!” – mintha egy eltorzult, rosszindulatú sztereotípia lenne mindez csupán. Amellett, hogy a hagyományos (természetes úton, hosszabb idő alatt kialakult) sztereotípiák jellemzően statisztikailag pontosak, itt sincs ez másképp: bár nem „minden homoszexuális pedofil”, természetesen, köztük és a pedofilok között mégis van jelentős átfedés, így a bizonyos szintű összefüggés valós. Az alábbiakban bemutatásra kerülő tanulmányok és adatok stabil alapot szolgáltatnak ehhez a következtetéshez. Érdemes így az úgynevezett „Pride” deviáns programsorozatának idején alaposabban megismerni a témakört, és az ezzel kapcsolatos adatokat.
Példának okáért, az országgyűlési választások kampányának időszakában Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében szerepelt a zsidó Schőn Edina produkciós vezető Partizán nevű YouTube-csatornáján, ahol a ferde hajlamú Gulyás Márton kérdezte a pártvezért erről (1:13:20-nál):
Gulyás: A programban nagyon következetesen LMBTQP megjelöléssel utalnak a nem heteroszexuális emberekre. Jól sejtem, itt a P betű a pedofilokat jelöli?
Toroczkai: Igen, igen.
Gulyás: Tehát önök a pedofíliát olyan szexuális orientációnak minősítik, mint például a leszbikusság, a melegség, vagy a biszexualitás...
Toroczkai: Ezt azért nem lehet így kijelenteni...
Gulyás: Akkor miért használják egy betűszóban?
Toroczkai: Azért, mert számos olyan kutatás volt, és számos olyan kutatás van – függetlenül attól, hogy én személy szerint egyébként nem tartom szerencsésnek a kettő totális összegyúrását, de nem tiltakoztam ez ellen, hogy így szerepeljen a programban, ez is tény – egyszerűen azért, mert számos olyan kutatás van, ami azt mutatja, hogy a pedofilok között magasabb arányban találhatóak a homoszexuálisok mint egyébként a teljes társadalmon belül. Tehát olyanok, akik abúzust követnek [el]...
Gulyás: Milyen típusú kutatás, bocsásson meg?
Toroczkai: Hát, most nyilván fejből nem tudom megmondani, hogy kinek volt a kutatása...
Gulyás: Én az életben nem olvastam még ilyesmit, és azt gondolom, hogy ez nem egy, például mondjuk a világ, tehát a WHO által jóváhagyott kutatásnak tűnik a számomra.
Toroczkai: De egyébként az Amerikai Egyesült Államokban megjelent kutatásról beszélek...
Gulyás: Sok minden jelenik meg az Amerikai Egyesült Államokban, például onnan jön a Facebook is.
Toroczkai: De én ezt konkrétan át fogom küldeni önnek, ezt a kutatást, és számoljunk be erről...
Gulyás: Mindenképpen tegye meg...
Toroczkai: ...mert ez egy komoly kutatás...
Gulyás: Bocsánat, csak az a fontos, hogy akkor önök szerint a pedofília nem deviancia, hanem szexuális orientáció?
Toroczkai: Nem, nem, nem, ezért mondtam, hogy a kettőt azért ne gyúrjuk össze...
Gulyás: Önök gyúrták össze: „LMBTQP”!
Toroczkai: Bocsánat, de egyébként, és akkor válaszolok, egyébként a homoszexualitás is deviancia, tehát amit...
Gulyás: Azt értem...
Toroczkai: ...és a pedofília is egyébként deviancia.
Gulyás: Akkor hadd kérdezzem meg, bocsánat, ön szerint egy nem heteroszexuális ember és egy pedofil ember azonos veszélyt jelent egy gyerekre?
Toroczkai: Nyilván nem, erre utaltam, amikor azt mondtam...
Gulyás: Akkor miért nem különböztetik meg őket, tehát hogy ha devianciának is tartják a nem heteroszexualitást, megértve ezt az álláspontjukat, el nem fogadva, miért tekintik együvé tartozónak a pedofíliával?
Toroczkai: Hát nem együvé tartozó, de a kettőnek van egymáshoz köze mint deviancia, mint egyfajta szexuális deviancia, de a kettő nem ugyanaz, addig a pillanatig nem ugyanaz, ameddig mondjuk két homoszexuális ember, nyilván fölnőtt ember, saját szabad akaratából dönt úgy, hogy ők, nem tudom, egy párt alkotnak, az nyilván más, mint egy pedofil esetében, aki egy gyermekkel teszi ezt...
Gulyás: És nem lenne jó ezt a különbségtételt a programjukban is megjeleníteni?
Toroczkai: Hát külön így nem bontottuk szét, vagy tértünk ki rá, de egyébként nyílván beszélhetünk erről, mint ahogy most erről beszélünk, és akkor el tudom magyarázni.
Toroczkai: Igen, igen.
Gulyás: Tehát önök a pedofíliát olyan szexuális orientációnak minősítik, mint például a leszbikusság, a melegség, vagy a biszexualitás...
Toroczkai: Ezt azért nem lehet így kijelenteni...
Gulyás: Akkor miért használják egy betűszóban?
Toroczkai: Azért, mert számos olyan kutatás volt, és számos olyan kutatás van – függetlenül attól, hogy én személy szerint egyébként nem tartom szerencsésnek a kettő totális összegyúrását, de nem tiltakoztam ez ellen, hogy így szerepeljen a programban, ez is tény – egyszerűen azért, mert számos olyan kutatás van, ami azt mutatja, hogy a pedofilok között magasabb arányban találhatóak a homoszexuálisok mint egyébként a teljes társadalmon belül. Tehát olyanok, akik abúzust követnek [el]...
Gulyás: Milyen típusú kutatás, bocsásson meg?
Toroczkai: Hát, most nyilván fejből nem tudom megmondani, hogy kinek volt a kutatása...
Gulyás: Én az életben nem olvastam még ilyesmit, és azt gondolom, hogy ez nem egy, például mondjuk a világ, tehát a WHO által jóváhagyott kutatásnak tűnik a számomra.
Toroczkai: De egyébként az Amerikai Egyesült Államokban megjelent kutatásról beszélek...
Gulyás: Sok minden jelenik meg az Amerikai Egyesült Államokban, például onnan jön a Facebook is.
Toroczkai: De én ezt konkrétan át fogom küldeni önnek, ezt a kutatást, és számoljunk be erről...
Gulyás: Mindenképpen tegye meg...
Toroczkai: ...mert ez egy komoly kutatás...
Gulyás: Bocsánat, csak az a fontos, hogy akkor önök szerint a pedofília nem deviancia, hanem szexuális orientáció?
Toroczkai: Nem, nem, nem, ezért mondtam, hogy a kettőt azért ne gyúrjuk össze...
Gulyás: Önök gyúrták össze: „LMBTQP”!
Toroczkai: Bocsánat, de egyébként, és akkor válaszolok, egyébként a homoszexualitás is deviancia, tehát amit...
Gulyás: Azt értem...
Toroczkai: ...és a pedofília is egyébként deviancia.
Gulyás: Akkor hadd kérdezzem meg, bocsánat, ön szerint egy nem heteroszexuális ember és egy pedofil ember azonos veszélyt jelent egy gyerekre?
Toroczkai: Nyilván nem, erre utaltam, amikor azt mondtam...
Gulyás: Akkor miért nem különböztetik meg őket, tehát hogy ha devianciának is tartják a nem heteroszexualitást, megértve ezt az álláspontjukat, el nem fogadva, miért tekintik együvé tartozónak a pedofíliával?
Toroczkai: Hát nem együvé tartozó, de a kettőnek van egymáshoz köze mint deviancia, mint egyfajta szexuális deviancia, de a kettő nem ugyanaz, addig a pillanatig nem ugyanaz, ameddig mondjuk két homoszexuális ember, nyilván fölnőtt ember, saját szabad akaratából dönt úgy, hogy ők, nem tudom, egy párt alkotnak, az nyilván más, mint egy pedofil esetében, aki egy gyermekkel teszi ezt...
Gulyás: És nem lenne jó ezt a különbségtételt a programjukban is megjeleníteni?
Toroczkai: Hát külön így nem bontottuk szét, vagy tértünk ki rá, de egyébként nyílván beszélhetünk erről, mint ahogy most erről beszélünk, és akkor el tudom magyarázni.
Gulyás érvelésével több baj is van: egyrészt az LMBTQ betűszó nem csak szexuális orientációkat tartalmaz: a T („transzneműség”) egy nemi identitás, nem szexuális orientáció (szerintük), ahogy a „Q” (queer) és köreikben még használt „I” (interszexuális) vagy „A” (aszexuális) sem az feltétlenül, így efféle akadékoskodása öngól. A „P” nyugodtan beleilleszthető a betűszóba, mert a többihez hasonló deviancia: vagy szexuális, vagy nemi. Másrészt azért is beleillik, mert az „LMBTQ” köreiben már régóta zajlik kísérlet arra, hogy a pedofilokat is pont a Gulyásnak ma még állítólag nem tetsző „ez is csak egy szexuális orientáció, el kell fogadni, nem tehetnek róla” érvvel igyekeznek egyesek normalizálni. Az „egyesek” pedig nem névtelen bolondok egy furcsa fórumon, hanem akadémikusok és értelmiségiek, akik nyíltan beszélnek minderről, amint arra már több írásomban rámutattam (lásd itt vagy itt és itt, esetleg máshol). Például a New York-i zsidó professzor Stephen Kershnar, miután azzal érvel, hogy szex egy nyolcévessel „megengedhető”, így folytatja: „az az elképzelés, hogy ez [a szex] helytelen lenne akár még egy egyévessel is, nem teljesen egyértelmű számomra.” (Videó itt és itt.)
Gulyás Márton
Immár a „pedofil” is lassan sértő megnevezés, a „kiskorúakhoz vonzódó személy” (minor-attracted person; MAP) az udvarias kifejezés. A kanadai zsidó idegtudós és szexológus James Cantor például így tenné helyére a kirekesztő Gulyást: „Homoszexuális férfiként szólva úgy vélem, hogy a P-t is bele KELLENE foglalnunk [az LMBTQ-ba]. Ha másként tennénk, azzal elárulnánk azokat az elveket, amelyek a jogainkat biztosítják.” Máshol el is magyarázta, mire gondol, amikor egy „CsakEgyFiatalMap” (JustAYoungMap) felhasználónevű személy megköszönte neki pedofilpárti aktivizmusát, amire így reagált: „Csak azoknak az embereknek köszönhetem, hogy ma boldog, nyíltan homoszexuális férfiként élhetek, akik képesek voltak racionálisan gondolkodni. Nincs nagyobb öröm, mint segíteni ezt azoknak továbbadni, akiknek sokkal rosszabb lapokat osztottak, mint nekem.” Cantor és társai szerint a pedofília veleszületett orientáció, el kell fogadni, mert az elfogadás – szerintük – kevésbé fogja a pedofilt gyerekmolesztálásra késztetni, mivel kevésbé lesz frusztrált. Ezt az érvet a muszlim terrorizmus kapcsán is hallottuk már: a mi hibánk, hogy lemészárolnak minket, hiszen nem érzik eléggé beilleszkedve magukat... A párhuzam ugyanakkor korrekt: ha normálisnak fogadjuk el az aberrációt, miért ne fogadnánk el egy másmilyen aberrációt is?
Gulyás „az életben nem olvas[ott] még” a homoszexualitás és pedofília kapcsolatáról. Jellemző, hogy egy deviánspárti propagandista sem ismeri – avagy úgy tesz, mintha nem ismerné – a saját maga által képviselt csoportot, de ennek ellenére a társadalomra erőltetné annak normalizálását, ahogy az is jellemző, hogy egyből a magas státuszú, politikailag korrekt intézmények pecsétjére összpontosít (nem „WHO által jóváhagyott” – mintha a WHO nem szerepelt volna le csúnyán az elmúlt 2 évben), semmint az adatok által bemutatott valóságra. A reakció kiszámítható, mivel elvtársai az elmúlt évtizedekben folyamatosan foglalták el a politikát és kultúrát alakító befolyásos intézményeket (akadémia, popkultúra, sajtó, média), így a számára többnyire megfelelő narratíva dominál ezekben. A magas státuszú intézmények elismerő pecsétje ezért gyakori hivatkozási pont. Például a homoszexualitás is beismerten, kimutathatóan politikai nyomásra, és ideológiai vágányon haladva került ki a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) akkori kiadásából, és lett aztán kulturálisan és politikailag is normalizálva, amint azt a folyamatot évekkel ezelőtt már bemutattam. Amikor ezen intézményekben, folyóiratokban leközlésre kerül valamilyen eretnek vonalat képviselő álláspont, Gulyás elvtársai jellemzően heves lobbizásba fognak, hogy azt visszavonassák, eltüntessék, szerzőit megbüntessék – a Retraction Watch honlap is ilyen (gyakran politikai) eseteket dokumentál. Hasonlóan, a megjelenő tanulmányok, nyilatkozatok és állásfoglalások is politikai szűrőn mennek keresztül, de minderre majd később térünk vissza.
A számok valósága
A homoszexualitás és pedofília kapcsolatára komoly, szakmai körökben közismert bizonyíték létezik – bizony, szakértők által ellenőrzött (peer review) és tekintélyes folyóiratokból is, sok esetben több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakképzett kutatóktól, ha valakinek a státusz fontos. Az említett beszélgetésben a Toroczkai által hivatkozott tanulmányok feltehetően az általam pár éve bemutatottak lehetnek, tekintve, hogy a pártelnök egyik e témát vizsgáló videójában idézett írásomból. Gulyás előítéletes feltételezése ellenére a Blanchard et al. (2000) a tekintélyes Archives of Sexual Behavior tudományos folyóiratban jött le anno; a Freund et al. (1984) a Routledge által kiadott Journal of Sex & Marital Therapy folyóiratban; a Freund et al. (1989) a The Journal of Sex Research szexológiai folyóiratban; az Elliot et al. (1995) a Child Abuse & Neglect gyermekbántalmazással foglalkozó nemzetközi és interdiszciplináris folyóiratban; a Bickley és Beech (2001) pedig a kriminalisztikai International Journal of Offender Therapy and Comparative Criminology folyóiratban. Mindegyik szaklap szakértők által ellenőrzött kiadvány. Ezeket akkor így mutattam be:
Ray Blanchard szexológus egyik 2000-es tanulmánya szerint a gyerekekhez vonzódó férfiaknak 25-40 százaléka a fiúkat részesíti előnyben. 260 vizsgált pedofilt három csoportra tudtak osztani: 152 heteroszexuális (csak lányok iránt vonzódó), 43 biszexuális (fiúk és lányok) és 65 homoszexuális (csak fiúk). Így 25% volt homoszexuális pedofil, illetve 41,5%, ha a mindkét nemet molesztálókat is beleszámítjuk. Kurt Freund szexológus 1984-es adatai is hasonlóak, egyik tanulmányában 32 százalékban állapítja meg a vizsgált több száz pedofil bűnesetben a homoszexuális gyerekmolesztálások arányát. Egy 1989-es tanulmányában pedig azt olvashatjuk, hogy a gyerekmolesztálók egyharmada fiú áldozatokat céloz meg. Michele Elliott pszichológus egy 1995-ös tanulmányában, mely gyerekeket célzó férfi szexuális bűnözőket vizsgált, 14 százalékban homoszexuális és további 28 százalékban biszexuális elkövetőket találhatunk, így összesen 42% a nem heteroszexuálisok aránya közöttük. Ehhez kapcsolódóan James Bickley és Anthony Beech pszichológusok 2001-es tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a fiúkat célzó szexuális bűnözők között kb. kétszer akkora a bűnismétlés aránya mint a lányokat célzóknál.
A hivatkozott írásban mindezt csak érintőlegesen említettem, de létezik ennél átfogóbb ismeretanyag is a témáról. Egy homoszexuális nem egyenlő egy pedofillal, ahogy a szexuális inverzió jelenléte sem garantáltan okoz pedofíliát, de egy ilyen szexuális fogyatékkal élő deviáns sokkal nagyobb valószínűséggel pedofil mint egy normális pszichoszexuális fejlődésen átesett egészséges (heteroszexuális) ember. Egy degeneratív orientáció kialakulása nyilván nem meglepő, ha egyéb degenerálódással jár. Mivel társadalmi szinten csoportokról beszélünk, fontos ismerni, hogy melyik csoport tagjai jelentenek nagyobb veszélyt ilyen-olyan területeken.
A hosszú múltra visszatekintő egyik említett szaklap
Egy két intézményből és négy egyetemről (Louisville, Stanford, Los Angeles, Nebraska-Lincoln) összeállt hatfős kutatócsoport tanulmánya (Cameron et al., 1986) így foglalja össze eredményeit:
Véletlenszerű valószínűségi minták Los Angelesben, Denverben, Omahában, Louisville-ben és Washington városban 4340 felnőttet gyűjtöttek össze, akik a szexuális attitűdökre, tevékenységekre és tapasztalatokra vonatkozó átfogó kérdőívre válaszoltak. Az eredmények azt mutatják, hogy a fiúk és a lányok 16 éves koruk előtt talán 16%-ának volt szexuális kapcsolata egy felnőttel; ha csak a férfiakkal kapcsolatos tapasztalatokat vesszük figyelembe, akkor a fiúknak körülbelül 5%-a, a lányoknak pedig 15%-a számolt be szexuális kapcsolatról. A válaszadók 13 éves kora előtt a fiúk 9%-a és a lányok 7%-a állította, hogy szexuális kapcsolatot létesítettek felnőttekkel; ha csak a férfiakkal kapcsolatos tapasztalatokat számoljuk, a fiúknak csak 3%-a állította, hogy zaklatás történt. Ha csak a gyermekek férfiakkal való szexuális kapcsolatra vonatkozó állításait vesszük figyelembe, akkor körülbelül egyharmaduk homoszexuális zaklatás volt.
A személyközi erőszakkal és kriminológiával foglalkozó Journal of Interpersonal Violence folyóiratban leközölt egyik témába vágó tanulmányt (Abel et al., 1987) hat szerző készítette négy különböző amerikai egyetemről A be nem börtönzött parafiliások saját bevallású szexuális bűncselekményei címmel, melyben szexuális fétisekkel (parafíliákkal) rendelkezőket vizsgáltak személyesen. Így írják ezt le: „561 alanyt toboroztunk egészségügyi szakemberekkel folytatott informális beszélgetések, mentálhigiénés, feltételes szabadlábra helyezési, próbaidős, törvényszéki és büntetőjogi találkozókon tartott hivatalos előadások, valamint a helyi médiában megjelent hirdetések révén. Az alanyokat egy olyan értékelési és kezelési program keretében láttuk, amely a szexuális bűnelkövetők számára önkéntes alapon pszichiátriai környezetben történő értékelést és/vagy kezelést célzott meg.” Az 561-ből a négerek aránya 23,8% volt, így társadalmi arányukhoz képest jelentősen felülreprezentáltak voltak (ahogy a zsidók is a társadalmi kb. 2 százalékhoz képest itt 9,7%, és ez csak a vallásosak aránya), de ebben most nem érdemes elmerülni. Eredményeik közül csak a számunkra relevánsakat érintve, a szerzők nem szépítgetik, mint találtak: „A gyermekmolesztálások négy kategóriája közül a legtöbb bűncselekményt az otthonon kívüli fiatal fiúkat célzó parafíliások követték el” – tehát a homo-, esetleg biszexuális pedofilok. Hozzáfűzik: „Az otthonon kívüli gyerekeket célzó pedofilok időnként visszatérnek ugyanahhoz az áldozathoz, különösen a fiatal fiúkat molesztáló férfiak.” Bővebben kifejtve:
A pedofília különböző kategóriái közül a gyermekmolesztálások többségét olyan személyek követték el, akik a fiatal fiúkat otthonon kívül célozták meg ([az összes parafíliásból] 14,8%), majd a női családtaggal való vérfertőzésben részt vevő személyek következtek (4,4%). Az összes gyermek elleni szexuális cselekmény nagyon kis százalékát olyan pedofilok követték el, akiknek a célpontjai fiatal lányok voltak az otthonon kívül (1,8%) vagy fiatal fiúk az otthonon belül (0,9%). Ezek az eredmények meglepőek, és messze eltérnek a média által sugalltaktól, ahol az otthonon kívüli vagy otthonon belüli fiatal lányok ellen elkövetett pedofil cselekményeket a legnagyobb gyakorisággal ábrázolják.
A 4. táblázatban összefoglalt adatok szerint a befejezett aktusokat figyelembe véve a családon belüli gyermekmolesztáló vérfertőzők közül a lányokat célzók száma 159 volt, a fiúkat célzóké 44 (21,6%). Az összes elkövetett aktus lányok ellen 12 927, míg fiúk ellen 2741 (17,4%), a teljes áldozati szám lányok esetében 286, fiúknál 75 (20,7%). Mindez annak ellenére, hogy a férfiak 96-98 százaléka heteroszexuális, évtizedeket és a világot átívelő adatok szerint (Diamond, 1993; Black et al., 2000; APS, 2019), illetve a heteroszexuálisok nagyobb valószínűséggel rendelkeznek gyerekkel, így esélyük is több van azok molesztálására. Ezen adatok szerint ugyanakkor a bi- és homoszexuálisok, bár számok tekintetében ritkábban, hajlamosság tekintetében viszont társadalmi arányukhoz képest többször annyira valószínűbben molesztálnak családon belül gyerekeket.
A 4. táblázat
Ami a családon kívüli gyerekek elleni parafíliás tetteket illeti, mindez még inkább lesújtó: a lányokat célzó elkövetők száma 224 volt, a fiúkat célzóké 153. Az összes végbevitt aktus száma heteroszexuális esetekben 5197, míg homoszexuális esetekben 43 100. A teljes áldozati szám heteroszexuális esetekben 4435 volt, míg homoszexuális esetekben 22 981. Ezek szerint tehát a családon kívüli gyerekeket molesztálók 40,5 százaléka volt homoszexuális, áldozataik 83,8 százalékot tettek ki, és ők a befejezett aktusok számának 89,2 százalékát követték el. (A „befejezett aktus” azért is fontos, mert a megkezdett aktust az elkövető esetleg abbahagyja, ha a gyerek túl erőteljesen ellenkezik, de minél nagyobb arányban kerül az aktus befejezésre, annál valószínűbb, hogy vagy a gyerek áll kevésbé ellen, vagy az elkövető alkalmaz több erőszakot.) Ha ismét figyelembe vesszük a bi- és homoszexuálisok társadalmi 2-4 százalékát, ezek kirívó arányok. Ez a szerzők számára is világos volt, ezért is tartották fontosnak az alábbiakat megjegyezni:
A pedofília kategórián belül azonban minden erőfeszítés megtörtént annak érdekében, hogy a pedofília valamennyi kategóriája jelen legyen, és ezért a négy pedofil diagnózis relatív arányai pontosan tükrözik a pedofil diagnózisok által az általános népességben elkövetett szexuális cselekmények tényleges előfordulását. [...] Annak ellenére, hogy az alanyok toborzása aránytalanul sok gyermekmolesztálót eredményezett ebben a vizsgálati populációban, nem történtek különösebb erőfeszítések annak érdekében, hogy a gyermekmolesztálók egyik típusát előnyben részesítsük a másikhoz képest. Ezért a fiatal fiúkat molesztáló felnőttek által elkövetett bűncselekmények magas aránya hűen tükrözi a molesztálók e kategóriája által végrehajtott molesztálások magas százalékát a molesztálók más kategóriáihoz képest. Mivel a gyermekmolesztálók értékelésére és kezelésére csak korlátozott erőforrások állnak rendelkezésre, előnyös lenne kifejezetten a fiúkat molesztáló személyeket megcélozni, mivel e csoport hatékony kezelése drámaian csökkentené a jelenlegi és jövőbeli gyermekmolesztálások számát.
Ekkoriban még az Amerikai Pszichológiai Társaság is nyíltan beszélt minderről: „A lefolyás általában krónikus, különösen a fiúkhoz vonzódóknál. A pedofil viselkedés gyakorisága gyakran ingadozik a pszichoszociális stresszel. Az azonos neműek iránti preferenciával rendelkező pedofilok visszaesési aránya nagyjából kétszerese az ellenkező neműeket preferálókénak.” (APA, 1987, 285. o.). Az Ottawai Egyetem hivatalos naplója is világosan fogalmazott (Bradford et al., 1988): „A szakirodalom szerint a heteroszexuális és homoszexuális pedofilok aránya kettő az egyhez.” Továbbá: „A kutatók különböző becslések szerint a homoszexuális pedofília előfordulását a bejelentett molesztálások 19 és 33 százaléka közé teszik.” A Journal of Sex & Marital Therapy folyóiratban leközölt tanulmány (Freund és Watson, 1992) a kanadai Clarke Pszichiátriai Intézettől így foglalta össze ezt:
Egy korábbi tanulmányban, amelynek a jelen tanulmány a folytatása, a lánygyermekeket célzó (férfi) szexuális bűnelkövetők előfordulása került összehasonlításra a fiúgyermekek elleni szexuális bűnelkövetők előfordulási gyakoriságával. A két elkövetői csoport aránya megközelítőleg 2:1 volt, kihagyva azokat az egyéneket, akik mindkét nemű gyermekek ellen követtek el bűncselekményt. Ez összhangban volt a korábbi kutatási eredményekkel. Továbbá Cameron nemrégiben végzett irodalomkutatása, amely 17 további, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről szóló tanulmányt tartalmazott, az esetek többségében szintén körülbelül 2:1 arányban tüntette fel a lány- és fiúgyermekek áldozati arányát. Ez jelentősen eltér a günofilok [nők iránt vonzódók] és az androfilok [férfiak iránt vonzódók] arányától (a fizikailag érett partnereket erotikusan preferáló férfiak körében), ami kb. 20:1.
A kutatók szerint tehát még a biszexuálisok kiiktatásával is a homoszexuális pedofil gyerekbántalmazók „váratlanul nagy” arányban voltak az elkövetők kb. harmadaként. Konklúziójuk:
Ebből a szempontból nézve a jelen tanulmány úgy értelmezhető, hogy egyszerre három alternatív hipotézist tesztel: 1) a heteroszexuális pedofília etiológiailag ugyanúgy összefügg a günofíliával, mint a homoszexuális pedofília az androfíliával; 2) heteroszexuális fejlődés esetén a pedofilok aránya nagyobb lesz, mint homoszexuális fejlődés esetén; 3) homoszexuális fejlődés esetén a pedofilok aránya nagyobb lesz mint heteroszexuális fejlődés esetén. [...] Ezek az eredmények a 3. hipotézist támasztják alá, amely szerint a homoszexuális fejlődés feltűnően gyakran nem androfíliát, hanem homoszexuális pedofíliát eredményez. A 2. hipotézis gyengült a leginkább; szintén gyengült az 1. hipotézis.
A minnesotai St. Paul Ramsey Egészségközpontból Erickson et al. (1988) az 1975-1984 között talált férfiak által elkövetett 14 év alatti gyerekek elleni szexuális erőszak 229 esetét elemezte, s ezt találta: „A gyermekkorú áldozatok 70 százaléka lány, 26 százaléka fiú volt. Az elkövetőknek mindössze 4 százaléka molesztált mindkét nemű gyermeket. A lány áldozatok 22 százaléka és a fiú áldozatok 25 százaléka 6 évesnél fiatalabb volt; a lány áldozatok 27 százaléka és a fiú áldozatok 24 százaléka 6 és 10 év közötti volt...” Szintén beszédes: „Bár nem volt ritka, hogy a gyermekmolesztálóknak egynél több áldozatuk volt egy adott időpontban, egynél több áldozattal való egyidejű kapcsolatfelvétel bármilyen esetben csak fiatal serdülő fiú áldozatok esetében fordult elő.”
Hall és Hall (2007) a Johns Hopkins Kórház Pszichiátriai és Magatartástudományi Osztályáról a belgyógyászati Mayo Clinic Proceedings nevű folyóiratban így fogalmazott:
A homoszexuális pedofilok aránya 9% és 40% között mozog, ami körülbelül 4-20-szor magasabb mint a más felnőtt férfiakhoz vonzódó felnőtt férfiak aránya (a felnőttkori homoszexualitás 2-4%-os előfordulási arányát véve alapul). [...] A heteroszexuális pedofilok az önbevallásukon alapuló tanulmányokban átlagosan 5,2 gyermeket bántalmaztak és átlagosan 34 szexuális cselekményt követtek el, szemben a homoszexuális pedofilokkal, akik átlagosan 10,7 gyermeket bántalmaztak és átlagosan 52 cselekményt követtek el. A biszexuális elkövetők átlagosan 27,3 gyermeket bántalmaztak és több mint 120 cselekményt követtek el.
A szerzők azért sietve megjegyzik: „Ez a megállapítás nem azt jelenti, hogy a homoszexuálisok nagyobb valószínűséggel molesztálnak gyerekeket, csupán azt, hogy a pedofilok nagyobb százaléka homoszexuális vagy biszexuális a gyermekek iránti orientációjukban.” Ezt ugyanakkor nem is tagadják, és nem is szolgáltatnak semmilyen adatot vagy hivatkozást azt bizonyítandó, hogy nem így lenne – ez ugyanis így van, amint ebben a tanulmányomban azt számos adattal bemutatom. Az odatűzött lábjegyzet ehelyett az alábbi tanulmányra hivatkozik, ami a mondatuk második részét bizonyítja. Ez a kanadai Addiktológiai és Mentálhigiénés Központ tekintélyes szexológusa, Ray Blanchard hat társával az Archives of Sexual Behavior folyóiratnak közösen összeállított, már említett tanulmánya (Blanchard et al., 2000), melyben ők is érthetően fogalmaznak:
A legjobb epidemiológiai bizonyítékok azt mutatják, hogy a felnőttekhez vonzódó férfiaknak csak 2-4%-a részesíti előnyben a férfiakat (ACSF Investigators, 1992; Billy et al., 1993; Fay et al., 1989; Johnson et al., 1992); ezzel szemben a gyerekekhez vonzódó férfiak mintegy 25-40%-a a fiúkat preferálja (Blanchard et al., 1999; Gebhard et al., 1965; Mohr et al., 1964). A pedofilok körében tehát 6-20-szor magasabb a homoszexuális vonzalom aránya.
Ezen aránnyal egészen 1964-ig hivatkoznak vissza, de az azóta eltelt 22 évben is ugyanezt találtuk, így a jó replikáció megbízható alapot jelent. Szintén megjegyzik, hogy „Általában a homoszexuális és biszexuális pedofiloknál magasabb a visszaesési arány mint a heteroszexuális pedofiloknál.” Beier (1998) az International Journal of Legal Medicine folyóiratban azt találta, hogy egy vizsgált csoportban a heteroszexuális pedofilok között az ismételt bűnelkövetés (és elítélés) egynegyedüknél fordult elő, míg a homoszexuálisoknak a fele volt visszaeső bűnelkövető.
Angliai életkép, 2022
A szakértők által ellenőrzött Psychological Reports általános pszichológiával foglalkozó folyóirat egyik irodalmi szemléje (Cameron, 1985) 19 tanulmányt vett górcső alá, hogy megismerjék, mi „a heteroszexuális és homoszexuális gyermekmolesztálások aránya, valamint a női és férfi gyermekáldozatok aránya” a tanár-diák viszonyokat illetően. Az átvizsgált irodalom adatai szerint: „Úgy tűnik, hogy a bejelentett gyermekmolesztálások legalább egyharmada homoszexuális aktusokból áll, míg a lányok az áldozattá vált gyermekek mintegy kétharmadát teszik ki. A homoszexuális aktusokat gyakorló személyek legalább 12-szer nagyobb valószínűséggel molesztálnak szexuálisan gyermeket, és a biszexuálisok (akik mindkét nemet molesztálják) megfelelő korrekciójával valószínűleg legalább 16-szor nagyobb valószínűséggel molesztálnak gyermeket.” (Az arányszámításhoz alapul vett homoszexuális társadalmi ráta itt 4%, ami a felső határ.) Továbbá:
Az egyetlen közvetlen összehasonlító „tanulmányt” a témában a McCall'sban Hechingerék (1978) jelentették. Az USA-ban 4000 általános és középiskolai igazgatónak postai úton kiküldött kérdőívben, amelyre 1339 és 1466 között válaszoltak iskolák (a beszámoló nem egyértelmű), az igazgatók 11%-a állította, hogy „panaszok érkeztek az iskolájukban tanító homoszexuális tanárokra”. Az igazgatók 7%-a számolt be „panaszokról” a tanárok és diákok közötti homoszexuális kapcsolatot illetően (amelyek „több mint 90%-a” nem volt ismétlődő), szemben a 13%-kal, akik a tanárok és diákok közötti heteroszexuális kapcsolatról számoltak be (amelyek 83%-a nem volt ismétlődő). Az igazgatók két százaléka „tudott olyan esetekről, amikor a tanárok homoszexualitásukról beszéltek az osztályban”. A legnagyvonalúbb homofil feltételezéssel élve ez a tanulmány azt sugallja, hogy a homoszexuális tanárok 13-szor több „panaszt” generálnak a tanár és diák közötti szexuális interakciók miatt. Ha a 10%-os biszexuális korrekciós tényezőt alkalmazzuk (ahogyan azt fentebb az általános molesztálással tettük), akkor ez a tanulmány azt sugallja, hogy a homoszexuális aktusokat gyakorló tanárok körülbelül 17-szer nagyobb valószínűséggel generálnak ilyen panaszokat.
A The Journal of Psychology szaklapban publikálva a szerző testvérével még egy tanulmányban egészítette ki a fentieket (Cameron és Cameron, 1996): „Összességében azon férfiak körülbelül 12%-a és nők 4%-a, akik arról számoltak be, hogy homoszexuális tanáruk volt, azt állították, hogy a tanár szexuálisan közeledett feléjük. A homoszexuális tanárral rendelkező diákok körülbelül negyede számolt be arról, hogy a tanár szexuálisan közeledett más diákokhoz.”
A kutatópár gyermekelhelyezési jogvitával kapcsolatos fellebbviteli ügyeket is összehasonlított 40 homoszexuális és 38 heteroszexuális eset segítségével (Cameron és Cameron, 1998). Az ügyeket vakon választották egy 1966-1991 közötti alapvető listáról. Ugyanazon mércét használva „Rossz karakterrel rendelkezőnek lett feljegyezve a homoszexuális szülők 82 százaléka, szemben a heteroszexuális szülők 18 százalékával...” Hozzáteszik: „A 73 gyermeket ért 66 feljegyzett visszaélésből, mint molesztálás, fizikai bántalmazás, 64 esetben (97%) homoszexuális személyek voltak az elkövetők.”
Egy korábbi írásomban rámutattam közel száz tanulmány szemléjén keresztül, hogy a sokféle szociális és pszichológiai patológiáik miatt a ferde hajlamúak „házassága”, de főleg az általuk történő gyerek-örökbefogadás szigorúan ellenezendő. (Lásd még: Dawson, 1991; Belcastro et al., 1994; Cameron és Harris, 2003; Cameron és Cameron, 2002.) Ott nem részleteztem, de a sok egyéb indok mellett a homoszexuálisok körében jelentősen gyakoribb pedofília és gyermekmolesztálás is egy nyomós érv ez utóbbi ellen. Cameron (2003) arra próbált választ találni, hogy a nevelőszülők esetében milyen arányban oszlanak meg a szexuális gyermekbántalmazások esetei a hetero- és homoszexuális nevelők között. Módszertana az volt, hogy a LexisNexis adatelemzési vállalat szolgáltatását felhasználva az 1989-2002 közötti időszak gyermekmolesztálásról szóló 6444 újságcikkéből kiszűrte a nevelőapákat említő híreket. Az így leszűkített 33 esetben 25 nevelő-elkövető volt. Ezekből 15 (60%) vitt végbe homoszexuális aktust. Illinoisban 1994-2002 között a 270 nevelőből és örökbefogadó szülőből 90 (33%) zsákmányolta ki homoszexuálisan a nevelt gyereket. Továbbá:
A 24 történetben a 43 áldozattá vált nevelt gyermek közül legalább 15 (34%) lány volt [2,5 női elkövető áldozata volt (a nem házas férfi és nő által bántalmazott lányt 0,5 homoszexuális és 0,5 heteroszexuális áldozatnak számítva)], és legalább 20 (47%) fiú. A 39 olyan áldozat közül, akik bántalmazójának szexuális preferenciáit a molesztált gyermek neme alapján meg lehetett állapítani, 11,5 (29%) heteroszexuális és 26,5 (68%) homoszexuális aktus áldozata lett; a 43 gyermek közül legalább 25 (58%) nőtlen elkövető áldozata lett.
Ami a nem csak molesztált és megerőszakolt, de meg is gyilkolt gyerekek eseteit illeti, Cameron (2007) az azonos nemű szexualitással foglalkozó Empirical Journal of Same-Sex Sexual Behavior folyóirat számára készített elemzésében ismét a LexisNexis adatbázisának archivált újságcikkeit helyezte nagyító alá. Az 1980-2005 közötti időszakból (kizárólag hírekből) több mint 33 ezret talált. A különböző kritériumoknak megfelelő 668 történetből 202 (30%) esetében történt homoszexuális aktus. A legtöbb elkövető (714; 96%) férfi volt, a 25 női elkövetőből 22 (88%) követett el homoszexuális aktust. „A 209 elkövető, aki saját nemét célozta, a 714 elkövető 29%-át tette ki, és a 914 áldozatból 364-ért (39%) volt felelős – 53,5 (9%) a 600 lányból és 310,5 (99%) a 314 fiúból” – tudhatjuk meg. 1980-1994 között a homoszexuális aktust folytató elkövetők aránya 35%, míg 1995-2005 között 28% volt. Egy kisebb méretű, de hasonló arányokat mutató nagy-britanniai adatot is beleszámítva a szerző így összegzi kutatását: „Ha azonban a gyermekmolesztálások mintegy negyedét azok követik el, akik azonos nemű szexuális aktust folytatnak, akkor a homoszexuálisok – akik a nemi erőszakról és gyilkosságról szóló újságcikkekben szereplő áldozatok 39 százalékáért voltak felelősek – hajlamosabbak voltak arra, hogy a molesztáláson túl a gyermekgyilkosságig menjenek.”
A kolumbiai ferde hajlamú Luis Garavito legalább 389 fiút erőszakolt, kínzott, csonkított meg, közülük legalább 189-et meg is ölt 1992-1999 között (nem angol nyelvterület lévén mindez nem volt része a fenti elemzésnek)
A viszonylag közelebbi múltban pedig az önmeghatározása szerint „a 3. legtöbbet idézett és a 6. legnagyobb kutatási kiadó és nyílt tudományos platform” Frontiers in Human Neuroscience emberi idegtudománnyal foglalkozó folyóirat kilenc szakember által jegyzett pedofíliát elemző tanulmánya (Tenbergen et al., 2015) is beismeri a homoszexuálisok közti magasabb pedofíliát: „érdekes lenne megvizsgálni, hogy a pedofil férfiak körében megfigyelhető magasabb balkezesség előfordulási gyakorisága kifejezetten a pedofíliának tulajdonítható-e, vagy a homoszexualitás magasabb arányának ebben a populációban a teleiofil [felnőttekhez vonzódó] férfiakhoz képest.”
Az őszintébbek beismerik
A néger „férjjel” rendelkező amerikai zsidó Milo Yiannopoulos egy libertariánus, aki konzervatív körökben előszeretettel legyeskedik, és a modern nacionalista (Alt-Right) mozgalmat is megpróbálta eltéríteni egy deviáns/filoszemita irányba pár éve, a következőképp vallott témánkról egy beszélgetésben:
Milo Yiannopoulos: Mindenképpen vannak olyan emberek, akik képesek beleegyezni [szexuális aktusba] egy fiatalabb korban. Én magam is közéjük tartozom, olyan emberek közé, akik már fiatalabb korban szexuálisan aktívak. Szerintem ez egyébként különösen a homoszexuálisok világában fordul elő, és sok esetben valóban, ezek a kapcsolatok idősebb férfiakkal... de ez az egyik ok, amiért utálom a baloldalt, a kultúra egy kaptafára szabott rendszabályozását, a beleegyezés önkényes és elnyomó elvét, ami teljesen lerombolja, tudod, azt a felfogást, amit sokan közülünk a kapcsolatok összetettségéről, finomságairól és bonyolult természetéről vallunk. Tudjátok, az emberek kuszák és összetettek, és különösen a homoszexuális világban van néhány olyan kapcsolat a fiatalabb fiúk és az idősebb férfiak között, a felnőtté válás kapcsolatai, azok a kapcsolatok, amelyekben az idősebb férfiak segítettek a fiatal fiúknak felfedezni, hogy kik ők, és biztonságot és védelmet adtak nekik, és szeretetet és egy megbízható támpontot nyújtottak nekik, a szüleik helyett, néhány a leginkább...
Másik résztvevő: Nekem ez úgy hangzik, mintha katolikus papok molesztálnák őket...
Milo Yiannopoulos: Tudod mit, Michael atyának hálás vagyok; közel sem szopnék ilyen jól, ha ő nem lenne... [...] A pedofília nem szexuális vonzalom egy 13 éves, szexuálisan érett személy iránt, a pedofília szexuális vonzalom olyan gyerekek iránt, akik még nem érték el a pubertást.
Másik résztvevő: Te itt a generációkon átívelő kapcsolatokat helyesled, lehetünk őszinték ezzel kapcsolatban?
Milo Yiannopoulos: Igen, nincs ellenemre bevallani, hogy különösen a homoszexuálisok világában, és a katolikus egyházon kívül – ha néhányan oda akartok ezzel kilyukadni – úgy gondolom, hogy a homoszexuálisok világában a legfontosabb, leggazdagítóbb és hihetetlenül életerősítő, fontos, [élet]formáló kapcsolatok közül néhány nagyon gyakran a fiatalabb fiúk és az idősebb férfiak között jön létre. Ezek rendkívül pozitív élményt jelenthetnek a fiatal fiúk számára, sőt, megmenthetik őket az elkeseredéstől, az öngyilkosságtól, a drogfüggőségtől, feltéve, hogy megegyezésen alapulnak.
Másik résztvevő: Nekem ez úgy hangzik, mintha katolikus papok molesztálnák őket...
Milo Yiannopoulos: Tudod mit, Michael atyának hálás vagyok; közel sem szopnék ilyen jól, ha ő nem lenne... [...] A pedofília nem szexuális vonzalom egy 13 éves, szexuálisan érett személy iránt, a pedofília szexuális vonzalom olyan gyerekek iránt, akik még nem érték el a pubertást.
Másik résztvevő: Te itt a generációkon átívelő kapcsolatokat helyesled, lehetünk őszinték ezzel kapcsolatban?
Milo Yiannopoulos: Igen, nincs ellenemre bevallani, hogy különösen a homoszexuálisok világában, és a katolikus egyházon kívül – ha néhányan oda akartok ezzel kilyukadni – úgy gondolom, hogy a homoszexuálisok világában a legfontosabb, leggazdagítóbb és hihetetlenül életerősítő, fontos, [élet]formáló kapcsolatok közül néhány nagyon gyakran a fiatalabb fiúk és az idősebb férfiak között jön létre. Ezek rendkívül pozitív élményt jelenthetnek a fiatal fiúk számára, sőt, megmenthetik őket az elkeseredéstől, az öngyilkosságtól, a drogfüggőségtől, feltéve, hogy megegyezésen alapulnak.
Ezt az aberráltat saját kóserkonzervatívjaink kb. 14,5 millió forintból tartották fontosnak hazánkba utaztatni pár éve egy egyórás beszédért, amiből 5,5 milliót tehetett zsebre, pedig tudták a szervezők, kiről van szó. A fent kifejtett vélekedés természetesen nem újdonság köreikben, elég a deviáns Larry Kramer tekintélyes zsidó aktivista könyvéből idézni:
Azokban az esetekben, amikor a gyermekek valóban szexelnek homoszexuális idősebbekkel, legyenek azok tanárok vagy bárki más, azt állítom, hogy gyakran, nagyon gyakran, a gyermek vágyik erre a tevékenységre, sőt, talán még kéri is azt, vagy a természetes kíváncsiság miatt, ami így vagy úgy ezen a vonalon alakul ki, vagy azért, mert homoszexuális, és ezt eleve tudja. [...] És ellentétben a nemi erőszakra kényszerített, traumatizált lányokkal vagy nőkkel, a legtöbb homoszexuális férfinak kellemes emlékei vannak a legkorábbi és korai szexuális együttlétekről; amikor ezeket a történeteket megosztjuk egymással, azok kivétel nélkül pozitívak. Ami nem volt pozitív, az az, hogy már ettől a korai időponttól kezdve tudtuk, hogy a világ helyteleníti mindezt. (Larry Kramer: Reports from the Holocaust, 1994-es kiadás, 234-235. o.)
A baj tehát nem a pedofilokkal és tiniket megrontó ferde hajlamúakkal van, hanem a társadalommal, ami ezt elítéli...
A trockista, saját bevallása szerint „biszexuális pederaszta” David Thorstad, az Észak-Amerikai Férfi/Fiú Szerelmi Egyesület (NAMBLA) pedofil lobbicsoport alapítója szervezetének egyik naptárával (archív)
Ami az említett „katolikus papok” közhelyét illeti, az is inkább egy homoszexuális probléma, semmint „katolikus”, vagy „pap”. Az amerikai John Jay Kriminalisztikai Kollégium nagyszabású kutatást készített 2004-ben a katolikus papok körében létező gyerekmolesztálásokat vizsgálva az 1950-től 2002-ig terjedő időszakon belülről (USCCB, 2004), és arra jutottak, hogy az áldozatok 80 százaléka fiú volt: „2002 végéig több mint 1205 egyházi személyt nevezett meg nyilvánosan vagy magánúton 4268 áldozat. Az egyházi személyek 43 százaléka állítólag 12 évesnél fiatalabb gyermekeket bántalmazott, és a bántalmazások többsége fiúkat ért (80%).” A kutatáshoz készült egy kiegészítés is 2011-ben, az 1950-2010 közötti időszakról (USCCB, 2011), ami a fiúáldozatok számát 81 százalékra tette:
A szerzők mindenesetre igyekeztek kimagyarázni mindezt azzal például, hogy a homoszexualitás itt mellékes, ezek az elkövetők a korra, nem a nemre fókuszáltak. Erre a félrebeszélésre reagálva Fitzgibbons és O’Leary (2011) a legrégibb orvosetikai folyóirat, a The Linacre Quarterly számára készített tanulmányukban mutatott rá mindennek a nyilvánvaló abszurditására.
A jellemző ellenérvek
Az USCCB adataira reagálva Clark (2006) is megkísérli megmagyarázni, miért nincs semmi szó a homoszexuálisok körében nagyobb gyermekmolesztálásról. E nevetséges agygimnasztika egy jó példája a taktikai nihilizmusnak, hiszen a teoretikai, szemantikai és értelmezési csűrés-csavarás az alapja Clark érvelésének, nem az adatszerű cáfolat. Clark végig úgy kell tegyen pár logikai érvelése közben, mintha biszexuálisok nem léteznének, mert ő is azt hirdeti, hogy aki már volt együtt ellenkező neművel, az nem feltétlenül homoszexuális. A „biszexuális” szó mindössze egyszer említődik írásában, akkor is csak egy felsorolásban, amikor „kulturális konstrukciónak” nevezi a szexuális orientációkat, érvelésének ugyanis alapja a dekonstruktivista szőrszálhasogatás Anne Fausto-Sterling deviáns zsidó ideológus elméletei (és nem adatai) alapján. Szerinte a gyerekmolesztálástól sem lesz valaki pedofil, ahogy a börtönbeli homoszexualitástól sem lesz valaki homoszexuális, de érvelése sántít, hiszen nincsenek bi- és homoszexuális börtönök, így az (eleve nem túl gyakran) előforduló homoszexualitást követhetik el olyan ferde hajlamúak, akik ott élnek (a börtönlakók többször-sokszor akkora arányban határozzák meg magukat bi- vagy homoszexuálisként a teljes társadalomhoz képest, lásd: Hensley és Tewksbury, 2002); másrészt a börtönben nincs nő, míg a papok nincsenek rácsok mögé kényszerítve. A szerző szintén megkísérli az arányokat eltolni azzal, hogy „homoszexuálisellenes” bélyeggel illeti azokat, akik szerint társadalmi arányuk „egy-három százalék”, pedig a 2-4% alapvető konszenzus. Szerinte könnyen lehet ez a szám 10% is (ám a felülreprezentáltság még akkor is megmaradna).
Bár a hagyományos, évtizedes 2-4 százalékhoz képest az elmúlt években hatalmas növekedést mutatott az „LMBTQ” önmeghatározás a fiatalok körében, amint Kaufman (2022) adatszemléje rámutat: „Az LMBT-identifikáció növekedésének nagy része a politikai spektrum legliberálisabb ötödébe tartozók körében következett be. Bár úgy tűnik, hogy az LMBT szexuális viselkedés némileg emelkedett, az LMBT-identitás növekedésének legalább kétharmada azok körében következett be, akiknek a szexuális viselkedése heteroszexuális. Az egyetlen kategória, mely más dinamikát mutat, a nemi nemkonformitás. A homoszexuálisokhoz, leszbikusokhoz és biszexuálisokhoz hasonlóan a transz és nem bináris egyének is nagyobb valószínűséggel fiatalok és nagyon liberálisak.” A professzor rámutat, hogy nem az eredendő szexuális deviancia tesz valakit liberálissá az elmúlt években, hanem a liberalizmus maga hat erre az önmeghatározása. A „queer”, „pánszexuális”, „nem bináris” és egyéb posztmodern nemi önkép többnyire egy szociálpolitikai identitás, nem szexuális orientáció (bár ezzel együtt kisebb mértékben a deviáns szexuális viselkedés is nőtt):
Mindenesetre a fentebb bemutatott tanulmányok gyermekmolesztálási arányait az akkoriban 2-4% homo- és biszexuális arányokhoz kell mérni, függetlenül az elmúlt évek trendjétől.
Az áldozatok többsége (81%) fiú volt, ellentétben az Egyesült Államokban a szexuális bűncselekmények áldozatainak nemek szerinti megoszlásával. Az országos incidenciavizsgálatok következetesen azt mutatják, hogy általában a lányokat háromszor nagyobb valószínűséggel bántalmazzák mint a fiúkat. Az áldozatok nemére vonatkozó, széles körben elfogadott statisztika ellenére az intézményekben a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésekkel kapcsolatos legújabb tanulmányok szerint a fiú áldozatok aránya magasabb mint a lány áldozatoké. A papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak többsége (51 százalék) tizenegy és tizennégy év közötti volt, míg 27 százalékuk tizenöt és tizenhét év közötti, 16 százalékuk nyolc és tíz év közötti, és közel 6 százalékuk hét év alatti volt.
A szerzők mindenesetre igyekeztek kimagyarázni mindezt azzal például, hogy a homoszexualitás itt mellékes, ezek az elkövetők a korra, nem a nemre fókuszáltak. Erre a félrebeszélésre reagálva Fitzgibbons és O’Leary (2011) a legrégibb orvosetikai folyóirat, a The Linacre Quarterly számára készített tanulmányukban mutatott rá mindennek a nyilvánvaló abszurditására.
A jellemző ellenérvek
Az USCCB adataira reagálva Clark (2006) is megkísérli megmagyarázni, miért nincs semmi szó a homoszexuálisok körében nagyobb gyermekmolesztálásról. E nevetséges agygimnasztika egy jó példája a taktikai nihilizmusnak, hiszen a teoretikai, szemantikai és értelmezési csűrés-csavarás az alapja Clark érvelésének, nem az adatszerű cáfolat. Clark végig úgy kell tegyen pár logikai érvelése közben, mintha biszexuálisok nem léteznének, mert ő is azt hirdeti, hogy aki már volt együtt ellenkező neművel, az nem feltétlenül homoszexuális. A „biszexuális” szó mindössze egyszer említődik írásában, akkor is csak egy felsorolásban, amikor „kulturális konstrukciónak” nevezi a szexuális orientációkat, érvelésének ugyanis alapja a dekonstruktivista szőrszálhasogatás Anne Fausto-Sterling deviáns zsidó ideológus elméletei (és nem adatai) alapján. Szerinte a gyerekmolesztálástól sem lesz valaki pedofil, ahogy a börtönbeli homoszexualitástól sem lesz valaki homoszexuális, de érvelése sántít, hiszen nincsenek bi- és homoszexuális börtönök, így az (eleve nem túl gyakran) előforduló homoszexualitást követhetik el olyan ferde hajlamúak, akik ott élnek (a börtönlakók többször-sokszor akkora arányban határozzák meg magukat bi- vagy homoszexuálisként a teljes társadalomhoz képest, lásd: Hensley és Tewksbury, 2002); másrészt a börtönben nincs nő, míg a papok nincsenek rácsok mögé kényszerítve. A szerző szintén megkísérli az arányokat eltolni azzal, hogy „homoszexuálisellenes” bélyeggel illeti azokat, akik szerint társadalmi arányuk „egy-három százalék”, pedig a 2-4% alapvető konszenzus. Szerinte könnyen lehet ez a szám 10% is (ám a felülreprezentáltság még akkor is megmaradna).
Bár a hagyományos, évtizedes 2-4 százalékhoz képest az elmúlt években hatalmas növekedést mutatott az „LMBTQ” önmeghatározás a fiatalok körében, amint Kaufman (2022) adatszemléje rámutat: „Az LMBT-identifikáció növekedésének nagy része a politikai spektrum legliberálisabb ötödébe tartozók körében következett be. Bár úgy tűnik, hogy az LMBT szexuális viselkedés némileg emelkedett, az LMBT-identitás növekedésének legalább kétharmada azok körében következett be, akiknek a szexuális viselkedése heteroszexuális. Az egyetlen kategória, mely más dinamikát mutat, a nemi nemkonformitás. A homoszexuálisokhoz, leszbikusokhoz és biszexuálisokhoz hasonlóan a transz és nem bináris egyének is nagyobb valószínűséggel fiatalok és nagyon liberálisak.” A professzor rámutat, hogy nem az eredendő szexuális deviancia tesz valakit liberálissá az elmúlt években, hanem a liberalizmus maga hat erre az önmeghatározása. A „queer”, „pánszexuális”, „nem bináris” és egyéb posztmodern nemi önkép többnyire egy szociálpolitikai identitás, nem szexuális orientáció (bár ezzel együtt kisebb mértékben a deviáns szexuális viselkedés is nőtt):
A GSS-adatokban a közösségi média használata jelentősen előrejelzi az erős liberalizmust és az LMBT-identifikációt, valamint a boldogtalanságot, a szorongást és a depressziót. A közösségi médiafogyasztás azonban csak szerény részét magyarázza meg az ideológia-szexualitás-lelki egészség kapcsolatnak. A háttérben meghúzódó közös mozgatórugó valószínűleg olyan pszichológiai tulajdonságokat foglal magába, mint a nagyfokú nyitottság az élményekre, ami növeli a fogékonyságot a határokat átlépő modernizmus új kultúrája iránt.
Mindenesetre a fentebb bemutatott tanulmányok gyermekmolesztálási arányait az akkoriban 2-4% homo- és biszexuális arányokhoz kell mérni, függetlenül az elmúlt évek trendjétől.
Modern liberális státuszszimbólum: diszgenika és aberráció
Clark szerint „a gyermek neme nem olyan fontos a molesztáló számára, mint a gyermek kora, éretlensége, erőtlensége vagy sebezhetősége”. Ez az érv azért is gyenge, mert ennyi erővel a célpont részeg, elkábított felnőtt, vagy esetleg öregember is lehetne, sebezhetőség tekintetében, illetve ha mindegy lenne a gyerek neme, arányosan oszlana meg az áldozatok nemének száma. Ezzel rokon érv, hogy a felnőttel is aktust folytató elkövető nem lehet pedofil, mert nem kizárólag a gyerekekre koncentrál. Ez egy népszerű szemantikai érv: ha egy saját neméhez vonzódó ember „homoszexuális”, és a saját, illetve az ellenkező nemhez vonzódó személy „biszexuális”, akkor a kizárólag gyerekek iránt vonzódó lehet „pedofil”, míg a gyerekek és felnőttek iránt egyaránt vonzódó „bipedofil” – de ez a lényegen nem változtat, hiszen így a gyerekek által felizguló továbbra is ugyanolyan aberrált marad, ugyanazzal a fókusszal, még ha az nem is exkluzív. Ezen logika alapján Ted Bundy, Dennis Rader, Gary Ridgway stb. nem voltak szexuális szadisták, mert barátnőik, feleségeik voltak egész életükben, akik semmit sem sejtettek tetteikből. Hovatovább, ha el is fogadjuk, hogy gyerekmolesztálás miatt még nem lesz valaki pedofil, az illető akkor is gyerekmolesztáló, vagy -erőszakoló marad – mennyivel jobb az? Ilyen kétségbeesett magyarázkodásra kényszerülnek a deviánspárti propagandisták. Még ha el is fogadnánk az alapvetéseiket, a fentebb vázolt arányok olyan kirívóan magasak, hogy magát a jelenséget ez, ha enyhítené is, nem tenné semmissé.
Egy, az Archives of Sexual Behavior naplójában leközölt tanulmány szintén adatalapú cáfolatot biztosít a Clark-féle érvre. Silverthorne és Quinsey (2000), egy kanadai egyetem két pszichológus professzora négy azonos számú csoporttal (hetero- és homoszexuális férfiak és nők; n=192) rangsoroltatta több korcsoportot képviselő nő és férfi képét. Eredmény: „Az egyetlen szignifikáns korreláció a résztvevők életkora és a preferált korcsoport között a résztvevők preferált nemén belül a férfi homoszexuálisok körében volt (r = .29, p < .05), bár a 48 homoszexuális férfi közül 9 kivételével mindenki a legfiatalabb két férfi korcsoportot preferálta.” Továbbá:
A heteroszexuális férfiak a fiatal felnőtt (huszonéves) női arcok, a heteroszexuális nők pedig a valamivel idősebb (harmincas) férfi arcok iránt mutattak erős szexuális preferenciát, ahogyan az a heteroszexuális életkori preferenciákról szóló korábbi tanulmányok alapján várható volt. Megerősítést nyert az a jóslat, hogy a homoszexuális és heteroszexuális férfiak fiatalabb partnereket preferálnak a preferált nemükből, mint a homoszexuális és heteroszexuális nők. Szintén az előrejelzéseknek megfelelően a résztvevők életkori preferenciái gyengén vagy egyáltalán nem függtek saját életkoruktól. A férfi partnereket preferáló férfiak fiatalabb partnereket preferáltak mint azok, akik női partnereket preferáltak.
Silverthorne és Quinsey tanulmányának 1. ábrája: a homoszexuálisok a legfiatalabbakat találták szexuálisan legvonzóbbnak
A már hivatkozott Erickson et al. (1988) szintén árulkodó elemet fedezett fel a 14 év alatti gyerekeket megrontó pedofilok esetében: „A fiúgyermekek ellen elkövetők jelentősen jobban kedvelik a fellációt adni, mint a lányok ellen elkövetők a női nemi szerv nyelvvel izgatását. Az őket érő felláció iránti vágy mindkét csoportban azonosnak tűnik.” Ez a „jelentős” fókusz a fiúgyerek nemi szervére nehezen egyeztethető össze azzal, hogy az áldozat neme nem fontos, csak a kora.
Clark szemforgató félrebeszélése mindenesetre értelmet nyer, ha felismerjük, hogy adatalapú cáfolat híján csak posztmodern átértelmezési keretek között magyarázhatja meg, hogy a fent valójában lent van. Motivációja pedig egyértelmű: „E retorika [a homoszexuálisoknak kellemetlen statisztikai valóság felismerése] figyelmen kívül hagyásának potenciális kockázatai túl nagyok, mivel a ragadozó homoszexuálisok kísértetét a melegellenes attitűdök, a diszkriminatív gyakorlatok és az erőszak igazolására használják.”
Azon érv mellett, miszerint egy fiú áldozatot célzó gyerekmolesztáló nem feltétlenül pedofil, a pénisz ilyen-olyan hatásokra való reakcióját mérő módszer (fallometria) eredményeit használják egyesek, miszerint nem mindig mérhető pedofil szexuális reakció a gyerekmolesztálók körében (főleg, ha a mérés eredményének mércéjét kellőképp magasra teszik a kutatók, amikor is a kis reakció nem lesz számításba véve). A módszer, bár alapvetően hasznos, rendelkezik gondokkal: „a fallometriai értékelésekkel továbbra is problémák vannak, és a klinikusoknak óvatosnak kell lenniük e reakciók jelentésének értelmezésében” – vonja le a következtetést Marshall (2014), Proulx et al. (1993) pedig arra mutatott rá, hogy csalni is lehet rajta valamilyen szinten, főleg ha az alany már csinált ilyet korábban.
Mennyire vehetők komolyan egyes tekintélyes intézmények állásfoglalásai?
A neoliberális berendezkedés szent dogmáinak megcáfolása esetén elkerülhetetlen, hogy a vitapartner adatalapú cáfolatok helyett kézlegyintéssel elintézi a dolgot, mondván „a legtekintélyesebb intézmények szerint X és Y!” – így a vita le is van zárva, az igaz hívő fellélegezhet, morzsolva a rózsafüzért: a berendezkedés intézményei vele értenek egyet...
A fentiekben hivatkozott Paul Cameron többnyire a saját Családkutató Intézete és a Sierra Vista-i Családi Egészségügyi Központ keretein belül dolgozott. Természetesen munkájával kivívta a „gyűlölködő” és „extremista” jelzőt olyan szervezetektől, mint a pár évvel ezelőttig zsidó vezetésű, de mára rohamosan hanyatló és egyre kevésbé komolyan vett amerikai Southern Poverty Law Center (SPLC), ami egy szélsőliberális, fehérellenes nyomásgyakorló szervezet. Nevetséges szintű etikai és egyéb korrupciójukról könyv is íródott már (O’Neil, 2020). A szervezet előszeretettel helyez fel nekik nem tetsző, és a szent teheneiket (mint az aberráltak) kritizáló csoportokat a „gyűlöletcsoport” listájára, mely lista alapján követett el Floyd Corkins fegyveres támadást egy keresztény családsegítő, deviánskritikus szervezet székháza ellen pár éve.
Mark Potok, az SPLC korábbi zsidó vezetője irodájának falán tartja számon az USA és Európa fehér népességének fokozatos csökkenését
Cameron kritikusai kapásból megjegyzik, hogy a szakpszichológus „diszkreditált”, mert „valótlanságokat” állít az „LMBT-emberekről” – de hivatkozásul mindig csak „állásfoglalások” és manipulatív utalások történnek, adatait konkrétan soha nem cáfolják meg, csak kijelentik, hogy valamiért mindaz nem igaz, mert van valahol egy másik tanulmány, ami mást mond. De ez nem cáfolat, ez félrebeszélés. Cameron nyilvános adatokból dolgozott, egyszerű lenne bizonyítani, hogy ezek hamisak, számításai metodológiailag és matematikailag helytelenek, de ehelyett állásfoglalások történnek – és persze, amint fentebb láthattuk, Cameron csak egy karakter néhány tanulmánynál: bőven van máshonnan, másoktól is adat, ami álláspontját megerősíti.
Az őt lejáratni és elhitelteleníteni akarók manipulatív jellegére jó példa az SPLC egyik cikke, melyben – az egész ízekre szedése helyett, most csak ezt említve – például arra panaszkodnak, hogy egyes kutatások szerint a homosszexuálisok körében magasabb arányú a gyermekmolesztálás, mely szerintük „hamis állítás”, holott minden komolyabb szakember elismeri ezt (ha meri), és ami a legfontosabb: bőséges megcáfolatlan adat bizonyítja azt, ha elismerik, ha nem. Már az önparódia kategóriája, hogy a kábítószer- és alkoholfogyasztás, vagy a mentálhigiénés problémák köreikben magasabb arányát is „mítosz”-nak nevezik, pedig ezt mindenki elismeri, amint egy korábbi írásomban számos (sokszor deviánsbarát) tanulmányon keresztül azt felvázoltam. Sőt: maga az általuk előszeretettel hivatkozott Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) is kijelenti saját honlapján, hogy „a mentálhigiénés problémák és a kábítószer-használat gyakoribb az LMBTQ-fiatalok körében mint heteroszexuális társaiknál”.
Cameron az APA haragját már régen kivívta magának, amikor megszégyenítette a szervezetet, rámutatva annak manipulatív aktivizmusára. Cameron et al. (1996) a Psychological Reportsban leközölt tanulmányában azt demonstrálta, hogy több tekintélyes intézmény, mint az Amerikai Pszichiátriai Társaság, az Amerikai Pszichológiai Társaság vagy a Nemzeti Oktatási Szövetség pár állásfoglalásában téves kijelentéseket tett több dologról is, mint a homoszexuálisok általi gyereknevelés következményei, rámutatva őket megcáfoló adatokra:
Valóban, Bailey et al. (1995) szerint a homoszexuálisok által nevelt fiúk 9 százaléka volt maga is ferde hajlamú, ami a társadalmi arány többszöröse. A tekintélyes szervezetek a homoszexuálisok általi gyermekmolesztálások gyakoriságát is letagadták, melyre egy gyakori érv, hogy ha az elkövető nem tekinti magát homoszexuálisnak, akkor nem az, és csak a fiúgyerek kora vonzotta, nem a neme. Ez a józan észnek is ellentmond, de Erickson et al. (1988) vizsgálata szerint a 14 év alatti fiúk elleni szexuális bűnelkövetők „86 százaléka homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak vallotta magát.”
Mivel a homoszexuális apák 75 fia közül hét nem heteroszexuális volt, Bailey és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy „azt lehet állítani, [hogy] a homoszexualitás aránya a fiúk körében (9%) többszöröse annak, mint amit a lakossági felmérések sugallnak” (127-128. o.). Bigner (1991), aki számos, a homoszexuális szülői kapcsolatokról publikált tanulmányban vett részt, azt írta, hogy „a homoszexuális szülők által nevelt gyermekek közül... körülbelül 88%-nál a heteroszexuális orientáció alakul ki, míg 12%-nál a homoszexuális orientáció kialakulása jellemző" (57. o.). [...]
Átnéztük azt a nyolc közzétett tanulmányt, amelyekre Patterson (1992), a PSY rövid ismertetőjében (17. o.) idézett szaktekintély a kérdésről szóló összefoglalójában hivatkozott. Az ezekben a tanulmányokban szereplő 169 homoszexuális és/vagy leszbikus gyermekei közül, akiknek szexuális orientációját meg lehetett állapítani, vagy be lehetett határolni, legalább 15 (8,9%) nem heteroszexuális volt. A szakirodalom e három összefoglalója – három különböző kutatócsoport által – egybehangzóan állítja, hogy a homoszexuális szülők a jelek szerint a biszexuális vagy homoszexuális gyermekek aránytalanul nagy százalékát nevelik fel. Valójában Bailey et al. (1995) pontosan ezt állították a PSY rövid ismertetőjében idézett tanulmányban. Bailey et al. tanulmányát a PSY tájékoztatója arra használta fel, hogy a homoszexuálisok fiai között a homoszexualitás alacsony előfordulási gyakoriságát sugallja, annak ellenére, hogy Bailey et al. szerint ennek ellenkezője is állítható.
Átnéztük azt a nyolc közzétett tanulmányt, amelyekre Patterson (1992), a PSY rövid ismertetőjében (17. o.) idézett szaktekintély a kérdésről szóló összefoglalójában hivatkozott. Az ezekben a tanulmányokban szereplő 169 homoszexuális és/vagy leszbikus gyermekei közül, akiknek szexuális orientációját meg lehetett állapítani, vagy be lehetett határolni, legalább 15 (8,9%) nem heteroszexuális volt. A szakirodalom e három összefoglalója – három különböző kutatócsoport által – egybehangzóan állítja, hogy a homoszexuális szülők a jelek szerint a biszexuális vagy homoszexuális gyermekek aránytalanul nagy százalékát nevelik fel. Valójában Bailey et al. (1995) pontosan ezt állították a PSY rövid ismertetőjében idézett tanulmányban. Bailey et al. tanulmányát a PSY tájékoztatója arra használta fel, hogy a homoszexuálisok fiai között a homoszexualitás alacsony előfordulási gyakoriságát sugallja, annak ellenére, hogy Bailey et al. szerint ennek ellenkezője is állítható.
Valóban, Bailey et al. (1995) szerint a homoszexuálisok által nevelt fiúk 9 százaléka volt maga is ferde hajlamú, ami a társadalmi arány többszöröse. A tekintélyes szervezetek a homoszexuálisok általi gyermekmolesztálások gyakoriságát is letagadták, melyre egy gyakori érv, hogy ha az elkövető nem tekinti magát homoszexuálisnak, akkor nem az, és csak a fiúgyerek kora vonzotta, nem a neme. Ez a józan észnek is ellentmond, de Erickson et al. (1988) vizsgálata szerint a 14 év alatti fiúk elleni szexuális bűnelkövetők „86 százaléka homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak vallotta magát.”
Sandra L. Shullman az APA 2020-as leszbikus, zsidó elnöke otthon is ünnepli saját aberrációját
Az APA 2014-es zsidó elnöke, Nadine Kaslow, a fenti bejegyzésben egy „fontos” cikket ajánl a „társadalmi igazságosság” nevében, amiben azt javasolja a szerző, hogy a terapeuták fecskendezzék bele a rasszizmusról való prédikációt fehér pácienseik terápiáiba; a lenti bejegyzésben a cionista és etnosoviniszta Deborah Lipstadtot „antiszemitizmus elleni harca” miatt üdvözli ebben a „kritikusan fontos” szerepben
Később Cameron (2005) így kommentálta az APA munkásságát:
1979-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) éves ülésén három tanulmányt mutattak be, amelyek a homoszexuális szülői magatartás egyenértékűségét hirdették. 2004-ben az APA határozatot fogadott el a homoszexuális szülői magatartás egyenértékűségéről, amiben annak elnöke, Diane Halpern kijelentette, hogy „a homoszexuálisok által nevelt gyermekek szellemileg ugyanolyan egészségesek, mint azok, akiknek heteroszexuális szüleik vannak” (Marilyn Elias, USA Today, 2004.7.28.). A 25 évvel korábban közzétett tanulmányok e csoportja jelentősen befolyásolta a 2004-es állásfoglalást. Pedig bár mindegyik megjelent (Hoeffer, 1981; Kirkpatrick, Roy, & Smith, 1981; Green, Mandel, Hotvedt, Gray, & Smith, 1986), mindegyik olyan sok hibát tartalmazott, hogy azzal vádolható, hogy előre eldöntött következtetésre törekedtek.
Belcastro, Gramlich, Nicholson, Price és Wilson 1993-as szemléjükbe ezt a három tanulmányt is bevonták, és megjegyezték, hogy „a közzétett munkák némelyikének figyelmen kívül kellett hagynia saját eredményeit, hogy arra a következtetésre jusson, hogy a homoszexuálisok alkalmas szülők. Úgy véljük, hogy a kéziratok szakértők által történő átvizsgálásának rendszere, a minimális kutatási normákat illetően, számos ilyen tanulmány esetében sérült” (117. oldal).
Belcastro, Gramlich, Nicholson, Price és Wilson 1993-as szemléjükbe ezt a három tanulmányt is bevonták, és megjegyezték, hogy „a közzétett munkák némelyikének figyelmen kívül kellett hagynia saját eredményeit, hogy arra a következtetésre jusson, hogy a homoszexuálisok alkalmas szülők. Úgy véljük, hogy a kéziratok szakértők által történő átvizsgálásának rendszere, a minimális kutatási normákat illetően, számos ilyen tanulmány esetében sérült” (117. oldal).
A politikailag uralt intézmények nem csak elfogultság miatti torz kutatási eredményekkel, de egyértelmű hazugságokkal is feszegetik a józan ész határát. (Deviánsbarát szervezetek manipulatív viselkedése kapcsán lásd még: Cameron, 1999; Cameron et al., 2001.) A deviánsbarát, de „transzkritikus” zsidó Jesse Singal így mutatott rá nemrég az efféle ideológiai állásfoglalásokra, melyekre a Gulyás-félék és lobbisták előszeretettel hivatkoznak az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) egyik ilyen állásfoglalása kapcsán: „A lábjegyzet erre a tanulmányra, erre a tanulmányra és erre a tanulmányra utal. A három tanulmány egyike sem tartalmaz semmilyen kimeneti adatot. Az AMA-ra – egy olyan szervezetre, amelytől reméljük, hogy betartja a bizonyítékok legmagasabb szintű normáit – nagyon rossz fényt vet, hogy X-et állít, majd nem egy, hanem három olyan tanulmányra hivatkozik, amelyek semmilyen statisztikai bizonyítékot nem nyújtanak az X alátámasztására.” Majd idézi és kommentálja az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) állásfoglalását:
„Korlátozott, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy az integrált pozitív modell alkalmazása azt eredményezi, hogy a fiatalok kevesebb mentális egészségügyi problémával rendelkeznek, függetlenül attól, hogy végül transzneműként azonosítják-e magukat.24,36,37”. Ez egy feltűnően hasonló mondat az AMA/GLMA mondatához. És bizony, az a három végjegyzet... pontosan ugyanaz a három hivatkozás, ugyanabban a sorrendben, mint ami az AMA-dokumentumban található. Tehát azok, amelyek semmilyen bizonyítékot nem mutatnak be azoknak a gyerekeknek a kimeneteléről, akik ezen a protokollon mennek keresztül.
Nem tudok más magyarázatot találni a mondatszerkezet, a hivatkozások és az idézési sorrend hasonlóságára az AAP és az AMA dokumentumok között, mint 1) az AMA dokumentum az AAP dokumentumból emelte azt át (ami korábban jelent meg), vagy 2) mindkét dokumentum egy harmadik forrásból származó másolatot fogadott el, amelyet később egy kicsit finomítottak.
Nem tudok más magyarázatot találni a mondatszerkezet, a hivatkozások és az idézési sorrend hasonlóságára az AAP és az AMA dokumentumok között, mint 1) az AMA dokumentum az AAP dokumentumból emelte azt át (ami korábban jelent meg), vagy 2) mindkét dokumentum egy harmadik forrásból származó másolatot fogadott el, amelyet később egy kicsit finomítottak.
A valóság azonban valós marad attól függetlenül is, hogy éppen kik, és milyen világnézeti irányelvek mentén szabják meg, hogy mi a szerintük valós, és mi nem. Az emberi történelemben nem ritkaság ez, és ezt a COVID-19 kapcsán is láthattuk: ami tegnap a legtekintélyesebb szakértői körökben igaz volt, az másnap már nem az – így lesz az idő folytával az eretnekből látnok, a terroristából forradalmár, vagy vice versa. Az akadémia világa egy korrupt világ: egyszerre alkalmas és képes nagyszerű felfedezésekre, földünk és létünk megismerésének segítésére, de ugyanakkor képes eltéríteni és eltorzítani is a már lefektetett alapokat. A nyugati akadémiai világ alapvetően politikailag baloldali (Carl, 2015; Cofnas et al., 2018; Clark és Winegard, 2020; Finseraas et al., 2022), melyből fakadóan politikai-világnézeti cenzúra figyelhető meg (Carl és Woodley of Menie, 2019).
A neves német kvantumfizikus Sabine Hossenfelder a világegyetem tágulása kapcsán beterjesztett kutatási javaslatát az intézmény visszadobta, amíg rá nem mutat, annak miként van jelentősége a „nem, gender és sokszínűség” tekintetében (majd később törölte a bejegyzést, amikor rájött, ez nem vet rájuk jó fényt)
A valóság megismeréséhez közelebb kerülünk, ha nem ideológusok és korrupt emberek által vezetett intézmények hivatalos állásfoglalásai, hanem adatok alapján próbálunk megérteni egy kérdéskört, még akkor is, ha azon elérhető adatokat sokszor cenzúrázzák, manipulálják. Segít nekik ebben, ha az adatokat, amelyekre következtetéseiket alapozzák, egyszerűen nem teszik elérhetővé, még akkor sem, ha azt ígérik, kérésre bemutatják, így tulajdonképpen azt írnak, amit akarnak. Lásd egy új kutatás (Gabelica et al., 2022) szerint: „Az 1792 tanulmány közül, amelyekben a DAS [adatelérhetőségi nyilatkozat] jelezte, hogy a szerzők hajlandóak megosztani az adataikat, 1670 (93%) szerző vagy nem válaszolt, vagy elutasította, hogy megossza velünk az adatait. Az 1792 szerző közül 254 (14%), akik válaszoltak az adatmegosztásra vonatkozó megkeresésünkre, csak 122 (6,8%) bocsátotta rendelkezésre a kért adatokat.” Ez egy olyan gyakori probléma, hogy a közelmúltban egy széleskörben megtapsolt (amúgy nevetséges) transzpropagandista tanulmány kapcsán is ebbe ütközött egy kritikus: „[A ferdehajlamú szerző Diana] Tordoff egy nekem küldött e-mailben azt állította, hogy csapata »az átláthatóság érdekében a nyers adatokat a kiegészítésben adta meg«, de amikor e-mailt küldtem neki, hogy rámutassak, hogy nem, az adatok nem voltak online elérhetők, nem válaszolt. Az egyetemének, a University of Washington-Seattle-nek a szóvivője később megerősítette nekem, hogy a csapata nem volt hajlandó megosztani az adatokat.”
További példa, hogy immár egyes intézmények csak egyfajta „estkütétel” esetében hajlandók kiadni adathalmazokat, hogy a kutató esetleg saját maga futtathasson rajtuk másféle kódot, más után kutatva, amint a Társadalomtudományi Genetikai Egyesület Konzorcium (SSGAC) megköveteli a kutatótól többek között: „Különösen nem fogom ezeket az adatokat arra használni, hogy összehasonlításokat végezzek az ősi [emberi] csoportok között. Az ilyen összehasonlítások a faji felsőbbrendűség biológiai koncepcióit élénkíthetnék.” (Kiemelés az eredetiben.) Ha az eretnek kutató mégis ilyenre vetemedne az adataik felhasználásával, fejét veszik:
Szándékos manipulációt sugall, és több vizsgálat is bemutatta már, hogy az akadémiai tanulmányok absztraktjában (összefoglalójában) jelentős mértékben találhatók valótlanságok vagy félrevezető értelmezések (Pitkin et al., 1999; Ward et al., 2004; Lazarus et al., 2015). Valóban: nem ritka, hogy a szerzők saját adataiknak ellentmondó következtetéseket hangoztatnak, és sokszor a laikus nem vizsgálja át az adatokat (ha azok valósak egyáltalán). Például Rosman és Resnick (1989) az általuk talált halottakhoz szexuálisan vonzódók (n=71) kapcsán úgy vélekedett, hogy azok „szexuális orientációja hasonló volt az általános népességéhez”, de adataik szerint heteroszexuális közülük csak 79% volt, ugyanakkor 13% biszexuális, 9% homoszexuális volt nekrofil, illetve a nekrofil gyilkosok közötti 15% bi- és 15% homoszexuálisok aránya egyáltalán nem „hasonló az általános társadalomhoz”, ahol ezek a csoportok kb. 2-4% között fordulnak elő.
Ha a manipuláció, az adatok ellenőrízhetetlensége, eretnek tanulmányok visszahívása, kutatók ellehetetlenítése, letiltása nem lenne elég, ott van még az úgynevezett „panasztanulmányok-eset”. 2017-ben egy filozófus, egy matematikus és egy író 20 szándékosan abszurd, alaptalan tanulmányt írt azzal a céllal, hogy teszteljék az amerikai akadémia világát. A beadott írásokból csak hatot utasítottak el a szakértők által áttekintett folyóiratok, négyet leközöltek, három másikat elfogadtak, de le még nem közöltek, hét másik pedig még áttekintés alatt állt. Egyik írásuk alapvetése szerint a férfiak csökkenthetik „transzfóbiájukat”, ha análisan kielégítik magukat szexuális segédeszközökkel. Egy másik tézise a kutyák és a nemi erőszak, illetve „queer performativitás” kapcsolata volt feminista szempontból. Ezzel kellőképp rámutattak, hogy ha politikailag megfelelő célt szolgál egy tanulmány, akkor is jó eséllyel leközli egy „tekintélyes folyóirat”, ha az komikusan abszurd és alaptalan.
A politikailag motivált „tudományos állásfoglalásokra” való hivatkozás így tehát üresen cseng. Csak ellenőrzött, adatalapú következtetéseket érdemes komolyan venni, főleg jó replikációval.
További példa, hogy immár egyes intézmények csak egyfajta „estkütétel” esetében hajlandók kiadni adathalmazokat, hogy a kutató esetleg saját maga futtathasson rajtuk másféle kódot, más után kutatva, amint a Társadalomtudományi Genetikai Egyesület Konzorcium (SSGAC) megköveteli a kutatótól többek között: „Különösen nem fogom ezeket az adatokat arra használni, hogy összehasonlításokat végezzek az ősi [emberi] csoportok között. Az ilyen összehasonlítások a faji felsőbbrendűség biológiai koncepcióit élénkíthetnék.” (Kiemelés az eredetiben.) Ha az eretnek kutató mégis ilyenre vetemedne az adataik felhasználásával, fejét veszik:
Elfogadom, hogy az Általános Szerződési Feltételek bármelyikének megsértése az alábbi következményekkel járhat, beleértve, de nem kizárólagosan, az alábbiak bármelyikét vagy mindegyikét:
Kapcsolatfelvétel az intézményem intézményi felülvizsgálati bizottságával (IRB) és/vagy tudományos integritásért felelős irodájával
Kapcsolatfelvétel a felettesemmel, tanszékvezetőmmel, dékánommal vagy hasonló intézményi hatósággal
Kapcsolatfelvétel bármely érintett (állami vagy magán) finanszírozóval
Az adatok letöltéséhez használt IP-cím blokkolása és/vagy az intézménye(i)mhez kapcsolódó nyilvános IP-cím blokkolása
Kapcsolatfelvétel az érintett folyóirat(ok) szerkesztőjével (szerkesztőivel)
A jogsértéseim nyilvános ismertetése, többek között a közösségi médiában és a szerkesztőnek írt levelekben
Kapcsolatfelvétel az intézményem intézményi felülvizsgálati bizottságával (IRB) és/vagy tudományos integritásért felelős irodájával
Kapcsolatfelvétel a felettesemmel, tanszékvezetőmmel, dékánommal vagy hasonló intézményi hatósággal
Kapcsolatfelvétel bármely érintett (állami vagy magán) finanszírozóval
Az adatok letöltéséhez használt IP-cím blokkolása és/vagy az intézménye(i)mhez kapcsolódó nyilvános IP-cím blokkolása
Kapcsolatfelvétel az érintett folyóirat(ok) szerkesztőjével (szerkesztőivel)
A jogsértéseim nyilvános ismertetése, többek között a közösségi médiában és a szerkesztőnek írt levelekben
Szándékos manipulációt sugall, és több vizsgálat is bemutatta már, hogy az akadémiai tanulmányok absztraktjában (összefoglalójában) jelentős mértékben találhatók valótlanságok vagy félrevezető értelmezések (Pitkin et al., 1999; Ward et al., 2004; Lazarus et al., 2015). Valóban: nem ritka, hogy a szerzők saját adataiknak ellentmondó következtetéseket hangoztatnak, és sokszor a laikus nem vizsgálja át az adatokat (ha azok valósak egyáltalán). Például Rosman és Resnick (1989) az általuk talált halottakhoz szexuálisan vonzódók (n=71) kapcsán úgy vélekedett, hogy azok „szexuális orientációja hasonló volt az általános népességéhez”, de adataik szerint heteroszexuális közülük csak 79% volt, ugyanakkor 13% biszexuális, 9% homoszexuális volt nekrofil, illetve a nekrofil gyilkosok közötti 15% bi- és 15% homoszexuálisok aránya egyáltalán nem „hasonló az általános társadalomhoz”, ahol ezek a csoportok kb. 2-4% között fordulnak elő.
Ha a manipuláció, az adatok ellenőrízhetetlensége, eretnek tanulmányok visszahívása, kutatók ellehetetlenítése, letiltása nem lenne elég, ott van még az úgynevezett „panasztanulmányok-eset”. 2017-ben egy filozófus, egy matematikus és egy író 20 szándékosan abszurd, alaptalan tanulmányt írt azzal a céllal, hogy teszteljék az amerikai akadémia világát. A beadott írásokból csak hatot utasítottak el a szakértők által áttekintett folyóiratok, négyet leközöltek, három másikat elfogadtak, de le még nem közöltek, hét másik pedig még áttekintés alatt állt. Egyik írásuk alapvetése szerint a férfiak csökkenthetik „transzfóbiájukat”, ha análisan kielégítik magukat szexuális segédeszközökkel. Egy másik tézise a kutyák és a nemi erőszak, illetve „queer performativitás” kapcsolata volt feminista szempontból. Ezzel kellőképp rámutattak, hogy ha politikailag megfelelő célt szolgál egy tanulmány, akkor is jó eséllyel leközli egy „tekintélyes folyóirat”, ha az komikusan abszurd és alaptalan.
A politikailag motivált „tudományos állásfoglalásokra” való hivatkozás így tehát üresen cseng. Csak ellenőrzött, adatalapú következtetéseket érdemes komolyan venni, főleg jó replikációval.
A deviánsok aberrációinak letagadása vagy csak elhallgatása, esetleg éltetése és ünneplése tovább tol mindannyiunkat kulturálisan, szociálisan ezen a vágányon egy még rosszabb degenerálódás felé. A Gulyás-féle diszgenikus, nemzetbomlasztó aberráltak katonái ennek az eltolódásnak. A bomlás folyamata – annak természeténél fogva – viszont magától nem áll meg, ameddig van még, ami bomlasztható. Aktív, többfrontos ellenállásra van szükség, s mivel a mi harcunk ez ellen a valóság és igazság harca: ebben egy front ezen valóság etiológiai, adatalapú ismertetése.
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
Hivatkozott irodalom:
• Abel, G. G., Becker, J. V., Mittelman, M., Cunningham-Rathner, J., Bouleau, J. L., and Murphy, W. D. (1987) Self-reported sex crimes of nonincarcerated paraphiliacs. Journal of Interpersonal Violence, 2 (1), 3-25.
• American Psychiatric Association. (1987) Diagnostic and Statistical Manual III-R. Washington, D.C.
• Beier, K. Differential typology and prognosis for dissexual behavior – a follow-up study of previously expert-appraised child molesters. Int J Leg Med 111, 133–141 (1998). https://doi.org/10.1007/
• Bickley, James & Beech, Anthony. (2001). Classifying Child Abusers: Its Relevance to Theory and Clinical Practice. International Journal of Offender Therapy and Comparative Criminology. 45. 10.1177/0306624X01451004.
• Blanchard, R., Barbaree, H. E., Bogaert, A. F., Dickey, R., Klassen, P., Kuban, M. E., & Zucker, K. J. (2000). Fraternal birth order and sexual orientation in pedophiles. Archives of sexual behavior, 29(5), 463–478. https://doi.org/10.1023/a:
• Blanchard, R., Barbaree, H.E., Bogaert, A.F. et al. Fraternal Birth Order and Sexual Orientation in Pedophiles. Arch Sex Behav 29, 463–478 (2000). https://doi.org/10.1023/A:
• Bradford, J. M., Bloomberg, D., & Bourget, D. (1988). The heterogeneity/homogeneity of pedophilia. Psychiatric Journal of the University of Ottawa, 13(4), 217–226.
• Cameron P. Homosexual molestation of children/sexual interaction of teacher and pupil. Psychol Rep. 1985 Dec;57(3 Pt 2):1227-36. doi: 10.2466/pr0.1985.57.3f.1227. PMID: 4095235.
• Cameron P, Proctor K, Coburn W Jr, Forde N, Larson H, Cameron K. Child molestation and homosexuality. Psychol Rep. 1986 Feb;58(1):327-37. doi: 10.2466/pr0.1986.58.1.327. PMID: 3961077.
• Cameron P, Cameron K, Landess T. Errors by the American Psychiatric Association, the American Psychological Association, and the National Educational Association in Representing Homosexuality in Amicus Briefs about Amendment 2 to the U.S. Supreme Court. Psychological Reports. 1996;79(2):383-404. doi:10.2466/pr0.1996.79.2.383
• Cameron P, Cameron K. Do homosexual teachers pose a risk to pupils? J Psychol. 1996 Nov;130(6):603-13. doi: 10.1080/00223980.1996.9915034. PMID: 9005252.
• Cameron P, Cameron K. Homosexual parents: a comparative forensic study of character and harms to children. Psychol Rep. 1998 Jun;82(3 Pt 2):1155-91. doi: 10.2466/pr0.1998.82.3c.1155. PMID: 9709522.
• Cameron P. Homosexual parents: testing "common sense"--a literature review emphasizing the Golombok and Tasker longitudinal study of lesbians' children. Psychol Rep. 1999 Aug;85(1):282-322. doi: 10.2466/pr0.1999.85.1.282. PMID: 10575993.
• Cameron P, Cameron K, Landess T. Green, Mandel, Hotvedt, Gray, and Smith’s Study of 50 Lesbian Mothers and Their Children: Inconsistencies in Four Published Reports of the Data. Psychological Reports. 2001;88(3_suppl):1223-1234. doi:10.2466/pr0.2001.88.3c.
• Cameron P, Cameron K. Children of homosexual parents report childhood difficulties. Psychol Rep. 2002 Feb;90(1):71-82. doi: 10.2466/pr0.2002.90.1.71. PMID: 11899016.
• Cameron P. Molestations by homosexual foster parents: newspaper accounts vs official records. Psychol Rep. 2003 Dec;93(3 Pt 1):793-802. doi: 10.2466/pr0.2003.93.3.793. PMID: 14723445.
• Cameron P, Harris DW. Homosexual parents in custody disputes: a thousand child-years exposure. Psychol Rep. 2003 Dec;93(3 Pt 2):1173-94. doi: 10.2466/pr0.2003.93.3f.1173. PMID: 14765589.
• Cameron, Paul. (2007). Do Those Who Engage In Homosexual Sex More Frequently Rape and Murder The Underage? A Test Of Traditional Morality. Empirical Journal of Same-Sex Sexual Behavior. 1.
• Clark SJ. Gay priests and other bogeymen. J Homosex. 2006;51(4):1-13. doi: 10.1300/J082v51n04_01. PMID: 17135125.
• Cofnas, N., Carl, N. & Woodley of Menie, M.A. Does Activism in Social Science Explain Conservatives’ Distrust of Scientists?. Am Soc 49, 135–148 (2018). https://doi.org/10.1007/
• Cory J. Clark & Bo M. Winegard (2020) Tribalism in War and Peace: The Nature and Evolution of Ideological Epistemology and Its Significance for Modern Social Science, Psychological Inquiry, 31:1, 1-22, DOI: 10.1080/1047840X.2020.1721233
Dailey, Timothy J. "Homosexuality and child sexual abuse." Insight N 27 (2002)
• Dawson DA. Family structure and children's health: United States, 1988. Vital Health Stat 10. 1991 Jun;(178):1-47. PMID: 1716803.
• Elliott, Michele & Browne, Kevin & Kilcoyne, Jennifer. (1995). Child Sexual Abuse Prevention: What Offenders Tell Us. Child abuse & neglect. 19. 579-94. 10.1016/0145-2134(95)00017-3.
• Erickson WD, Walbek NH, Seely RK. Behavior patterns of child molesters. Arch Sex Behav. 1988 Feb;17(1):77-86. doi: 10.1007/BF01542053. PMID: 3358676.
• Finseraas, Henning, Arnfinn H. Midtbøen, and Kjersti Thorbjørnsrud. "Ideological biases in research evaluations? The case of research on majority–minority relations." Scandinavian Political Studies (2022).
• Freund, K., Heasman, G., Racansky, I. G., & Glancy, G. (1984). Pedophilia and heterosexuality vs. homosexuality. Journal of Sex & Marital Therapy, 10(3), 193–200. https://doi.org/10.1080/
• Freund, Kurt; Watson, Robin J (1992). The proportions of heterosexual and homosexual pedophiles among sex offenders against children: An exploratory study. , 18(1), 34–43. doi:10.1080/00926239208404356
• Fitzgibbons R, O’Leary D. Sexual Abuse of Minors by Catholic Clergy. The Linacre Quarterly. 2011;78(3):252-273. doi:10.1179/002436311803888276
• Gabelica M, Bojčić R, Puljak L. Many researchers were not compliant with their published data sharing statement: mixed-methods study. J Clin Epidemiol. 2022 May 30:S0895-4356(22)00141-X. doi: 10.1016/j.jclinepi.2022.05.
• Hall, Ryan C.W.; Hall, Richard C.W. (2007). A Profile of Pedophilia: Definition, Characteristics of Offenders, Recidivism, Treatment Outcomes, and Forensic Issues. , 82(4), 457–471. doi:10.4065/82.4.457
• HENSLEY, CHRISTOPHER, and RICHARD TEWKSBURY. “Inmate-to-Inmate Prison Sexuality: A Review of Empirical Studies.” Trauma, Violence, & Abuse, vol. 3, no. 3, July 2002, pp. 226–243, doi:10.1177/15248380020033005.
• Jean Proulx, Gilles Côté & Pier Angelo Achille (1993) Prevention of voluntary control of penile response in homosexual pedophiles during phallometric testing, The Journal of Sex Research, 30:2, 140-147, DOI: 10.1080/00224499309551694
• John Jay College Of Criminal Justice & Catholic Church. United States Conference Of Catholic Bishops. (2004) The nature and scope of sexual abuse of minors by Catholic priests and deacons in the United States,-2002: a research study conducted by the John Jay College of Criminal Justice, the City University of New York: for the United States Conference of Catholic Bishops. [Washington, D.C.: United States Conference of Catholic Bishops, ©] [Pdf] Retrieved from the Library of Congress, https://www.loc.gov/item/
• Kaufmann, Eric. "Born This Way? The Rise of LGBT as a Social and Political Identity." Center for the Study of Partisanship and Ideology, CSPI Report No. 6, 2022
• Kurt Freund, Robin Watson and Douglas Rienzo (1989). Heterosexuality, Homosexuality, and Erotic Age Preference. The Journal of Sex Research, 26(1), 107–117. doi:10.2307/3813052
• Lazarus, C., Haneef, R., Ravaud, P. et al. Classification and prevalence of spin in abstracts of non-randomized studies evaluating an intervention. BMC Med Res Methodol 15, 85 (2015). https://doi.org/10.1186/
• Marshall W. L. (2014). Phallometric assessments of sexual interests: an update. Current psychiatry reports, 16(1), 428. https://doi.org/10.1007/
• Noah Carl, Michael A. Woodley of Menie, A scientometric analysis of controversies in the field of intelligence research, Intelligence, Volume 77, 2019, 101397, ISSN 0160-2896, https://doi.org/10.1016/j.
• Noah Carl, Can intelligence explain the overrepresentation of liberals and leftists in American academia?, Intelligence, Volume 53, 2015, Pages 181-193, ISSN 0160-2896, https://doi.org/10.1016/j.
• Rosman, Jonathan P., and Phillip J. Resnick. "Sexual attraction to corpses: A psychiatric review of necrophilia." Journal of the American Academy of Psychiatry and the Law Online 17.2 (1989): 153-163.
• Tenbergen G, Wittfoth M, Frieling H, Ponseti J, Walter M, Walter H, Beier KM, Schiffer B and Kruger THC (2015) The neurobiology and psychology of pedophilia: recent advances and challenges. Front. Hum. Neurosci. 9:344. doi: 10.3389/fnhum.2015.00344
• Terry, K. J., John Jay College of Criminal Justice., & Catholic Church. (2011). The causes and context of sexual abuse of minors by Catholic priests in the United States, 1950-2010: A report presented to the United States Conference of Catholic Bishops by the John Jay College Research Team. Washington, D.C: USCCB Communications.
• Tyler O’Neil: Making Hate Pay: The Corruption of the Southern Poverty Law Center, Post Hill Press, 2020
• Philip A. Belcastro PhD, Theresa Gramlich MS, Thomas Nicholson PhD, MPH, Jimmie Price EdD & Richard Wilson DHSc (1994) A Review of Data Based Studies Addressing the Affects of Homosexual Parenting on Children's Sexual and Social Functioning, Journal of Divorce & Remarriage, 20:1-2, 105-122, DOI: 10.1300/J087v20n01_06
• Pitkin RM, Branagan MA, Burmeister LF. Accuracy of Data in Abstracts of Published Research Articles. JAMA. 1999;281(12):1110–1111. doi:10.1001/jama.281.12.1110
• Sexual orientation, UK: 2019. Experimental statistics on sexual orientation in the UK in 2019 by region, sex, age, marital status, ethnicity and socio-economic classification, using data from the Annual Population Survey (APS). Office for National Statistics.
• Silverthorne, Z.A., Quinsey, V.L. Sexual Partner Age Preferences of Homosexual and Heterosexual Men and Women. Arch Sex Behav 29, 67–76 (2000). https://doi.org/10.1023/A:
• Ward LG, Kendrach MG, Price SO. Accuracy of Abstracts for Original Research Articles in Pharmacy Journals. Annals of Pharmacotherapy. 2004;38(7-8):1173-1177. doi:10.1345/aph.1D416
• Beier, K. Differential typology and prognosis for dissexual behavior – a follow-up study of previously expert-appraised child molesters. Int J Leg Med 111, 133–141 (1998). https://doi.org/10.1007/
• Bickley, James & Beech, Anthony. (2001). Classifying Child Abusers: Its Relevance to Theory and Clinical Practice. International Journal of Offender Therapy and Comparative Criminology. 45. 10.1177/0306624X01451004.
• Blanchard, R., Barbaree, H. E., Bogaert, A. F., Dickey, R., Klassen, P., Kuban, M. E., & Zucker, K. J. (2000). Fraternal birth order and sexual orientation in pedophiles. Archives of sexual behavior, 29(5), 463–478. https://doi.org/10.1023/a:
• Blanchard, R., Barbaree, H.E., Bogaert, A.F. et al. Fraternal Birth Order and Sexual Orientation in Pedophiles. Arch Sex Behav 29, 463–478 (2000). https://doi.org/10.1023/A:
• Bradford, J. M., Bloomberg, D., & Bourget, D. (1988). The heterogeneity/homogeneity of pedophilia. Psychiatric Journal of the University of Ottawa, 13(4), 217–226.
• Cameron P. Homosexual molestation of children/sexual interaction of teacher and pupil. Psychol Rep. 1985 Dec;57(3 Pt 2):1227-36. doi: 10.2466/pr0.1985.57.3f.1227. PMID: 4095235.
• Cameron P, Proctor K, Coburn W Jr, Forde N, Larson H, Cameron K. Child molestation and homosexuality. Psychol Rep. 1986 Feb;58(1):327-37. doi: 10.2466/pr0.1986.58.1.327. PMID: 3961077.
• Cameron P, Cameron K, Landess T. Errors by the American Psychiatric Association, the American Psychological Association, and the National Educational Association in Representing Homosexuality in Amicus Briefs about Amendment 2 to the U.S. Supreme Court. Psychological Reports. 1996;79(2):383-404. doi:10.2466/pr0.1996.79.2.383
• Cameron P, Cameron K. Do homosexual teachers pose a risk to pupils? J Psychol. 1996 Nov;130(6):603-13. doi: 10.1080/00223980.1996.9915034. PMID: 9005252.
• Cameron P, Cameron K. Homosexual parents: a comparative forensic study of character and harms to children. Psychol Rep. 1998 Jun;82(3 Pt 2):1155-91. doi: 10.2466/pr0.1998.82.3c.1155. PMID: 9709522.
• Cameron P. Homosexual parents: testing "common sense"--a literature review emphasizing the Golombok and Tasker longitudinal study of lesbians' children. Psychol Rep. 1999 Aug;85(1):282-322. doi: 10.2466/pr0.1999.85.1.282. PMID: 10575993.
• Cameron P, Cameron K, Landess T. Green, Mandel, Hotvedt, Gray, and Smith’s Study of 50 Lesbian Mothers and Their Children: Inconsistencies in Four Published Reports of the Data. Psychological Reports. 2001;88(3_suppl):1223-1234. doi:10.2466/pr0.2001.88.3c.
• Cameron P, Cameron K. Children of homosexual parents report childhood difficulties. Psychol Rep. 2002 Feb;90(1):71-82. doi: 10.2466/pr0.2002.90.1.71. PMID: 11899016.
• Cameron P. Molestations by homosexual foster parents: newspaper accounts vs official records. Psychol Rep. 2003 Dec;93(3 Pt 1):793-802. doi: 10.2466/pr0.2003.93.3.793. PMID: 14723445.
• Cameron P, Harris DW. Homosexual parents in custody disputes: a thousand child-years exposure. Psychol Rep. 2003 Dec;93(3 Pt 2):1173-94. doi: 10.2466/pr0.2003.93.3f.1173. PMID: 14765589.
• Cameron, Paul. (2007). Do Those Who Engage In Homosexual Sex More Frequently Rape and Murder The Underage? A Test Of Traditional Morality. Empirical Journal of Same-Sex Sexual Behavior. 1.
• Clark SJ. Gay priests and other bogeymen. J Homosex. 2006;51(4):1-13. doi: 10.1300/J082v51n04_01. PMID: 17135125.
• Cofnas, N., Carl, N. & Woodley of Menie, M.A. Does Activism in Social Science Explain Conservatives’ Distrust of Scientists?. Am Soc 49, 135–148 (2018). https://doi.org/10.1007/
• Cory J. Clark & Bo M. Winegard (2020) Tribalism in War and Peace: The Nature and Evolution of Ideological Epistemology and Its Significance for Modern Social Science, Psychological Inquiry, 31:1, 1-22, DOI: 10.1080/1047840X.2020.1721233
Dailey, Timothy J. "Homosexuality and child sexual abuse." Insight N 27 (2002)
• Dawson DA. Family structure and children's health: United States, 1988. Vital Health Stat 10. 1991 Jun;(178):1-47. PMID: 1716803.
• Elliott, Michele & Browne, Kevin & Kilcoyne, Jennifer. (1995). Child Sexual Abuse Prevention: What Offenders Tell Us. Child abuse & neglect. 19. 579-94. 10.1016/0145-2134(95)00017-3.
• Erickson WD, Walbek NH, Seely RK. Behavior patterns of child molesters. Arch Sex Behav. 1988 Feb;17(1):77-86. doi: 10.1007/BF01542053. PMID: 3358676.
• Finseraas, Henning, Arnfinn H. Midtbøen, and Kjersti Thorbjørnsrud. "Ideological biases in research evaluations? The case of research on majority–minority relations." Scandinavian Political Studies (2022).
• Freund, K., Heasman, G., Racansky, I. G., & Glancy, G. (1984). Pedophilia and heterosexuality vs. homosexuality. Journal of Sex & Marital Therapy, 10(3), 193–200. https://doi.org/10.1080/
• Freund, Kurt; Watson, Robin J (1992). The proportions of heterosexual and homosexual pedophiles among sex offenders against children: An exploratory study. , 18(1), 34–43. doi:10.1080/00926239208404356
• Fitzgibbons R, O’Leary D. Sexual Abuse of Minors by Catholic Clergy. The Linacre Quarterly. 2011;78(3):252-273. doi:10.1179/002436311803888276
• Gabelica M, Bojčić R, Puljak L. Many researchers were not compliant with their published data sharing statement: mixed-methods study. J Clin Epidemiol. 2022 May 30:S0895-4356(22)00141-X. doi: 10.1016/j.jclinepi.2022.05.
• Hall, Ryan C.W.; Hall, Richard C.W. (2007). A Profile of Pedophilia: Definition, Characteristics of Offenders, Recidivism, Treatment Outcomes, and Forensic Issues. , 82(4), 457–471. doi:10.4065/82.4.457
• HENSLEY, CHRISTOPHER, and RICHARD TEWKSBURY. “Inmate-to-Inmate Prison Sexuality: A Review of Empirical Studies.” Trauma, Violence, & Abuse, vol. 3, no. 3, July 2002, pp. 226–243, doi:10.1177/15248380020033005.
• Jean Proulx, Gilles Côté & Pier Angelo Achille (1993) Prevention of voluntary control of penile response in homosexual pedophiles during phallometric testing, The Journal of Sex Research, 30:2, 140-147, DOI: 10.1080/00224499309551694
• John Jay College Of Criminal Justice & Catholic Church. United States Conference Of Catholic Bishops. (2004) The nature and scope of sexual abuse of minors by Catholic priests and deacons in the United States,-2002: a research study conducted by the John Jay College of Criminal Justice, the City University of New York: for the United States Conference of Catholic Bishops. [Washington, D.C.: United States Conference of Catholic Bishops, ©] [Pdf] Retrieved from the Library of Congress, https://www.loc.gov/item/
• Kaufmann, Eric. "Born This Way? The Rise of LGBT as a Social and Political Identity." Center for the Study of Partisanship and Ideology, CSPI Report No. 6, 2022
• Kurt Freund, Robin Watson and Douglas Rienzo (1989). Heterosexuality, Homosexuality, and Erotic Age Preference. The Journal of Sex Research, 26(1), 107–117. doi:10.2307/3813052
• Lazarus, C., Haneef, R., Ravaud, P. et al. Classification and prevalence of spin in abstracts of non-randomized studies evaluating an intervention. BMC Med Res Methodol 15, 85 (2015). https://doi.org/10.1186/
• Marshall W. L. (2014). Phallometric assessments of sexual interests: an update. Current psychiatry reports, 16(1), 428. https://doi.org/10.1007/
• Noah Carl, Michael A. Woodley of Menie, A scientometric analysis of controversies in the field of intelligence research, Intelligence, Volume 77, 2019, 101397, ISSN 0160-2896, https://doi.org/10.1016/j.
• Noah Carl, Can intelligence explain the overrepresentation of liberals and leftists in American academia?, Intelligence, Volume 53, 2015, Pages 181-193, ISSN 0160-2896, https://doi.org/10.1016/j.
• Rosman, Jonathan P., and Phillip J. Resnick. "Sexual attraction to corpses: A psychiatric review of necrophilia." Journal of the American Academy of Psychiatry and the Law Online 17.2 (1989): 153-163.
• Tenbergen G, Wittfoth M, Frieling H, Ponseti J, Walter M, Walter H, Beier KM, Schiffer B and Kruger THC (2015) The neurobiology and psychology of pedophilia: recent advances and challenges. Front. Hum. Neurosci. 9:344. doi: 10.3389/fnhum.2015.00344
• Terry, K. J., John Jay College of Criminal Justice., & Catholic Church. (2011). The causes and context of sexual abuse of minors by Catholic priests in the United States, 1950-2010: A report presented to the United States Conference of Catholic Bishops by the John Jay College Research Team. Washington, D.C: USCCB Communications.
• Tyler O’Neil: Making Hate Pay: The Corruption of the Southern Poverty Law Center, Post Hill Press, 2020
• Philip A. Belcastro PhD, Theresa Gramlich MS, Thomas Nicholson PhD, MPH, Jimmie Price EdD & Richard Wilson DHSc (1994) A Review of Data Based Studies Addressing the Affects of Homosexual Parenting on Children's Sexual and Social Functioning, Journal of Divorce & Remarriage, 20:1-2, 105-122, DOI: 10.1300/J087v20n01_06
• Pitkin RM, Branagan MA, Burmeister LF. Accuracy of Data in Abstracts of Published Research Articles. JAMA. 1999;281(12):1110–1111. doi:10.1001/jama.281.12.1110
• Sexual orientation, UK: 2019. Experimental statistics on sexual orientation in the UK in 2019 by region, sex, age, marital status, ethnicity and socio-economic classification, using data from the Annual Population Survey (APS). Office for National Statistics.
• Silverthorne, Z.A., Quinsey, V.L. Sexual Partner Age Preferences of Homosexual and Heterosexual Men and Women. Arch Sex Behav 29, 67–76 (2000). https://doi.org/10.1023/A:
• Ward LG, Kendrach MG, Price SO. Accuracy of Abstracts for Original Research Articles in Pharmacy Journals. Annals of Pharmacotherapy. 2004;38(7-8):1173-1177. doi:10.1345/aph.1D416
(Megjegyzés: akadémiai tanulmányok gyakran csak egyetemi tagsággal vagy fizetett fiókkal olvashatók, de a Sci-Hub ezek nélkül is elérhetővé teszi a legtöbbet, ha az írás URL-jére, PMID- vagy DOI-kódjára keresünk. A honlap tartományneve néha változik, jelenleg .wf és .ee végződéssel egyaránt elérhető.)
